Az a hír járja, hogy a Xiaomi még ebben az évben bejelentheti a az új zászlóshajóját, a Xiaomi 13 termékvonalat. Már az aktuális készülékek is decemberben jöttek, az év utolsó napjaiban, a szóban forgó eszközök viszont ennél is hamarabb jöhetnek. Egyre többet tudunk ezekről a masinákról.

A frissen napvilágot látott renderképek alapján a Xiaomi 13 már olyan formavilággal rendelkezik majd, mint az iPhone 14, csak egy kicsivel több lesz a lekerekítés a keretnél. A Xiaomi 13 Pro pedig megmarad a kényelmes fogást biztosító ívelt peremeknél, a képernyő széle is íves lesz, szóval elég jelentős különbség lesz a két mobil között, ha a napvilágot látott képek hitelesnek bizonyulnak.

Ahogy azt megszokhattuk már ezeknél a rendereknél, ezek is a kiszivárgott CAD fájlok alapján készültek. Ezek az esetek többségében valós képet szoktak adni a fejlesztés alatt álló készülékekről. Ezeknek köszönhetően gondolhatjuk azt is, hogy a Galaxy S23 sorozat tagjai már mind a Galaxy S22 Ultrára hasonlíthatnak. A Xiaomi 13 modellek esetében az előlapi kamera egy kicsi lyukban kap majd helyet a képernyő tetején. A Xiaomi 13 Pro ívelt kialakításával ellentétben a Xiaomi 13 felülete teljesen sík lesz, és igyekszik a lehető legvékonyabb kávát elérni.

A Pro jelzővel illetett szerkezetnek egy 6,65 hüvelykes megjelenítő juthat, ami azért érdekes, mert a 12 Pro lényegesen nagyobb, 6,73 hüvelykes. A Xiaomi 13 is összébb mehet egy kicsivel, itt egyelőre 6,2 colos képátlóról szólnak a pletykák. A tervezők a Xiaomi 13 esetében egy Full HD+ felbontással ellátott panelt használhatnak, míg a Xiaomi 13 Pro egy Quad HD+ képernyővel születhet meg. Mindkét készülék 120 Hz-es üzemre lehet felkészítve, és egyaránt AMOLED technológiás képernyőt fognak használni nagy fényerőt biztosítva.

A kameramodulok dizájnja marad a régiben, a képalkotók egy szigeten laknak, és ezeket egy halvány vonalas tagolás választja el egymástól. A Xiaomi a 13 Prót egy olyan kamerával szerelheti, ami már 1 hüvelykes érzékelőt fog alkalmazni, a Sony IMX989 kerülhet itt bevetésre, ami a 12 Ultrából érkezhet. Több 50 megapixeles kamera is felsorakozhat majd a hátlapon, lesz dedikált egység zoomolásra és ultraszéles látószögű optikával szerelve egyaránt.

A Xiaomi minden bizonnyal a következő generációs Qualcomm zászlóshajót használja majd fel az eszközeinél. A Snapdragon 8 Gen 2 rendszerchipnek adhat otthont a Xiaomi 13 és 13 Pro egyaránt. A teljesítménnyel igazából már generációk óta nincsen gond, szóval borítékolható, hogy itt sem lehet majd a tempóra panasz.

Fekete, fehér és zöld színekben kerülhetnek a boltokba a Xiaomi 13 széria tagjai, legalábbis a 13 Pro modell kapcsán ilyen opciókról szólnak a legfrissebb pletykák. A csúcsmodell 163 milliméter magas, 74,6 milliméter széles és 8,8 milliméter vastag lehet, kivéve a kameramodul területét, mert ott akár 11,8 milliméteres is lehet a ház. A Xiaomi 13 ennél egy számmal minden szempontból kisebb lesz, 152,8 x 71,5 x 8,3 milliméteres idomokkal rendelkezhet, ami pedig a kameramodult illeti, 10,3 mm-re emelkedik majd ki a síkból.

A Xiaomi remek minőséget mutatott az előző számozott széria esetében, de azt is meg kell hagyni, hogy eléggé merészen árazta a termékeit. Minden bizonnyal idén sem arra kell számítani, hogy árversenyre készül a vállalat, inkább a minőségben próbál majd az eddiginél is többet nyújtani, hogy méltó ellenfele legyen a Galaxy S-eknek és az iPhoneoknak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
R3LaX123
R3LaX123
2022. nov. 9. 7:11
#4

Én azt várom már, hogy visszatérjenek az egy kamerás rendszerhez. Az emberek 90%-a szerintem rohadtul nem használja ki a 3-4 kamerát, de legalább ronda az összes telefon. Meg arról is leszokhatna minden gyártó, hogy a kamera sziget 2 cm-el vastagabb, mint a teló többi része. Az indokolatlan frontkamera pozícionálásról már ne is beszéljünk. Generáltak egy problémát maguknak, amikor a kijelzőbe építették, majd most az a menő, hogy még több helyet el tudnak tüntetni szoftveresen (apple találta ki asszem, dynamic island vagy mi a bánat). Ez az innováció, hogy lényegében egy értesítési sávot lehet odatenni, mint ahogy az elmúlt 10 évben is volt erre megoldás....(csak nem volt benne egy kamera). Miért nem a kijelző mögé rejtett kamerát erőltetik? 5 éve létezik, teljesen jó minőségben. Legalábbis videóhíváshoz, meg szarráfilterezett instapicsáknak bőven elég.

Nagyon rossz irányba haladunk sajnos, de ezen változtatni nem tudunk. Jelenleg egy mi10t prot nyúzok, 2 éve 200 ezer volt újonnan, de kaptam hozzá egy 70ezres robotporszívót is. Előtte egy P9 plussom volt 4-5 évig, ahhoz egy 90ezrrs hangszórót adtak, maga a telo 130 volt akciósan. Az előtt 4-5 évig egy htc One m7-et nyúztam. Minden váltásnál éreztem, hogy van előrelépés, megéri a készülék az árát, tudtam, hogy ki fog szolgálni pár évig. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy ha a mostani telóm megpusztul, akkor inkább nem is veszek újat, hanem használom a cégest.

Samanoske
Samanoske
2022. nov. 9. 1:27
#3

Egyre vastagabb,iphone koppincs.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2022. nov. 8. 18:15
#2

Vajon fog még valaha készülni olyan telefon, amiből nem áll ki az a nyamvadt kamerasziget, hanem esetleg a készülékház lesz vastagabb? Szerintem lenne mivel kitölteni...

Levy_Szh
Levy_Szh
2022. nov. 8. 16:19
#1

Csájna klón ipar... ctrl+C ctrl+V

A sima az totál iFos klón a Pro meg totál Samsung klón megjelenésben xD

humaniod
humaniod
2022. nov. 8. 17:27

@Mitch23 A szemét Apple évekkel ezelőtt lemásolta a most megjelent Xiamo 13-at, ezeknek semmi se szent!

Vissza az oldal tetejére