Kiszivárgott CAD információk alapján készítettek a Samsung soron következő hajtogatható okostelefonjairól előzetes rendezképeket. A Galaxy Z Flip4 és a Galaxy Z Fold4 is megtekinthető ilyen formában, és így már nagyjából lehet azt látni, hogy ezek milyen külső változásoknak néznek elébe.

A Galaxy Z Flip4-et túlságosan nagy dizájnáltás nem éri majd a jelek szerint. Ez jobbára ugyanúgy nézhet majd ki, mint a jelenleg is megvásárolható Galaxy Z Flip3 modell. A kagylós formátumú hajtogatható masina kapcsán már korábban is olyan pletykákat lehetett hallani, hogy maradhat majd a korábbi belső képméretnél, csak a külső kijelzője lesz nagyobb, de az sem sokkal. Az 1,9 colos panel helyét már egy 2-3 hüvelyk közötti egység veheti át.

Galéria megnyitása

A masina ebben az évben is egy 6,7 colos megjelenítő köré épülhet. Lesz belső kamerája is, ami egy kicsi lyukban fog elhelyezkedni. A keret egyenesre lesz szabva némi lekerekítéssel a peremeken. Az ujjlenyomat-olvasó is a készülék szélére fog kerülni. Kívül két kamerát lehet megfigyelni, mellettük pedig természetesen egy LED-es villanó is található. A mobil fémből készült vázba lesz foglalva, a zsanért pedig egy a korábbihoz hasonló elem fogja takarni.

Galéria megnyitása

A korábbi 6,9 milliméter vastag dizájnhoz képest elvileg hízik kicsit a Galaxy Z Flip4, és itt már 7,2 milliméteres lesz a mobil. Ez önmagában nem lenne probléma, de azért azt hozzá kell tenni, hogy a hajtogatható mobiloknál a vastagodás az duplán jelenik meg. Zárt állapotban eleve volt olyan pont, ahol 17,1 milliméteres volt a szerkezet, és ez is több lehet idén, ha az összehajtási mechanikán nem módosít a Samsung. De legalább részben azért lesz a hízás, mert nagyobb akkumulátor kerül a burkolat alá.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Fold4 már egy nagyobb dizájnváltásnak néz elébe a friss információk alapján. Ezt a hajtogatható mobilt a Samsung hozzáigazíthatja majd a Galaxy S22 Ultrához. A Galaxy S széria csúcsmodellje eltér a többiektől a megjelenésében, és a Galaxy Z Fold4 erről vehet majd mintát például a kameramodul kialakításában. A renderképek szerint nem lesz nagy kiemelkedő kamerasziget, hanem csak az optikák fognak kitüremkedni a hátlap síkjából.

Galéria megnyitása

Három kamerát vonultat majd fel a Galaxy Z Fold4, és valószínűleg nem veszi majd fel a versenyt a képalkotásban a Galaxy S22 Ultrával, de közelebb fog állni a zászlóshajóhoz, mint ahogyan a Galaxy Z Fold3 viszonyult a Galaxy S21 Ultrához tavaly. Olyan fejlesztésekre számítanak itt, mint a 108 megapixeles kamera megjelenése és a 3-szoros optikai zoomolás.

Galéria megnyitása

A szerkezet egy 6,2 hüvelykes külső megjelenítővel léphet majd a színre, amiben ott lesz a frontkamera egy lyukban. A belső panelje pedig 7,6 colos átlóval szolgálhat. A rejtett belső kamerát továbbfejlesztheti idén a Samsung, ami azért első körben neki sem sikerült túl jól, szóval van hova előre lépni. Nyitott helyzetben 155 x 130 x 7,1 milliméteres idomokkal rendelkezhet majd az okostelefon, vagyis ez is vastagodhat idén, ami a már fentebb említett probléma miatt aggályos kicsit.

Galéria megnyitása

A Samsung ezeket az okostelefonokat egyaránt a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1+ rendszerchippel indíthatja majd el. Ezt még be sem jelentette a chipdizájner, de az új hajtogatható mobilok sem mostanában fognak debütálni, szóval ez nem jelent problémát. Előre láthatólag csak a nyár második felében fognak ezek a mobilok reflektorfénybe kerülni. A Galaxy Z Fold4 kapcsán még annyi pletykát lehet elmondani, hogy 4440 mAh-s akkumulátort kaphat, és 25 wattos gyorstöltést támogathat majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére