RENDELHETŐ A VILÁG ELSŐ 8K-S HOLOGRAFIKUS KIJELZŐJE

A Looking Glass Factory terméke speciális felhasználási területeket vesz célba, ám idővel akár a gamerek számára is elérhető lehet egy jelentősen költséghatékonyabb kivitelben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2020. máj. 28. 14:26
Rendelhető a világ első 8K-s holografikus kijelzője

A Looking Glass Factory először még 2018 folyamán adott ízelítőt abból, mire képes „holografikus” kijelzők terén, és már az akkori próbálkozás is eléggé figyelemfelkeltőre sikeredett. Tavaly novemberben egy 8K-s felbontással rendelkező példány is feltűnt, ami szintén alkalmazza a holografikus technológiát, most pedig megindult ennek a kijelzőnek a szállítása, igaz, egyáltalán nem a végfelhasználókat veszi célba, már csak a várható ára miatt sem.

A 8K-s kijelző egy speciális, 45 elemből álló szabadalmaztatott fénymező segítségével állítja elő a 3D hatású képet, ami bizonyos szögekből nézve olyan, mint ha kiemelkedne a kijelzőből – innen a „holografikus” jelző. A terméket főként tervezőknek, kutatóknak, mérnököknek, építészeknek, egészségügyi szakembereknek, illetve fejlesztőknek és tartalomkészítőknek ajánlja a vállalat, ezeken a területeken ugyanis lehet profitálni a 3D hatású képi megjelenés nyújtotta előnyökből. Hasznos lehet a kijelző még az autóiparban és a geográfusok is jó hasznát vehetik a domborzati viszonyok megjelenítésekor.

A kijelző két darab DisplayPort csatlakozóval, illetve egy USB Type-B csatlakozóval rendelkezik, valamint audió kimenetet is kínál. A 7680 x 4320 pixeles natív felbontással ellátott monitor a hivatalos gyártói lap szerint 734 milliméter széles, 424 milliméter magas és 101,6 milliméter mély, tömege állvánnyal együtt nagyjából 28,6 kilogrammot nyom a mérlegen.

A 33,2 millió pixellel ellátott, 60 Hz-es képfrissítési rátával dolgozó panelt tehát elsősorban olyan felhasználási területre szánja a gyártó, ahol képesek megfizetni a csúcskategóriás hardvert, ebből pedig sejthető, hogy nem lesz olcsó a termék, igaz, arról nem esett szó, hogy pontosan mennyit kérnek el érte.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Capritain
Capritain
2020. máj. 29. 10:18
#2

kajak, mintha a távolabbi okjektumok blurrel lennének mosva

axe
axe
2020. máj. 28. 14:46
#1

gondolom hasonló elven működik mint a csipszben a kártya :D

Vissza az oldal tetejére