A BitFenix Nova számítógépháza 2016 óta elég népszerű a piacon, éppen ezért érkezett belőle egy TG jelölésű kiadás is, amely edzett üveg oldallappal egészítette ki a dizájnt. A vállalat szakemberei most úgy döntöttek, tovább faragják a dizájnt, így elkészült a remek szellőzést kínáló Nova Mesh TG kiadás, ami a 4 milliméter vastag edzett üveglap mellett egy fémhálós előlapot is kapott, belsejében pedig az oly népszerű kétkamrás dizájn köszön vissza.

 

Galéria megnyitása

A közepes toronyház formátumú újdonság 210 milliméter széles, 460 milliméter magas és 437 milliméter mély, bővíthetőségére pedig nem igazán lehet panasz. Az új számítógépház fehérben és feketében egyaránt elérhető, oldallapja pedig némi sötétítést kapott, széleit pedig fekete maszkkal is ellátták, hogy a végeredmény még igényesebb lehessen – ez a fekete kiadásnál remekül működik is. Az előlapot nagyon könnyű levenni, így a mögötte lapuló mágneses légszűrőt könnyedén tisztíthatjuk.

Galéria megnyitása

A tápegység alá szintén került levegőszűrő annak érdekében, hogy a belül minél kevesebb por halmozódjon fel. A kétkamrás dizájn jóvoltából az alaplaptálca felőli oldalon csak a bővítőkártyák, illetve az alaplap kaphat helyet, a tápegység kamrájában azonban két darab 3,5 hüvelykes meghajtó számára is van hely, az alaplaptálca hátuljára pedig összesen három darab 2,5 hüvelykes adattároló szerelhető, de a 3,5 hüvelykes példányok helyére is befér két ilyen meghajtó.

Galéria megnyitása

Az alaplaptálca 305 x 272 milliméteres méretig fogatja az alaplapokat, akár E-ATX formátumban is, PCI bővítőhelyekből pedig hetet kapunk. A bővítőkártyák maximum 340 milliméternyi hellyel gazdálkodhatnak, míg processzorhűtőből szokás szerint most is maximum 160 milliméter magas példányt szerelhetünk be. Az alaplaptálca mögött 23 milliméternyi helyet hagytak kábelmenedzsmenttel kapcsolatos célokra, ami pont elegendő. A tápegység szintén 160 milliméternyi hellyel gazdálkodhat – célszerű moduláris kábelezést használó példányt választani.

Galéria megnyitása

A szellőzésről több ventilátor is gondoskodhat: az előlap mögött három darab 120 milliméteres vagy két 140 milliméteres, a tetőlap alatt két 120 milliméteres, a hátlapon pedig egy 120 milliméteres légkeverő számára van hely. Gyárilag egy 120 milliméteres előlapi, illetve egy 120 milliméteres hátlapi ventilátort kapunk, utóbbi statikus RGB LED alapú világítással is rendelkezik, amit az alaplapgyártók RGB LED vezérlő szoftverein keresztül is irányíthatunk.

Galéria megnyitása

Aki folyadékhűtésben gondolkodik, az előlap mögé akár 360 milliméteres hőleadó radiátort is szerelhet, de ez nem lehet 35 milliméternél vastagabb és 141 milliméternél szélesebb. A tetőlap alá maximum 240 milliméteres hőleadó radiátor fér, ami maximum 27 milliméter vastag és 125 milliméter széles lehet, a hátoldalra pedig egy klasszikus 120 milliméteres hőleadó radiátort építhetünk.

Az előlapi portok közé ezúttal két USB 3.0-s port, valamint a szokásos audió csatlakozók kerültek. A Nova Mesh TG már elérhető kereskedelmi forgalomban, ára 65 dollár. Amennyiben nem ragaszkodunk az edzett üveg oldallaphoz, a Nova Mesh kiadás már 52 dollárért is elérhető.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

10 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. aug. 16. 10:50
#3

„BitFenix” és „jól szellőző” egy mondatban röhögés nélkül nekem olyan idegenül hangzik. Bár lehet, végre csináltak egy olyan házat, ami nem egy álcázott fűtőtest.

Whysper
Whysper
2019. aug. 16. 8:30
#2

Olcsó árkategóriában nekem ez  a nyertes. http://www.zalman.co.kr/contents/products/view.html?no=608

fox
fox
2019. aug. 15. 20:49
#1

Aki igazán nagy CPU-hűtöt vásárolt, az figyelje meg, hogy a ház-hűtő ventillátor felfogatása kiemelkedik-e az IO panel síkából! Mert ha nem és egy kellően miniatürizált ATX alaplappal próbálkozik (ami csak 6 csavarral rögzül a házhoz 9 helyett) az esetleg megszívja mint én is, és nem fér be a CPU hűtő egy ilyen házba ilyen elcseszett alaplappal. 9-lyukas alaplappal befért a hűtő de 6 lyukassal már nem.

Nekem is Bitfenix házom volt (Ghost, amúgy eladó), teljesen korrekt márka. De én már 40K alatt nem keresek házat. Fölötte se nagyon. Az Isten összes pénzéért sem lehet 100%-os tökéletes házat kapni...

A legjobb ház ma a Fractal Design Define R6 TG BO USB-C, de az már 50K :( Szó se róla, az árán kívül nincs nagyon mibe belekötni. Mondjuk 1+db 5.1/4-es hellyel és tool-less HDD bay-ekkel még jobb volna >:) Nálam 3 slot-os vertical VGA is jól jön.

fox
fox
2019. aug. 16. 6:50

@fox megj.: A HDD/SSD dock csak az ideiglenesen gépbe dugott eszközöknek kell

Vissza az oldal tetejére