Shop menü

REKORDOT DÖNTÖTT A NETFLIX, DE A JELSZÓMEGOSZTÁSOKAT TOVÁBBRA SEM TUDJA RENDEZNI

A befektetők annak ellenére elégedetlenek, hogy a várakozásnál jobban szerepelt a cég. Vélhetően az okozza a bizonytalanságot, hogy az új jelszómegosztó rendszert nem tudták érvényre juttatni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Rekordot döntött a Netflix, de a jelszómegosztásokat továbbra sem tudja rendezni

A Netflix nagyon nehéz helyzetben volt tavaly, de az utóbbi hónapokban már felfelé ívelő pályára állt. A cég korábban azt is bejelentette, hogy elkezd rendet tenni a szabályzattal szembemenő jelszómegosztások terén, ez azonban nem jött neki össze. Valószínűleg ezért van az, hogy a jól sikerült negyedévet követően is esett a részvények árfolyama.

Nagyon sokan várták a Netflix idei első negyedéves beszámolóját, mert számos fontos dolog történt, aminek erre komoly kihatása lehet, de mind az kiderült, nem minden tervezett változást tudott bevezetni a platform. Elmaradt az illetéktelen hozzáférések felszámolása és az új jelszómegosztó rendszer bevezetése. De ennek ellenére is szép növekedést tudott elérni a platform, és új csúcsra ért.

1,75 millió új előfizetőre tudott szert tenni a Netflix 2023 első negyedévében.

Új csúcson van az előfizetők száma, már 232,5 millió aktív előfizetője van a szolgáltatásnak globálisan, ezzel pedig megerősítette piacvezető helyét – ha a YouTube-ot nem vesszük itt figyelembe. Tavaly az első negyedévben a cég arról számolt be, hogy csökkent a nézői száma, szóval ahhoz képest ez nagyon jó eredmény. A növekedés éves szinten 4,9 százalékos volt, szemben az előző negyedévvel, amikor csak 4%-os eredményt tudott elérni a cég.

A vállalat bevétele elérte a 8,16 milliárd dollárt, ami a várakozásokon is túlmutat, noha ez valójában éves szinten csak 3,7 százalékos emelkedést jelent. Tehát csökkent az előfizetőkre jutó bevétel mértéke, de e nem meglepő azt követően, hogy a tavalyi évet ebből a szempontból sokkal rosszabb mérleggel zárta a Netflix. De sajnos a profit már rosszabb képet fest.

Galéria megnyitása

A cég működési nyeresége 1,71 milliárd dollár lett, a nettó profit pedig 1,305 milliárd dolláros szinten alakult. Egy évvel ezelőtt még 1,97, illetve 1,59 milliárd dollár volt a nyereség, szóval ehhez képest csökkenést láthatunk, bár az is tény, hogy elemzők ennél nagyobb visszaesést vártak. És a projektált számok a második negyedév kapcsán is profitcsökkenést jeleznek előre, a cég nettó profitja 1,28 milliárd dollárra mérséklődhet.

Ez volt az első olyan teljes negyedév, amikor a Netflixen végig elérhető volt a hirdetésekkel megtámogatott előfizetési csomag, és már most azt lehet látni, hogy ez jól működik. A gyenge rajtot követően már ott tart a cég, hogy monetizációs szempontból ez jobban teljesít, mint az Alap díjcsomag. Nem csoda, hogy most már elégedettek a Netflixnél a számokkal, és abban bíznak, hogy innentől már ez csak folyamatosan erősödni fog, mert a reklámpartnerek is elégedettek lehetnek. Részben ezért lehet az is, hogy a jövőben egy jobb csomagot kapnak az előfizetők változatlan áron.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor a Netflix a jelszómegosztók sorait nem tudta rendezni, nem indult el az első negyedévben az az új rendszer, ami átvezetné a szabálytalankodókat új előfizetésekbe. Most július az új cél, nyáron akarja a Netflix végre üzembe állítani az új rendszert. A jelszómegosztók között mindenképpen fontos lenne, hogy rend legyen. Ez hozhatna új lendületet a növekedésnek, és a befektetők valószínűleg már erre apellálva öntötték a pénzt az elmúlt időszakban a platformba, a csúszás hírére pedig megremegett a kezük.

Az első negyedévben a Netflix átfolyama szépen alakult, de a mostani negyedéves beszámoló a rekord ellenére eséseket hozott. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a befektetők előre beárazták az új jelszómegosztási rendszert, amiről kiderült, hogy elnapolták a bevezetését. Néhány befektető ezért elbizonytalanodhatott annak kapcsán, hogy a Netflix tényleg jól haladna ezzel a fejlesztéssel, vagy, hogy egyáltalán képes lesz megvalósítani az elképzeléseit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére