Rejtett kamerát kaphat az új Essential mobil

Az Essential Phone olyat mutathat, amivel eddig még senki nem próbálkozott, és egészen futurisztikus lehet.

Rejtett kamerát kaphat az új Essential mobil

Andy Rubin, az Android atyja az Essential Phone esetében eddig nem aratott túl sok sikert, egyedül annyi pozitívuma van a néhány éve alapított vállalat egyetlen eddig megjelent mobiljának, hogy tényleg egyszerre frissül a Google referencia eszközeivel, a Pixelekkel. Az Essential PH-1 óriási kudarc lett, és éppen ezért a cég korábban elkaszálta az utód fejlesztését is, hogy egy teljesen új megoldással rukkoljon elő.

Az Essential Phone második mobilja állítólag egészen újszerű élményt nyújthat majd a felhasználók számára és innovatív megoldásokat vonultat majd fel, de egyelőre nem sok információval rendelkezünk a gépezetről. A napokban viszont friss pletykák kaptak szárnyra. Állítólag a vállalat szakemberei egy olyan eszközön dolgoznak, aminek nem lesz kívülről látható előlapi kamerája, de mégis felvonultat majd egy szelfizésre alkalmas egységet, ez be lesz építve a kijelző mögé. A képalkotó a panelen keresztül fog fotózni, illetve videózni a videohívások alkalmával. Ez pedig úgy lesz megoldva állítólag, hogy transzparens megjelenítő még lesz beépítve az eszközbe, ami egészen áttetszővé fog válni, a megfelelő területen, amikor a kamerára szükség van, egyébként pedig „láthatatlan” marad. Elvileg egy saját fénymérője is lesz ennek az egységnek, ami a működését fogja segíteni.

Galéria megnyitása

Arról nem esett szó a pletykában, hogy a tervezők ezt OLED vagy LCD technológiás megoldással lesznek képesek kivitelezni. Véleményünk szerint az OLED-re jobb esély mutatkozik, hiszen például az LG éppen a közelmúltban is megvillantott egy áttetsző kijelzőt OLED technológiás alapokra építkezve – csak egy mobilnál jóval nagyobb méretű panelnél használta ezt a technológiát a cég.

Az Essential Phone szakemberei a fenti kiszivárgott ábra alapján az ujjlenyomat-olvasót is a kijelzőbe fogják rejteni, de ez manapság már nem nagy kunszt, sőt, lassan inkább elvárás a felsőkategóriában. Az pedig szinte borítékolható, hogy a szóban forgó mobil a csúcson fog ringbe szállni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward