A Blizzard bejelentette, hogy az 1.25-ös verziójú patch már élesedett az Overwatch PTR-szerverein. Ebben pedig bizony olyan régóta várt funkciók érkeznek, amik sokkal kényelmesebbé tehetik az életünket, és végső soron élvezetesebbé a mérkőzéseket.
Endorsements néven érkezik egy új lehetőség, ami a nevének megfelelően arra szolgál, hogy értékeljük a másik pozitív hozzáállását a mérkőzéseket követően. Többféle kategória létezik ebben, mondhatjuk valakire, hogy kiváló csapattárs volt, vagy igazi sportemberként viselkedett. Minden játékosnak a kapott értékelések alapján növekszik az Endorsement szintje (EL), és minden játékos, aki értékel valakit kap +50xp-t.
Többek között erre épít a teljesen új Looking for Group eszköz is. Innentől kezdve a játékosok úgy kereshetnek csapatot, hogy beállítják például a saját szerepkörüket és csapatfelépítésüket, továbbá lehet szűrni Endorsement szint alapján is, így garantálható, hogy csak a jobban viselkedő felhasználókkal kerülünk össze. A Defense és az Offense szerepköröket összevonják (valószínűleg az egyszerűbb csapatfelállítás miatt is), a nevük Damage lesz.
De akadnak még apróságok:
- A profilunk mostantól priváttá tehető, de beállíthatjuk úgy is, hogy csak a barátaink láthassák, vagy legyen teljesen publikus.
- A Horizon pálya kap néhány változtatást, hogy kiegyensúlyozottabb legyen.
- Symmetrát elég szépen átdolgozták (ezentúl célozni kell vele, megváltozik az ultija, stb.).
Dupla XP-s hétvége is jön
Holnap este 8-tól (tehát pénteken) egészen hétfő reggel 9-ig dupla XP-t kapunk minden aktivitásunkért, úgyhogy az Anniversary Event végén még lesz esélyünk bezsákolni pár extra loot boxot.






























