Shop menü

REALME PAD X – 11 COL, NÉGY HANGSZÓRÓ ÉS SNAPDRAGON 695 LAPKA ELFOGADHATÓ ÁRON

A Realme harmadik táblagépe az eddigieknél nagyobb képernyőt és izmosabb hardvert nyújt, miközben az árazása továbbra is korrekt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Realme Pad X – 11 col, négy hangszóró és Snapdragon 695 lapka elfogadható áron

Csak tavaly mutatta be a legelső táblagépét a Realme, de most már a harmadik különböző konfiguráció érkezéséről számolhatunk be. A Pad Mini és a Pad mellé most megjött a Pad X, és ez a paletta tetején helyezkedik majd el, de szó nincs arról, hogy felsőkategóriás megoldás lenne. Egyfajta általánosan sokoldalú, számos felhasználói igényt többnyire kielégíteni képes konstrukció lett ez.

11 hüvelykes megjelenítővel lép az érdeklődők elé a Realme Pad X, és 5:3-as a képaránya, ami ezúttal IPS technológiás alapon lett megvalósítva. A készülék 2000 x 1200 képpontos felbontással karöltve érkezik, és 450 nites fényerőt tud magából kisajtolni, ez pedig intenzív napsütésben már azért kevés lehet, érdemes lesz árnyékba vonulnia annak, aki kint szeretné használni.

Galéria megnyitása

Fel lett készítve a táblagép arra, hogy tollal is jól használható legyen, ennek köszönhetően egyszerűbb grafikus munkák kivitelezésére is fel lehet majd használni a Realme Pad X-et. A hozzá tartozó érintőtoll, amit külön kell megvenni, 4096 nyomásszintet képes érzékelni, ezáltal lesz finomabb a bevitel. Kínálni fog a Realme egy billentyűzetes tokot is a masinához, melynek 1,3 milliméteres az útja.

Galéria megnyitása

A tableten a Realme UI grafikus felhasználói felület legújabb 3.0-s kiadása található, méghozzá a nagy képernyőhöz optimalizált formában, amin a gyártó egyébként folyamatosan dolgozik, és a frissítésekkel ez fokozatosan fejlődik. Hogy az alapot melyik Android adja? Nos, ez nem teljesen tisztázott, de valószínűleg az Android 12-ről beszélhetünk már, azonban egyes források az Android 11-et említik.

Galéria megnyitása

8 megapixeles előlapi kamerával lett felvértezve a Realme Pad X. Alkalomadtán lehet majd fotózni is a készülékkel, de ez nem igazán szelfizésre szolgál, hanem inkább a videohívások elfogadható minőségben történő lebonyolítására. Ebből a szempontból 1080p minőség a támogatott. A főkamerája 13 megapixeles lett a táblagépnek, így azért nem marad teljesen szégyenben, ha valamit meg kell örökíteni, de a LED-es villanóról például már le kell mondani, ami mindenképpen szomorú.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 695 rendszerchipet alkalmazza a Pad X-ben a Realme, ez a lapka pedig már korrekt sebességre képes a legtöbb helyzetben és alkalmazásban, persze például játékra biztosan nem ez lesz a legalkalmasabb készülék. Két konstrukcióban lehet majd megvásárolni az újdonságot. Az egyik felállásban 4 GB memóriát és 64 GB tárhelyet biztosít a masina, a másik opciónál pedig már 6 GB-nyi a RAM, az adattároló pedig 128 gigás, és lehet bővíteni is a rendelkezésre álló helyet.

Sajnos mobil hálózati modemes változatban nem lehet majd hozzájutni a Pad X-hez, pedig a Realme által alkalmazott chip egyébként még az 5G modemet is magában foglalja. Be kell itt érni a 802.11 a/b/g/n/ac szabványoknak megfelelő Wi-Fi-vel, és található még a kapcsolati lehetőségek listáján Bluetooth 5 modul, valamint GPS vevő is.

Galéria megnyitása

Szürke és kék színekben jön a tablet, illetve lesz belőle egy versenyzöld is, aminél nemcsak az élénk árnyalat, hanem a kockászászló minta is gondoskodik a figyelemfelkeltéről. 7,1 milliméter vastag a szerkezet, a tömege pedig egyetlen grammal marad fél kilogramm alatt. Négy hangszórót vonultat fel a Pad X, minden sarokban van egy, és támogatja a Dolby Atmost, valamint szerzett Hi-Res Audio minősítést.

Galéria megnyitása

A Realme innen már lehagyta a 3,5 milliméteres Jack aljzatot, csak egy C-típusú USB található a kereten, ami néhány vásárlót biztosan el fog szomorítani. Jó lesz az üzemideje az újdonságnak, bírja majd egy töltéssel több mint 10 órán keresztül a nyüstölést, hála a 8340 milliamperórás kapacitású akkumulátornak. Tölteni 33 wattos teljesítménnyel lehet a telepet, és kábelen képes megosztani a töltöttségét, ha rá kellene tölteni például egy mobilra vagy egy fülhallgatóra.

A Realme Pad X Kínában kerül forgalomba először, és elérhető lesz Európában is később. Az alapmodell a 4/64 GB-tal 71 ezer forintnak megfelelő jüanba kerül majd a vállalat hazájában, a 6/128 gigás eszközért pedig átszámítva kb. 87 ezer forintot kell majd leszurkolni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére