Raspberry Pi alapú LEGO mikroszkóp, amit szinte bárki megépíthet

A speciális mikroszkóphoz minden leírás és kód nyilvános, így már csak az alkatrészeket kell beszerezni.

Raspberry Pi alapú LEGO mikroszkóp, amit szinte bárki megépíthet

Az IBM egyik kutatója, Yuksel Temiz egy rendhagyó Raspberry Pi projekttel hívta fel magára a figyelmet a minap, ugyanis a szakember egy érdekes mikroszkópot készített, amelyet a napi munkájában is használhat, ugyanis szerinte az IBM laborjának mikroszkópja sorozatosan rossz képekkel örvendeztette meg, ebből pedig érthető módon elege lett.

A Raspberry Pi Zero alapú mikroszkóp igazából elég egyszerű komponensekből épül fel, tervei ráadásul nyílt forráskódúak, azaz bárki megépítheti, aki kedvet kapott egy kis barkácsoláshoz – és képes kiaknázni a mikroszkópban rejlő lehetőségeket. A szett segítségével nagyfelbontású képek készülhetnek akár olyan apró chipek egyes részeiről, amelyek mindössze akkorák, mint egy ujjköröm – ezek a részek akár 10 mikrométeresek is lehetnek, jó képeket készíthet róluk a szett.

Galéria megnyitása

Alapját egy Raspberry Pi Zero, egy Arduino, egy digitális videó nagyító mikroszkóplencse, valamint néhány háromdimenziós nyomtatással készített alkatrész, valamint néhány LEGO építőkocka adja. A későbbi változat ráadásul már 3D nyomtatású egyedi alkatrészeket sem feltétlenül igényel, ugyanis a komponensek többsége moduláris kivitelben, LEGO kockákkal megoldva készült el, de a fogaskerekeket, a fogasléceket, illetve a motortartókat még így is nyomtani kell, ha ezekről nem akarunk lemondani.

Az Arduino elvileg elhagyható, az ugyanis csak a mozgató motorok vezérléséről gondoskodik, amelyekből egyébként hat darab van a fedélzeten, ezek mindegyike precízen vezérelhető léptetőmotor – ha nélkülük szeretnénk megoldani projektet, arra is lehet módot találni. A rendszer természetesen világítást is tartalmaz annak érdekében, hogy a tárgyakról jobb minőségű, részletgazdagabb képek készülhessenek. A projektet a fenti videón lehet megcsodálni, aki pedig kedvet kapott az építéshez, megtalál minden szükséges leírást a GitHub virtuális hasábjain, valamint a Redditen is követheti a szakembert, akinek egyéb érdekes projektjei is vannak, illetve lesznek.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap