Az Intel processzorkínálata rövidesen egy új generációval frissülhet, ugyanis az ősz folyamán megérkezhet a Raptor Lake-S generáció, amelynek várható tulajdonságairól hivatalos forrásból és pletykák formájában már elég sok információ látott napvilágot az elmúlt hetek és hónapok folyamán. Az régóta világos, hogy az újdonságok kompatibilisek lesznek a jelenleg is kapható LGA-1700-as alaplapokkal, amelyek az Intel 600-as sorozatú lapkakészletei köré épülnek, ám a processzorok rajtjával egy időben új, 700-as sorozatú lapkakészlettel felvértezett alaplapok is piacra kerülhetnek.
Az új processzorokat tehát könnyedén használhatjuk majd a régi alaplapokban, ám a váltás előtt érdemes lehet még a régi processzorral elvégezni az UEFI Firmware frissítését. Ugyanez persze visszafelé is igaz lehet, vagyis a 700-as sorozatú lapkakészletet használó alaplapok az Alder Lake-S processzorokat is támogatják majd, mindezt gyárilag, UEFI Firmware frissítése nélkül. A Raptor Lake-S processzorokkal természetesen a meglévő LGA-1700-as sorozatú processzorhűtők is kompatibilisek lesznek, hiszen a furattávolságok, illetve a rögzítő mechanizmus sem változik, igaz, processzorvásárlás előtt érdemes lesz tájékozódni azzal kapcsolatban, az adott modellhez megfelelő-e a meglévő LGA-1700-as processzorhűtőnk.
Az alaplapgyártók természetesen már készülnek az új processzorok érkezésére, az ASRock például már be is jelentette, hogy rövidesen elérhetőek lesznek a 600-as sorozatú ASRock alaplapokhoz a Raptor Lake-S támogatást hozó UEFI Firmware-ek, a napokban pedig az ASUS is hasonló bejelentést tett. Fontos azonban, hogy az ASUS esetében első körben nem az összes 600-as sorozatú alaplap, csak a Z690-es példányok kapják meg a Raptor Lake-S processzorok támogatását, közülük is a RoG, a RoG Strix, a ProArt, a Prime, illetve a TuF Gaming modellek.
Az ASUS azt ajánlja, hogy az UEFI Firmware frissítéséhez a felhasználók vegyék igénybe a BIOS Flashback szolgáltatást, de éppen a Windows alapú EZ Flash 3 szoftvert is használhatják majd a siker érdekében. A gyártó közölte, mely alaplapjai kapnak elsőként Raptor Lake-S támogatást, a fontos lista a fenti táblázatban látható. A könnyebbség érdekében az összes új BIOS a 160x számozást használja.