Shop menü

RAPIDUS: A TSMC ÜGYFELEIT AKARJUK KISZOLGÁLNI, DE NEM LESZÜNK OLYANOK, MINT A TSMC

A japán kormányzat által is támogatott cég nagy terveket szövöget, de az majd csak később derül ki, sikerül-e ezeket megvalósítani.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Rapidus: A TSMC ügyfeleit akarjuk kiszolgálni, de nem leszünk olyanok, mint a TSMC

A félvezetőpiacon jelenleg a TSMC szolgálja ki a legtöbb ügyfelet, már ami a csúcskategóriás gyártástechnológiákat illeti, ám a nem is oly távoli jövőben egy új kihívó tűnhet fel a piacon, ugyanis a japán kormányzat és az iparági konglomerátumok támogatásával létrejött a Rapidus, amely 2027 folyamán szeretné elkezdeni a tömegtermelést a 2 nm-es csíkszélesség használata mellett. A Rapidus vezetése szerint a TSMC ügyfeleit szeretnék megszólítani, ám nem vágynak akkora ügyfélkörre, mint amekkorával a TSMC rendelkezik. Eleinte legalább egy globális nagyvállalatot szeretnének megnyerni, majd később újabb megrendelőket is kiszolgálnának, ám összességében 5-10 partnernél többre egyelőre nem számítanak.

A modern gyártástechnológiák kifejlesztése óriási összegeket emészt fel, így a Rapidusnak is hatalmas befektetéseket kell eszközölnie, ha tényleg teljesíteni szeretné a 2027-re kitűzött célt. Ebben persze óriási segítséget nyújt az IBM, hiszen a vállalat az anyagkutatás, illetve egyéb feladatok terén segítő jobbot nyújtott a Rapidus 2 nm-es gyártástechnológiájának fejlesztésében, a Rapidusnak azonban így is rengeteg megoldandó feladata maradt. Egy olyan üzem felszerelése, amely a csúcskategóriás csíkszélességek valamelyikét alkalmazza, nagyon-nagyon sokba kerül, így nem is véletlen, hogy a Rapidus vezetése szerint nagyjából 35 milliárd dollárnak megfelelő összegre lesz szükség ahhoz, hogy 2027 folyamán ténylegesen megindulhasson a 2 nm-es csíkszélességgel történő tömegtermelés.

Galéria megnyitása

Ahhoz, hogy a befektetett összeg lassan megtérüljön, rengeteg megrendelésre lesz szükség, ehhez pedig kevesek lesznek azok a megrendelések, amelyek a japán vállalatoktól érkeznek, így mindenképpen célba kell venni a nagy nemzetközi vállalatokat, amilyen például az Apple, az AWS, a Google, a Facebook, vagy éppen a Microsoft. A Rapidus vezetője, Asuyoshi Koike szerint pontosan ez a cél és igazából már el is kezdték a tárgyalásokat. Szerinte jelenleg igény mutatkozik az adatközpontokba szánt chipek iránt a piacon, ezt az igényt pedig főként a TSMC tudja csak kielégíteni – itt jön majd be a képbe a Rapidus. Egyedi chipeket nagyon sok cég fejleszt, gondoljunk csak az Amazon és a Google megoldásaira, de persze az Apple is rengeteg saját SoC egységgel és egyedi chippel rendelkezik, amelyek saját konzumerpiaci termékeibe kerülnek. A felsorolt vállalatok mindegyike a TSMC szolgálatait veszi igénybe, hiszen a tajvani félvezetőipari óriásvállalat versenyképesnek tekinthető a piacon, már ami a gyártástechnológiákat illeti.

A Rapidus tehát első körben csak egyetlen nagyvállalatot szeretne megnyerni, ami igazából nem egy lehetetlen küldetés, hiszen sok nagyvállalat szeretne saját fejlesztésű chipeket gyártatni, és ha a Rapidus jobb feltételeket tud biztosítani, mint a TSMC vagy például a Samsung Foundry, akkor nála köthet ki a megrendelések egy része. Ehhez persze nemcsak versenyképes gyártástechnológiára, hanem jó kihozatali arányra, valamint jó árképzésre is szükség van.

A Rapidus hosszabb távon sem gondolkodik 5-10 megrendelőnél több kiszolgálásában. Első körben csak nagyjából 5 megrendelőig szeretnének elmerészkedni, majd ha minden rendben működik, akkor akár 10 vállalatot is kiszolgálhatnak, ám ennél több megrendelővel egyelőre nem számolnak. Az egyelőre kérdéses, hogy 5-10 megrendelő forgalmából ki lehet-e termelni a tőkeberuházás alkalmával befektetett több tízmilliárd dollárt. Az is kérdéses, hogy sikerül-e ennyi vállalattól megfelelő mennyiségben rendeléseket felvenni, ugyanis eléggé limitált azon cégek száma, akik abszolút csúcskategóriás csíkszélességgel gyártatják le különböző chipjeiket. Még ha a Rapidus 2 nm-es csíkszélessége nem is lesz hatalmas siker a piacon, abban biztosan segíteni fog, hogy Japán élvonalbeli félvezető-ellátási láncát felrázza, megfiatalítsa és ütőképesebbé tegye, ami kikövezheti az utat a következő generációs gyártástechnológiák számára, valamint új ajtókat nyithat a helyi chiptervezők előtt is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére