A Metacritic most már nyolcadik éve készíti el a kiadók rangsorát az előző éves teljesítményük alapján. Az alábbi rangsor a "nagy kiadókra" vonatkozik, ami a Metacriticnél azt jelenti, hogy legalább 12 olyan egyedi játékkal jöttek ki 2017-ben, aminek az értékelései szerepelnek az oldalon. A 6-11 játékot kiadók a "közepes kiadók" kategóriába kerülnek.

A rangsorolás a következők szerint zajlott:

- A 2017-ben megjelent játékok átlagos pontszáma.

- A megjelent játékok hány százaléka kapott legalább 75 pontot (jó értékeléseket).

- A megjelent játékok hány százaléka kapott 49 pont alatt (rossz értékeléseket).

- Mennyi "kiemelkedő" játék volt (legalább 90 pont, legalább hét teszt alapján).

Ez alapján jött ki a következő lista:

Galéria megnyitása

Úgy látszik, hogy a szakma továbbra is értékeli, hogy a Bethesda igyekszik nem lehúzni a játékosokat, és kitart a single player, történetorientált játékok mellett. A Nintendo szintén nem meglepő, rengeteg minőségi címet adtak ki tavaly a Switch megjelenésével és utána.

Inkább az a meglepő, ami nincs a listán: az Electronic Arts. Ez egyrészt azért történt meg, mert nem adtak ki legalább 11 különböző játékot tavaly, ráadásul 2017-ben a játékaik csupán 48%-a kapott jó értékelést (tehát 75 pont felett), míg ez a szám 2016-ban még 79% volt. A részletes elemzés, és a közepes kiadók listája itt található.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2018. márc. 1. 4:51
#5

Nem vagyok rajongó, de az utóbbi években kipróbált, és végigjátszott játékok között volt jó pár bethesda produkció. VGA téren nem valami erős a gépem, de mégis mindet élvezhetően játszhattam, ezért teljesen hidegen hagy hogy hány éves a játékmotor, vagy hogy mennyivel szebben csilloghatna a holdfényben kibuggyanó nácik vére.

macman507
macman507
2018. febr. 28. 13:36
#4

"Jó" lista, Telltale lejjebb, mint a Koei Tecmo? :/

gombabacsi
gombabacsi
2018. febr. 28. 11:02
#3

bethesda és single player? lemaradtam valamiről?

B_Real
B_Real
2018. febr. 28. 17:41

Lebuktál...

Gyurkov
Gyurkov
2018. febr. 28. 9:45
#2

Microsoft Studios senkinek sem hiányzik? :)

kazsakke
kazsakke
2018. febr. 28. 10:51

tippre ok sem felelnek meg a "legalább 12 olyan egyedi játékkal jöttek ki 2017-ben, aminek az értékelései szerepelnek az oldalon" kriteriumnak

Augusstus
Augusstus
2018. febr. 28. 9:40
#1

Teljesen megérdemli az EA, azok után amit képes volt alkotni a Star Wars kizárólagos licencével...

gombabacsi
gombabacsi
2018. febr. 28. 11:02

ügye te sem hiszed hogy ehhez semmi köze nem volt a disneynek? :)

Vissza az oldal tetejére