Shop menü

RÁNCFELVARRÁSON ESETT ÁT A GALAXY A12 ÉS MÓKÁS UTÓNEVET KAPOTT

Samsung alapra és friss Androidra váltott a készülék, és megfizethető áron kerül a voltokba.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Ráncfelvarráson esett át a Galaxy A12 és mókás utónevet kapott

A Samsung új középkategóriás okostelefonja széles közönség számára lesz majd egy megfizethető megoldás, és nem lennénk meglepve, ha szép mennyiségben fogyna, de a neve egyelőre eléggé furcsán cseng. A Galaxy A12 Nachót üdvözölhetjük a köreinkben.

Már tavaly novemberben bejelentette a Samsung az idei évre szánt Galaxy A12 középkategóriás mobilt, és bizony az elmúlt több mint fél év alatt már eléggé sok dolog változott, azért a cég úgy döntött, egy jelentősebb frissítésnek veti alá a készüléket. A számozásban a cég nem szeretett volna lépni az A13-ra, és bár ilyenkor elő szokott kerülni valamilyen betűjelzés, most inkább a Nacho szót húzta elő a kalapból a cég, hátha többen megéheznek az okostelefonra.

A készülék egy Infinty-V kialakítású megjelenítőt kapott, szóval felül belelóg a kamera, és egyébként IPS technológiás egységről beszélhetünk. A képernyő 6,5 hüvelykes átlóval rendelkezik, a felbontása pedig 1600 x 720 képpontos.

Galéria megnyitása

Az Android 11 operációs rendszer lesz jelen az újdonságon, ami előrelépés a Galaxy A12-höz képest, ami még az Android 10-zel debütált. A mobiltelefon értelemszerűen a One UI 3.1 grafikus felhasználói felületet is megkapta, amiről azt kell tudni, hogy itt csak Core edition lesz. Ez azt jelenti, hogy valamelyest butított, nincs benne minden extra.

Galéria megnyitása

8 MPixeles a frontkamerája a szerkezetnek és Full HD videózásra képes a videócsevegések alkalmával. A hátlapon négy optika számolható összes. A főkamerája a Galaxy A12 Nachónak 48 megapixeles, a Samsung ISOCELL GM2 szenzort használja, és egy 5 MPixeles társa van ennek ultra-széles látószögű lencserendszerrel. Ezeken felül kettő darab 2 megapixeles kamera található még itt, az egyik szokás szerint makrózásra, a másik pedig a portrémód segítésére.

Galéria megnyitása

A MediaTek Helio P35 rendszerchipet a Samsung lecserélte az egyik saját fejlesztésére, az Exynos 850-re. Ez a lapka egy fokkal erősebb csak, de igazából modernebb és hatékonyabb megoldás, szóval egy jobb élményt biztosíthat majd. Érdekes módon 3, 4 és még 6 GB-nyi memóriával is hozzá lehet majd jutni a Galaxy A12 Nachóhoz, de az utóbbi már mindenképpen túlzásnak érződik. A háttértár is nagyon széles skálán fog mozogni, 32, 64 és 128 GB-os opciók állnak majd rendelkezésre; plusz a bővíthetőség is adott.

A mobil Dual-SIM-es lett, és 4G LTE hálózati modem került bele VoLTE-vel. Adott a Bluetooth 5 modul is, és van FM rádió, A-GPS vevő, Bluetooth 5 modul, és persze Wi-Fi, ami 802.11 a/b/g/n szabványoknak felel meg.

Galéria megnyitása

A Galaxy A12 Nacho fekete, piros, fehér és kék színekben lesz megkaparintható. 205 gramm a szerkezet tömege, szóval eléggé nehéz, és terebélyes is, hiszen 164 x 75,8 x 8,8 milliméteres vonalakkal határolt. Oldalsó ujjlenyomat-olvasót használ a Samsung, ami könnyen elérhető bármikor.

C-típusú USB-vel és 3,5 milliméteres Jack csatlakozóval is meg lett toldva a szerkezet. 5000 milliamperórás telepet kapott energiaforrásként az okostelefon, és 15 wattos teljesítménnyel lehet majd tölteni, ami ma már nem különösebben tempós.

Galéria megnyitása

A Samsung Galaxy A12 Nacho Németországban bukkant fel, és már leadható rá a rendelés. 180 euróba kerül majd a 4/64 GB-os modell, és előre láthatólag augusztus 13-án kezdi szállítani a terméket a vállalat.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére