A Rainbow Six Siege csapata már készül a 2020-as Invitational eseményre, ezért egy videó keretében be is mutatták a korábban kiszivárgott Stadion pályát, ahol az operátorok sportszerűen küzdhetnek meg egymással.

A látványos videóban láthatjuk kedvenc operátorainkat gyakorlatozni, csapatban együttműködni és persze Caveirát, miközben kötözködik a dokival.

Amit még megtudhattunk, hogy egy felújított görögországi stadionról van szó, ami kiváló reflektálás a görög olimpia után hátrahagyott és kárba ment arénáknak, amik részben segítettek csődbe juttatni az országot. Viszont ez utalás lenne arra, hogy érkeznek a görög operátorok?

A helyzet az, hogy a borítóképen is látható kiszivárgott információk szerint az idei Y5 Pass csak 6 új operátort hoz majd magával a nyolc helyett. Ami sokak szerint viszont igazán bicskanyitogató, hogy a 600 ajándék R6 kredit is kimaradhat a csomagból és a bevezetésre kerülő Battle Passhoz adna 30% kedvezményt.

Valószínű, hogy ismét kapunk egy Operation Health időszakot a játékhoz, amikor a fejlesztők igyekeznek kijavítani a hibákat, operátorokat átalakítani és javítani a matchmakingen is. Éppen ezért nem kívánnak új operátorokkal bajlódni ez idő alatt, amik amúgy is új gondokat okozhatnának.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére