Az Oppo az MWC-re nagyon sok terméket vitt magával, de a legtöbb fejlesztést igazából már korábban láthatta a közönség. Egyebek mellett a Find N2 Flip okostelefon is jelen volt a kiállításon, amiről nem régen tudtuk meg, hogy végre elérhető lesz Európában is, ezzel pedig a Galaxy Z Flip4 egy erős ellenfelet kap.
Rengeteg energiát fordít az Oppo abba, hogy újdonságokat hozzon létre, és az elmúlt években számos innovatív megoldást alkotott. A cég folyamatosan dolgozik azon, hogy a chiptervezés terén nagyobb sikereket érjen el, és ennek eredményeként alkotta meg korábban a MariSilicon Y korszakalkotó Bluetooth audió chipet, a MariSilicon X után, ami pedig egy fejlett képfeldolgozó megoldás lett.
Felvonultatta az Oppo a Mobil Világkongresszuson az Air Glass 2 szemüveget is, amit a vállalat Kínában jelentett be decemberben. Ez egy olyan viselhető kiegészítő, ami dinamikusan fejlődik, és a vállalat már dolgozik az utódján. Az Oppónak sokféle viselhető kiegészítője is van más, gondolunk itt elsődlegesen az okosórákra és a vezeték nélküli fülhallgatókra, de ahogy az látszik, a cég nem akar ezeknél lehorgonyozni. A vállalat korábban bejelentette az OHealth H1 egészségügyi eszközt is, amit szintén kivitt magával Barcelonába.
Az ismerős technológiai eszközök mellett azért újdonságok is akadtak, ilyen az új Oppo Wi-Fi 6 Router AX5400 hálózati eszköz, ami egy egészen látványos dizájnt kapott, így egy modern nappaliba teljesen feltűnésmentesen lesz képes beolvadni. A készülék a Qualcomm Immersive Home 216 platformra épül, és a nevének megfelelően 5400 Mbps-os kapacitással szolgál a Wi-Fi használat során. 2,4 és 5 GH-es sávokon üzemel, és 360 fokban helyezkednek el rajta az antennák. 2,5 Gbps-os sebességgel tudja elérni az internetet, és támogatja a mesh technológiát is.
Az Oppo több olyan eljárást is alkalmaz itt, amik a teljesítményt igyekeznek a lehető legmagasabb szintre emelni, illetve próbálják a vezeték nélküli összeköttetést stabilabb alapokra helyezni. Összesen 32 eszközt tud a berendezés párhuzamosan kiszolgálni minden gond nélkül. A Wi-Fi 6 Router AX5400 magában foglalja az O-RouterBoost gyorsítási technológiát, ami a ColorOS 13 rendszerű és újabb eszközökkel gyorsabb kapcsolódást tesz lehetővé. A router sok extrával szolgál majd, például a játékok adatforgalmát is képes lesz prioritással kezelni.
Az Oppo kidolgozta korábban a Zero-Power kommunikációs technológiát, és az MWC-n megmutatta a Zero-Power Tag első működő prototípusát. Ennek az a lényege, hogy az elektronikus eszköznek nincs saját akkumulátora, a környezeti rádióhullámokat képes átalakítani, és ebből nyer elég töltöttséget ahhoz, hogy a saját működését megoldja, ehhez pedig rendkívül alacsonyfogyasztású komponenseket kell alkotni. A Zero-Power Tag a jövőben alkalmas lehet eszközök azonosítására, azok helymeghatározására, vagy éppen adatokat is gyűjthet például hőmérőtől, mindezt áramforrás biztosítása nélkül.
Arról is beszélt az Oppo, hogy 2050-re szeretné azt elérni, hogy a vállalat működése teljesen karbonsemleges legyen, tehát felszámolná a saját környezeti lábnyomát, illetve egészen pontosan ellensúlyozná azt különböző környezetvédelmet segítő lépésekkel. Az Oppo egy nagyon komplex akciótervet dolgozott ki, ami részletesen foglalkozik azzal, hogy az idő előrehaladtával milyen célokat kell elérnie, merre kell haladnia.
Bízunk abban, hogy az Oppo képes lesz megvalósítani minden jövőre vonatkozó elképzelését, legyen szó az olyan fejlesztésekről, mint a Zero-Power Tag, vagy a környezetvédelmi célok eléréséről.



































