A Radeon RX 6800 XT, illetve a Radeon RX 6800 is kapható már kereskedelmi forgalomban, legalábbis papíron, ugyanis a valóság ennél jóval szomorúbb: ugyanúgy nehéz elérni az új videokártyákat, mint a GeForce RTX 30-as sorozat tagjait, ami sokak számára okozott problémát. A tuningosok persze már szert tettek egy-egy új Radeon RX 6800 XT-re: egy érdekes eredményről a napokban számoltunk be, ami levegő alapú hűtéssel készült, most azonban előkerült a folyékony nitrogén is, így igen komoly órajelet és teljesítményt sikerült elérni.
Az elkövető TecLab_Takukou volt, aki egy Radeon RX 5950X processzor, illetve 32 GB-nyi DDR4-3800 MHz-es fedélzeti memória mellé helyezte el a Radeon RX 6800 XT-t. A processzor 5600 MHz-es órajelen ketyegett, ez az érték az összes magra érvényben volt, míg a videokártya GPU-jánál 2,75 GHz-es és 2,8 GHz-es órajelet tudott elérni – mindkét eredményhez szükség volt a folyékony nitrogénre. Az MSI MEG X570 GODLIKE alaplappal ellátott konfiguráció az extrém tuning hatására új világrekordot ért el Fire Strike pontszám terén.
A rekordot 2,8 GHz-es GPU órajel és 17,2 GHz-es VRAM órajel mellett produkálta a rendszer: a Fire Strike teszt 48890 ponttal zárult. Ebben az esetben még mindig referencia felépítéssel rendelkező videokártya játszotta a főszerepet, ám hamarosan megjelennek az egyedi felépítésű modellek is, amelyekkel még jobb eredményeket is el lehet majd érni.
A legutóbbi világrekord egyébként Lucky_n00b nevéhez fűződik, aki 2,65 GHz-en ketyegő GPU-val ért el 47 932 pontot ugyanebben a tesztben, ám ő még levegő alapú hűtést használt. A harmadik legjobb eredményt Safedisc tudhatja magáénak, méghozzá 47 725 ponttal, amit egy 2,38 GHz-es GPU órajelen üzemelő GeForce RTX 3090 segítségével ért el.