A Samsung még 2019 folyamán jelentette be, együttműködésbe lép az AMD-vel, amelynek eredményeként különleges Samsung SoC egységek készülhetnek. Ezek a központi egységek egy Radeon GPU-val büszkélkednek, ami kellően ütőképes lesz a GPU intenzív terhelésformák kiszolgálásához, ezáltal új lendületet adhat a mobiloknak, valamint számos egyéb területen is kamatoztathatják majd a benne rejlő lehetőségeket. Noha eredetileg főként a mobileszközök szegmensét szerette volna meghódítani az új SoC egységekkel a Samsung, úgy tűnik, egyéb területeken is kamatoztathatóak az új együttműködésben rejlő lehetőségek, legalábbis erre utal a ZDNet Korea friss beszámolója.
Az iparági pletykák szerint a Samsung nem csak a mobileszközöket veheti célba a Radeon GPU-val szerelt Exynos SoC egységekkel, hanem a PC piacot is: jó esély van rá, hogy a következő generációs Samsung laptopok közül néhány az új központi egységet alkalmazhatja. Ennek köszönhetően a vállalat nem csak a kijelzőt, a memóriát, az adattárolót és az akkumulátort biztosíthatja az újdonsághoz, hanem számos egyéb komponenst is, például a SoC egységet – olyasmi lesz ez, mint az Apple háza táján az ARM alapú M1 SoC-cal szerelt MacBook Air.
A pletykák szerint az új notebook feladata a Qualcom Snapdragon 8cx SoC egységgel szerelt Samsung Galaxy Book S leváltása lesz. Mivel PC-ről van szó, Windows 10 operációs rendszert használ majd a gyártó, az viszont egyelőre rejtély, pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezhet az érkező laptop. Remélhetőleg hamarosan ezzel kapcsolatban is napvilágot lát némi információ, például egy hivatalos bejelentés keretén belül. Most még nem lehet tudni, nagyjából mikorra várhatjuk az új notebookot, de remélhetőleg már nincs lehet túl messze a megjelenés időpontja.






























