A Qualcomm a chipkészleteinek fejlesztése mellett a gyorstöltési eljárásokra is nagy hangsúlyt fektet. A vállalat a Quick Charge 4 esetében sok radikális változtatást lépett meg a korábban használt töltési metódushoz képest, most pedig ennek a tovább finomításával ismerkedhetünk meg a Quick Charge 4+ technológia személyében.
A Snapdragon 835 mobilplatform társaságában érkező Quick Charge 4 a mostani változtatások következtében minden tekintetben hatékonyabbá vált. A Qualcomm egy 2750 mAh-s kapacitású akkumulátor alkalmazása mellett demonstrálta, hogy mekkora előrelépést jelent a pluszosított QC4 az elődjéhez képest. A legfontosabb változás, hogy a friss eljárással a töltés sebessége 15 százalékkal még gyorsabbá válik, de nem ebben a tekintetben sikerült elérni a legnagyobb előrelépést. A Qualcomm szakemberei 30 százalékkal hatékonyabbá tették a Quick Charge 4+-t az elődjénél, ami azt jelenti, hogy jobban hasznosítja a rendszer a töltés folyamata során felvett energiát. És az sem elhanyagolható szempont, hogy ezzel a megoldással az okostelefonok – vagy táblagépek – három fokkal füvösebbek maradnak a töltés alatt, és a fali adapter sem melegedik olyan mértékben, mint korábban.A Qualcomm három olyan újítást emelt ki, amik lehetővé teszik az előrelépést. Az első dolog a Dual Charge, ami kezdetlegesen már eddig is alkalmazható volt, de itt már kötelező jelleggel kerül bevezetésre. A Dual Charge esetében egy második energiaszabályozó IC is kerül a készülékbe, ami felosztja a töltőáramot. A második fontos módosítás az intelligens hőmérsékletkiegyenlítés bevezetése, ez arra szolgál, hogy a leghűvösebb útvonalat kiválasztva juttassa el az áramot az egyik pontból a másikba. Tehát egyenletesebb lesz a terhelés az egész rendszeren. A Quick Charge 4 esetében a Qualcomm sok védelmi réteget bevezetett, de a QC4+ még tovább megy ilyen téren is. A harmadik lényeges változás, hogy a folyamat során már szimultán figyeli az eszközház és a csatlakozó hőmérsékletét is az eljárás. Ennek köszönhetően elkerülhető a túlmelegedés és a rövidzárlat vagy a C-típusú aljzat esetleges sérülése.
Az újdonság visszafelé kompatibilis, szóval a QC4+ hitelesítéssel rendelkező töltővel gond nélkül lehet táplálni olyan okostelefont, ami „csak” Quick Charge 4 támogatással rendelkezik, de arra azért senki ne számítson, hogy az előnyök is megmaradnak, azokat kizárólag akkor lehet kiaknázni, ha a töltésre szoruló készülék is támogatja a pluszosított technológiát. Végül azt is érdemes elmondani, hogy az elődjéhez hasonlóan, ez is megfelel az USB Power Delivery leírásnak. Erre a QC4 esetében tért át a Qualcomm az egyedi eljárások után.
A Qualcomm Quick Charge 4+ esetében még azt is pozitívumként kell kiemelni, hogy nem várat magára. Hamarosan több olyan mobil is befuthat, ami támogatja a Qualcomm legfrissebb eljárását, az első fecske pedig már meg is érkezett. A Quick Charge 4+ karrierje a ZTE új csúcsgépével, a Nubia Z17-tel indul, amit valószínűleg hamarosan még több eszköz fog követni.
































