Már hosszú ideje voltak arról híresztelések, hogy a Qualcomm is szállíthat majd a Huawei számára okostelefonokba szánt komponenseket, most viszont ez hivatalosan is megerősítést nyert. A hír azért is fontos, mert ez a mostani az első eset, ahol teljesen hivatalos az, hogy egy beszállító zöld jelzést kapott szeptember óta, amikor szinte minden partnerétől el lett vágva a cég.

Nagyon nehéz jelen helyzetben azt megmondani, hogy pontosan merre tart a Huawei ügye az Egyesült Államok megszorításait tekintve. Az USA kereskedelmi minisztériuma szeptember közepén olyan döntést hozott, ami szinte teljesen ellehetetlenítette a Huawei számára az okostelefonok gyártását. Lényegében minden nagyobb beszállítótól el lett vágva, még a kínai SIMC számára is megtiltották, hogy chipeket gyártson a cégnek. De az utóbbi időben azonban már arról szólnak a híresztelések, hogy lazítanak az illetékesek.

Galéria megnyitása

Korábban a MediaTek, a Samsung és például az OmniVision kapcsán is érkeztek olyan sajtóértesülések, amelyek szerint az Egyesült Államok engedélyezheti a Huawei ellátását. És most, a Qualcomm az első, aki ezt hivatalosan be is jelentette, szóval nagy valószínűséggel igaz lehet az is, hogy a többi vállalat is megkaphatja a licencengedélyt.

Értesüléseink alapján a helyzet azért nem „tökéletes” a Huawei számára. A Qualcomm jelen állás szerint csak olyan lapkákkal láthatja el a vállalatot, amiben nincs 5G technológia. Az USA szerint ugyanis a Huawei 5G-hez való hozzáférése nemzetbiztonsági kockázatot rejt magában. És most nagyon úgy fest, hogy nemcsak az 5G hálózati eszközökre vonatkozik ez, hanem úgy kompletten az 5G-re minden területet figyelembe véve.

Még nem látjuk teljesen tisztán a helyzetet, de amennyiben tényleg arról van szó, hogy az 5G modemek és az 5G egységet magában foglaló rendszerchipek is tabunak számítanak, akkor a Snapdragon 765G-hez nem férhet majd hozzá a Huawei, a Snapdragon 865-höz viszont igen, mivel az nem integrált modemes. A furcsa szituáció kellemetlen helyzetben viheti a Huawei-t, de lemondani az 5G-ről még mindig sokkal jobb, mintha teljesen fel kellene adnia a mobilpiacot.

Galéria megnyitása

A Qualcomm szóvivője is arról tett említést, hogy a Huawei számár 4G LTE termékeket fognak biztosítani az engedélyek szerint. Arról viszont nem szólt a fáma egyelőre, hogy erre mikor kerülhet majd sor, és az sem tisztázott, hogy az 5G-hez valaha hozzáférhet-e majd a Huawei az Egyesült Államok megszorításai mellett. Mindenestre hosszútávon tervezhet a Qualcomm és a Huawei a korábbi sajtóértesülések szerint. Állítólag 1,8 milliárd dolláros üzletet köthetett a két fél.

Állítólag mások mellett már a Skyworks és a Howe Technology is beszállíthat majd a Huawei számára, szóval egyre több név kapcsán lehet azt hallani, hogy visszakapják a kereskedelmi engedélyüket. Egy a neve elhallgatását kérő forrás azt nyilatkozta, hogy a Huawei a P és a Mate szériákat egyaránt tudja majd szállítani és fejleszteni is a megállapodások révén. Ezek az engedélyek több szempontból is érdekesek lehetnek egyébként.

Az elmúlt hetekben már számos esetben lehetett arról híreket hallani, hogy a Huawei eladja a Honor márkát kompletten, hogy legalább az megmenekülhessen. A Honor a Huawei alatt szépen kivirágzott, legutóbbi negyedévben gyenge szereplés mellett is közel 15 milliós forgalmat hozott össze magában. És legutóbb már olyan híreket lehetett hallani, hogy akár átszámítva 4,6 billió forintos vételárral találhat majd gazdára. De talán ezen a fronton is más döntés születik végül, ha az USA engedi levegőhöz jutni a vállalatot.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
bitye
bitye
2020. nov. 19. 20:04
#2

Amúgy arra leszek kíváncsi hogy egy 865 mellé saját 5G modemet meg tudnak-e oldani majd szépen, mert akkor már win, főleg ha a 875 is ilyen lesz.

Balucsek
Balucsek
2020. nov. 20. 9:14

@bitye  Nem hinném... A gond az, hogy továbbra sincs aki le gyártsa, és egyelőre nem látni pletykát arról, hogy ezen a téren is sietnének enyhíteni. Igaz, hogy egy 5G modemnél talán nem annyira probléma, ha nem a legmodernebb sávszélességen készül, de azért a többmint 40 nm ott sem járható út. A saját üzem meg még odébb van és első neki futásra az is 45 majd 2022-től 28nm-el tervez. Mindeközben a piaci trendek pedig abba az irányba mennek, hogy legyen az is integrálva a központi chipbe a fogyasztás és főleg az árak alacsonyan tartása miatt. A 875-öt is már többnyire integrált 5g modemmel hozzák a pletykák, és jövő év elején startol már 5nm-en a 865 7nm-e helyett tehát többszörösen lábon lőnék magukat egy saját modemes felállással.

KikiGames
KikiGames
2020. nov. 19. 16:50
#1

De hiszen biztonsági kockázat a Huawei!?!? 

Miért szolgáljuk ki??? :O Az 5G-jük miatt van a Coivd!!!!!44

Balucsek
Balucsek
2020. nov. 19. 16:56

@KikiGames  Most már nem gond! Van vakcina! És amúgyis, így már amcsi chipek kerülnek bele, ami csak a kínaikra veszélyes covidot terjeszti!!!!44!! XD

Vissza az oldal tetejére