Kiadta legfrissebb pénzügyi jelentését az Nvidia, amelyből kiderül, hogyan teljesítettek a különböző részlegek az éppen zajló pénzügyi év harmadik negyedévében. Amennyiben a nagy képet nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a 2020-as pénzügyi év harmadik negyedéve – ami nem összekeverendő a naptári negyedévvel – 3,014 milliárd dolláros teljes árbevétellel zárult, azaz 5%-kal gyengébbre sikeredett, mint az egy évvel ezelőtti teljesítmény. Ehhez 12%-kal kevesebb, azaz 927 millió dollárnyi működésből befolyt bevétel, illetve 27%-kal kevesebb, vagyis 899 dolláros profit társult.

Galéria megnyitása

A teljes képet kicsit részletezve azt láthatjuk, hogy a GPU és a Tegra üzletág pont ellentétesen teljesített: míg GPU fronton 2,565 milliárd dolláros árbevétel folyt be, ami 8%-os csökkenést eredményez, addig a Tegra üzletág 449 millió dollárt hozott össze, vagyis 10%-kal jobb eredményt ért el, mint egy évvel ezelőtt.

A Gaming üzletág teljes árbevétele 6%-os csökkenést követően 1,659 milliárd dollárra rúgott, amelynek az az elsődleges oka, hogy az asztali videokártyákból kevesebb talált gazdára, mint korábban. Ez persze nem is túl meglepő, hiszen a Turing generáció egy éve van velünk, így most már nem fogy olyan sok termék, mint a rajtot követően. Az említett részleg gyengélkedését valamelyest ellensúlyozta, hogy a notebookokba szánt GPU-k forgalma nőtt, valamint a játékplatformokat kiszolgáló SoC egységekből is több kelt el ebben a negyedévben.

A professzionális vizekre evezve azt láthatjuk, hogy a Professional Visulation csoport 6%-os javulást követően 324 millió dollárt könyvelt el, ami a mobil munkaállomások erős eladásainak köszönhető. A Data Center részlet már nem teljesített ilyen jól, hiszen 8%-os csökkenést követően 726 millió dolláros teljes árbevételre tehetett szert.

Galéria megnyitása

Az Automotive csoport esetében 6%-os csökkenést láthatunk, így csak 162 millió dolláros teljes árbevételről beszélhetünk, mivel az önvezető autókat kiszolgáló termékekből kevesebb fogyott, de ezt ellensúlyozták valamelyest a mesterséges intelligenciával kiegészített megoldások. Az OEM & IP területről 143 millió dollár folyt be, vagyis 3%-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

A fentiek alapján az elmúlt negyedévek nem sikerültek túl jól a vállalat számára, ám a bruttó árrés növekedésének köszönhetően több befektetést eszközölhettek a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó részlegekbe: idén 53 millió dollárral többet költöttek, mint tavaly ilyenkor. A 2020-as pénzügyi év első három hónapjában szintén többet fordítottak ilyesmire, méghozzá 163 millió dollárral, így idén 400 millió dollárt különítettek el kutatásra és fejlesztésre.

Az aktuális negyedév folyamán a teljes árbevétel várhatóan 2,95 milliárd dollárt tehet majd ki.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

45 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Fireprism
Fireprism
2019. nov. 18. 13:19
#5

Sok ember koztunk en is nem volt hajlando valtani 10xx szeriarol 20xx-re, Minek is ? 1080TI ketyeg a gepbe, eleg nehez lenne talalni logikos okot a cserere ( ray tracing nem logikus ok cserelni egy 1080Ti-t akar meg is feszulhetnek a hivok de kb 6 jatek van a piacon ami hasznalja azok is durva teljesitmeny vesztes melett ) Plusz meg jol el is szalltak a 20xx szeria arazasaval( 2080Ti kb dupla aron van mint mint a 1080TI hat elmennek a budos xxcsaba). Most mindenki varja a 30xx szeriat (Ampere) na meg AMD-tol az RDNA 2.0-at hatha felkavarja az allo vizet.

KikiGames
KikiGames
2019. nov. 21. 17:38

@Fireprism Én értem mire gondolsz. Én amikor összeraktam a jelenlegi gépemet, egy kérdést tettem fel magamnak. Melyik a legerősebb videokártya jelenleg, milyen proci és RAM páros mellett nincs bottleneck. Végül így lett 1080-am (Akkoriban a Ti még nem egynapon jött ki a simával hogy utána még Super is jöhessen utána) mellé 5820k 4.3 Ghz OC és random Corsair viagra-nce (vagy mi) 3200 MHz-es RAM kit 2x16 Gb. És nálam ez a gen totál kimarad mert a grafika nem érdekel csak az fps amit szeretek 144-en tartank, plusz nagyon túlárazott. Nem mellesleg hosszútávra terveztem. Dugják fel maguknak az áraikat, ez már röhettséges. Ha akarnék vehetnék de valahogy sajnálnám erre kidobni a pénzt. Majd a következő generációt megnézem  addigra az AMD is lehet hogy szóba jöhet főleg hogy eddig nagyon úgy néz ki hogy a következő procim is AMD lesz.

Boostocska
Boostocska
2019. nov. 17. 23:41
#4

Az automotive statisztikákra már vártam egy ideje. Úgy tűnik, ezek szerint mégiscsak megérezték a Teslával való szerződés végét, annak ellenére, hogy szerintük kettéhugyozzák a Tesla fejlesztését. De hát nem véletlen estek neki Muskéknak.

Ami jóval meglepőbb, az az éves változás a gamingben. Tudtommal tavaly már nem volt hatása a crypto cuccoknak a piacon, tehát ez a kb 6%-os visszaesés mind a fejlesztés hiányának tudható be, pedig a Superek már a piacon vannak egy ideje...

UI.: Összefoglalva egyébként tényleg nem egy Super negyedévet zártak sajna, de evvan.

Resike
Resike
2019. nov. 20. 18:05

@talgaby  Azért állt be zéróba a német gazdaság is mi? Egy-két év és elér Hungarisztánba is ne félj.

Persze a seggedből kihúzott számokkal tudsz csak dobálózni:
https://www.best-selling-cars.com/europe/2019-half-year-europe-car-sales-per-country-eu-efta/

ZoliS
ZoliS
2019. nov. 17. 21:49
#3

Helyre tehetnétek engem is. Nem értem, hogy csúszik a második és a harmadik negyedév 2020-ra. Akárhogy is, ez egyáltalán nem egyértelmű. Utána keresve magyar és külföldi oldalakon sem magyarázzák el, hogyan beszülhetünk példaként 2019 novemberében, 2020-as második-harmadik negyedévről?

talgaby
talgaby
2019. nov. 18. 9:00

@ZoliS Olyan nincs, hogy akkor ér véget, legfeljebb akkor kezdődik. Nem lepne meg, ha nekik január 31-ig tartana, mert akkor benne lehet a karácsony nagy dömping.

ErvintheOne
ErvintheOne
2019. nov. 17. 20:35
#2

Minden kommentelőnek, és a cikk írójának jelzem, hogy ezt valóban tényleg komolyan benéztem. De, köszönöm hogy helyre tettetek..

ErvintheOne
ErvintheOne
2019. nov. 20. 20:52

@axe  Néha szeretek cinikus kommentet írni, nem is akarom védeni magam. :) De szeretek Fair lenni mert fontosnak tartom, hogy beismerjem ha tévedek, és jogosnak tartom a kommenteket amiket kaptam ;)

ErvintheOne
ErvintheOne
2019. nov. 17. 14:05
#1

De jó, hogy az iPon már tudja mi lesz az nVidia 2020-as üzleti eredménye... Tanácsot esetleg tudtok adni tőzsdéhez? Köszi :)

BiroAndras
BiroAndras
2019. nov. 25. 14:34

@lc

Félreérted. A méretgazdaságosságot a WeWork-el kapcsolatban írtam. Azt nem látom, hogy miért gondolták a befektetők, hogy ha kicsiben veszteséges a cég, akkor nagyban nem lesz az. A Tesla esetében egyértelmű a méretgazdaságosság, hiszen a tömegtermelés közismerten olcsóbb, a fejlesztési költségeket is jobb többfelé elosztani, és egy globális infrastruktúrát is ki kell építeniük. Ráadásul nagyon erős a konkurencia a piacon, tehát nem lehet nagy árréssel dolgozni. Vagyis rengeteg pénzt kell önteni a cégbe sok éven keresztül ahhoz, hogy egyáltalán remény legyen a nyereséges működésre. A WeWork viszont totál nem ilyen. Egy iroda bérlése és berendezése nem lesz lényegesen olcsóbb attól, hogy tíz helyett tízezerszer csinálják meg.

Nyílván sok startup van, ami nem lesz sikeres, sőt, a többség valószínűleg ilyen, még a legjobb szándék lmellett is. Okkal hívják a beléjük tolt pénzt kockázati tőkének. És nyílván vannak tényleges csalók is. Viszont amelyik működik, az nagyon nagyot tud szólni, a korai befektetők akár a pénzük ezerszeresét is visszakaphatják. Ezért éri meg. Aki jól fel tudja mégrni a cégeket, és befektet 10-15-be, az nagy valószínűséggel mocskos gazdag lesz.

Egyébként a Tesla például bocsát ki kötvényeket is. A SpaceX meg eleve nincs is a tőzsdén. A Teslát is csak azért vitték a tőzsdére, mert a 2008-as válság pont a legrosszabb pillanatban kapta el mindkét céget, és másképp nem tudtak elég tőkét bevonni. De az Uber is csak nemrég ment a tőzsdére, és van azért még jó pár más példa is.

Nem azt mondtam, hogy a végzettségnek nincs értelme, csak azt, hogy az ember lehet sikeres befektető anélkül is. Autót is lehet venni gépészmérnök vagy autószerelő végzettség nélkül. Nyílván egy csomó dolgot kell tudni hozzá, de az csak kis töredéke annak, ami mondjuk egy közgazdász diplomához kell.

 A könyv írójának vagyonát 100 millió dollárra becsülik, vagyis pont nem szorul rá az ebből befolyó pénzre. És a videós srác is egyértelműen lelkesedésből csinálja. Egyébként sem számít, mert a könyv érdekes és hasznos olvasmány volt, még úgy is, hogy a gyakorlatban nem fogom tudni hasznosítani a nagyrészét. Ezért hoztam fel példának. Egyébként sok más forrásból is tájékozódom, mind nagyjából ugyanazt mondja és logikailag is konzisztensek.

Nem rémlik, hogy a videóban buzzword-öt hallottam volna. Most nem tudom mégegyszer megnézni, hogy erre is figyeljek, de általában nem is kell. Fizikus és programtervező matematikus diplomám van, és egyik terület sem tolerálja a mellébeszélést, úgyhogy erre különösen érzékeny vagyok.

Vissza az oldal tetejére