Ismét jár a taps a No Man’s Sky csapatának, hiszen a 2016 augusztusa óta a piacon lévő játék ismét egy ingyenes frissítést kapott.  

Egészen hihetetlen, hogy a kezdetekben lehúzásnak hitt bugos játék mennyit fejlődött az évek során, mindezt pedig mikrotranzakciók vagy fizetős frissítések nélkül teszi a mai napig. A PS VR2 megjelenésére időzített Fractal Update első sorban a már említett platformra készíti fel a játékot, de akadnak más újdonságok is. 

Ahogy lenni szokott, a játék megjelenése ismét javult kicsit (HDR fejlesztés), új hajók és robotok jelentek meg a terepen. 

Ezen kívül viszont giroszkópot használó eszközök is profitálhatnak az újdonságokból. A PlayStation, Nintendo Switch konzolok mellett ugyanis a Steam Deck is képes a Gyro kamerairányításra, amivel kényelmes módon nézhetünk körül. Az utóbbi platformon a No Man’s Sky csapata egy hivatalos gombkiosztást rendelt a játékhoz, amit a Steam Deck menüjéből egyszerűen letölthetünk. 

A frissítés már kint van, a teljes változásjegyzék itt olvasható.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére