Shop menü

PROFI FÉNYTECHNIKÁT ÉPÍTETT A MAGSAFE KÖRÉ A GODOX A TARTALOMKÉSZÍTŐKNEK

Videósok számára fejlesztett fénypanelt házasított össze a MagSafe technológiával a tervezőcsapat.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Profi fénytechnikát épített a MagSafe köré a Godox a tartalomkészítőknek

Azoknak, akik fotózással, videózással foglalkoznak, biztosan nem ismeretlen már a Godox márkanév. Haladó és profi tartalomgyártók előszeretettel használják az általa nyújtott eszközöket, és a cég úgy döntött, hogy már azokat is kiszolgálnák, akik az okostelefonjukat (is) használják a videóik elkészítéséhez.

A Godox rengeteg fotós kiegészítőt szállít, vakukkal látja el a fényképezőket, és a CES-en bemutatott egy olyan világítást, ami az iPhone tulajdonosok számára lesz érdekes. A márka legnagyobb vonzereje kezdetben a kedvező ára volt, de ma már nemcsak emiatt kedvelik a fejlesztéseit, a jó ár-érték arány pedig még mindig az egyik legfontosabb jellemzője a készülékeinek, ezt láthatjuk majd az új MA5R lámpánál is.

A MagSafe technológia a legfontosabb része a kiegészítőnek, ezt kihasználva lehet egy mozdulattal az okostelefonok hátára felpattintani. Videózás közben folyamatosan stabilan csatlakozik majd a két eszköz egymáshoz. Állványos csatlakozási felület nem került a termékre, itt tényleg csak a mobiltelefonos közönségre lő a Godox.

Galéria megnyitása

A fotózáshoz, videózáshoz remek szórt fényt biztosító lámpa pillanatok alatt munkába állítható, és onnantól bármilyen környezetben lehet a mobiltelefonokkal videózni, fotózni. Rendkívül széles skálán állítható a fehér színmód színhőmérséklete. 1800-tól egészen 10 000 kelvinig (K) lehet elmenni. Van a szerkezetben szelfivilágítás is. Ha a hátlapon elforgatja a felhasználó a MA5R-t, akkor oldalra kitekint egy erőteljes LED, ez tud sötétben megfelelő derítést biztosítani az arc számára. Ez is állítható színhőmérsékletű 2800 és 6500 K között.

Galéria megnyitása

A lámpa minden LED esetén minimum CRI ≥95 értéket biztosít, ami azt jelenti, hogy a színhűségről kiválóan gondoskodik. Ráadásul nemcsak fehérben, hanem sok más színben is ragyoghat a kiegészítő. Ezáltal lesz alkalmas a kreativitás fokozására. Sőt mi több, a fejlesztők 14 előre programozott speciális effektet is pakoltak a készülék kelléktárába, így akár még hangulatfény módba is be lehet állítani, ha éppen arra lenne szükség.

Galéria megnyitása

Bluetooth-on keresztül is lehet vezérelni a Godox MA5R-t, elvileg 30 méteren belül működik a távirányítása is nyílt légtérben. NFC is van a kütyüben, így azonnal fel fogja ismerni a készülék. A fontosabb funkciókat azonnal lehet kapcsolni a lámpán. A fényerő szabályozása maximális simasággal történhet 0 és 100% között, hogy minden helyzetben az éppen ideális fényerőt tudja a felhasználó beállítani a kívánt felvételekhez.

Galéria megnyitása

Hat különböző színben lehet majd megvásárolni a Godox MA5R lámpát, így mindenki a saját ízléséhez megfelelőt választhatja ki. Kiváló üzemidőre képes a segédfény, 220 percen keresztül tudja a maximális fényerejét biztosítani, ha pedig kicsit visszább tekeri a felhasználó, akkor lényegesen tovább is bírhatja. 50 százalékos beállításban már csaknem 7,5 órán keresztül lehet használni szünet vagy töltés nélkül.

Galéria megnyitása

Érdekes extraként kiemelhető, hogy be lehet állítani MagSafe power bank módba is a lámpát, így képes vésztöltést adni a csatlakoztatott mobil számára. Ha a videózás során az akku megfárad, de a lámpában még maradt némi erőtartalék, akkor ki tudja segíteni az okostelefont. 4900 mAh-s akkumulátort foglal magában a termék.

Galéria megnyitása

Noha első körben biztosan az iPhone felhasználókat veszi célba Godox MA5R, idővel szélesebb közönséget is kiszolgálhat. A Godox gyárt majd hozzá egy átalakítót, amivel állványre is tehető, megfelelő tokkal pedig androidos okostelefonokra is „felakasztható”, de a Qi2 szabványt teljes egészében támogató mobilokkal is munkára fogható majd az eszköz. Egyelőre csak egy ilyen van, a HMD Skyline.

A Godox termékei általában nagyon korrekt ár-érték arány mellett kerülnek a boltokba, nincs ez másként a MA5R esetében sem. Mindössze 50 dollárt kell kifizetni a több funkciós LED panelért. Most még csak előrendelhető, és nem derült ki, hogy mikor indul a szállítása, de valószínűleg nem kell már erre túl sokáig várni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére