PROBLÉMA: NEM MINDEN NYOLCTŰS PCI EXPRESS TÁPCSATLAKOZÓ HASZNÁLHATÓ EGYES RADEON RX 7600-AS VIDEOKÁRTYÁKKAL

A hibát az okozza, hogy az MBA modellek hátlapi hűtőlemezének tervezésekor nem gondoltak arra, többféle nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó is használatban van a normál natív példányok mellett.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. máj. 30. 8:47
Probléma: Nem minden nyolctűs PCI Express tápcsatlakozó használható egyes Radeon RX 7600-as videokártyákkal

Az AMD Radeon RX 7600-as sorozatának első tagja, a Radeon RX 7600-as modell 2023. május 25-e óta kapható kereskedelmi forgalomban, a termék teljesítményét és egyéb tulajdonságait vizsgáló tesztek pedig már egy nappal korábban, 2023. május 24-én megjelenhettek. A videokártyából készült referencia változat, ami a szokásos MBA, azaz Made by AMD koncepció keretén belül érkezett, vagyis az AMD tervezte meg a termék dizájnját, valamint legyártatásáról is gondoskodott. Ebből a referencia változatból egyébként a partnerek is kapnak, akik változatlan hardveres felépítés mellett, saját márkajelzéseikkel dobhatják piacra a terméket.

Galéria megnyitása

Noha ez már nem az első MBA dizájn, vagyis az AMD szakembereinek bőven van tapasztalatuk a referencia modellek tervezésével és legyártatásával, mégis homokszem csúszott a gépezetbe, méghozzá a kínosabb fajtából. Az MBA modellek tesztelői arra hívták fel a figyelmet, hogy az újdonságok nem minden nyolctűs PCI Express tápcsatlakozóval kompatibilisek, aminek prózai oka van: a hátlapi hűtőlemez széle túlságosan belóg a PCI Express tápaljzat fölé. A natív nyolctűs PCI Expres tápcsatlakozóknál, amelyek egyetlen darabból állnak, néhány esetet leszámítva nem okoz problémát a szokatlan dizájn, de egyes esetekben, például a Seasonic tápegységek egyes tápkábeleinél előfordulhat, hogy a tápcsatlakozó egyszerűen nem illeszkedik megfelelően az aljzatba, azaz nem lehet teljesen betolni a helyére. Ilyen probléma a harisnyázott tápkábeleknél is előfordulhat az Igor’s Lab csapata szerint, illetve akkor is, ha az Nvidia PCAT kábelét használnánk, ai a videokártya fogyasztásának monitorozását segíti.

Ennél egy fokkal nagyobb probléma, hogy azok a nyolctűs tápcsatlakozók, amelyek hattűs és nyolctűs kivitelben egyaránt használhatóak, mivel külön tartalmaznak egy hattűs és egy kéttűs tömböt, amit szükség esetén kombinálni lehet, egyszerűen nem férnek el a hátlapi hűtőlemeztől, így ezeket egyáltalán nem lehet megfelelően csatlakoztatni. A problémát az a kis sáv okozza, amelynek mentén a két részelem összeilleszthető, gyakorlatilag ez akad bele a hűtőlemez szélébe.

Galéria megnyitása

Amennyiben az adott videokártya esetében nem sikerül a tápegységhez kapott natív nyolctűs tápkábelt megfelelően csatlakoztatni, vagyis a csatlakozó füle nem kattan bele az aljzaton elhelyezett kis bütyökbe, akkor mindenképpen másik tápkábelt kell alkalmazni, illetve kábeltoltód is bevethetünk a siker érdekében. Végső esetben akár a hátlapi hűtőlemez leszerelése is szóba jöhet, igaz, utóbbi esetenként a jótállás megszűnését eredményezheti, így ezt csak saját felelősségre érdemes elvégezni. Egy viszont biztos: ha a tápcsatlakozó nem illeszkedik teljesen az aljzatba, az problémát okozhat, a csatlakozó akár túl is melegedhet, ami nem egy jó ómen. Ilyen esetben inkább mellőzzük a videokártya használatát addig, míg nem sikerül kompatibilis nyolctűs PCI Express tápkábelt szerezni.

Szerencsére a beszámolók alapján a hiba csak a tápkábelek egy viszonylag kis mennyiségét érintheti, ám így is rendkívül bosszantó a dolog, illetve veszélyes is lehet, ha nem megfelelően csatlakoztatott tápkábellel használjuk a terméket, még akkor is, ha csak 115 W-os TDP keretet kell kiszolgálnia az aljzatnak és a csatlakozónak.

A fenti hiba az AIB partnerek által tervezett és legyártatott videokártyák esetében nem jelentkezik a beszámolók alapján, ott ugyanis a jelek szerint jobban odafigyeltek a tápaljzat elhelyezésére, illetve arra, hogy legyen körülötte elég hely körülötte az akadálytalan hozzáférhetőség érdekében.

Az AMD időközben úgy döntött, csak később kezdi az MBA típusú, referencia felépítéssel rendelkező videokártyák forgalmazását, igaz, a hivatalos weboldalon keresztül már elérhető a termék. Hogy a dolog összefügg-e a fentebbe említett fiaskóval? Nem kizárható… Az egyelőre nem világos, hogy az érintett Radeon RX 7600 MBA modellek mellé végül csomagolnak-e extra nyolctűs PCI Express tápkábel átalakítókat annak érdekében, hogy a termékek minden nyolctűs tápcsatlakozóval kompatibilisek legyenek, vagy sem. Igazából az lenne a helyes megoldás, ha mellékelnék az említett kiegészítőt, azzal ugyanis garantálható lenne a rendeltetésszerű használat.

A vállalat hírünk írásáig még nem reagált a problémára, de ha változik a helyzet, arról be fogunk számolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

27 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Levy_Szh
Levy_Szh
2023. jún. 1. 9:02
#8

Kés reszelő azt probléma megoldva :)

pepeno1
pepeno1
2023. máj. 31. 11:08
#7

Az nem lehet, hogy ha moduláris a táp, akkor az illető vesz hozzá egy olyan kábelt, amint nincs rajta az a plusz pöcök?

Tudom, hogy külön a kábel marha drága lenne a táp árához viszonyítva, de legalább mindkétféle VGA-csatlakozóhoz lenne utána moduláris kábelje.

Dragon3k
Dragon3k
2023. máj. 31. 21:22

@pepeno1 Vagy egyszerűbb lenne normálisan megtervezni a vga-t.

uwu
uwu
2023. máj. 30. 13:51
#6

Ilyenkor mindíg az jut eszembe, hogy nincs hibátlan terv, sőt általába a tervek hemzsegnek a hibáktól, csak nem mindegyiknek van igazi jelentősége. Rögtön eztután meg az, hogyha egy ilyen kézzelfogható hibával átmegy a szűrőn mi-minden lehet még, amiről nem is tudsz. Nyilván az a jó ha a hibákat soha nem tudod meg csak használod a terméket boldog tudatlanságban (ez pont nem ilyen), ezért én inkáb olyat termékek közt keresgélek, amiről nem ér el hozzám "rossz hír". Röviden: az iylen bakikkal könnyű eljátszani a vásárók bizaémát. De van előnye is, a hír miatt valószínűleg jobb lesz az ára, és akit nem érint, örülhet, ha nem fosik a nyilvánvalóan hanyag tervezés miatt.

_DiEGO_
_DiEGO_
2023. jún. 1. 1:34

@uwu

De miaz hogy a gyártók nem egységes szabványra készítik fel a csatlakozóikat ? NE legyen már még csak kettő féle sem ! Csak egyetleegy és ÁMEN. Max az anyagában lehet más-más.  No ha ekkor tér el egy VGA gyártó, mert valami félrement ....  akkor lehet problémás a dolog.

szvsz

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. máj. 30. 12:41
#5

Most olvastam, hogy az Asus olyan vga + alaplap kombót csinált, ami egy plusz alaplapi csatlakozóból oldja meg a táp kérdést, a vga alján. Egyelőre csak rtx4070-nél.

Resike
Resike
2023. máj. 30. 12:27
#4

Congratulations you played yourself.
Nem azért de az ilyen minek is gyárt videókártyát? Ja a design megint fontosabb volt ugye.

tomchee
tomchee
2023. máj. 30. 11:47
#3
  1. Hogy pics*ba nem lehet ilyen alap dologra oda figyelni? Főleg h a 6+2 sem ritka típus.

  2. A táp gyártók is, mi alapon variálnak egy szabványos csatlakozóval?

doneschwartz
doneschwartz
2023. máj. 30. 9:54
#2

Első ránézésre egy tapétavágóval öt perc alatt megoldható probléma.

doneschwartz
doneschwartz
2023. jún. 1. 9:13

@Szefmester Örülj neki, hogy te ezzel tisztában vagy, sokan nincsenek. (mint ahogy sokan megveszik a lenovo/dell/hp/stb-től a vinyót a szerverbe a gyártói partneren keresztül, ahelyett, hogy töredék áron beszereznék más forrásból, ugyanazt, csak más matricával). Kevesen vannak, akik úgy állnak hozzá az autó javításához, hogy az ETKA-ban megnézik az alkatrészszámot, aztán a webshop, majd felhívják a típus specialista szerelő ismerőst, hogy az esetleges három gyártó körül ki a gyári beszállító, mit ajánl.

Egy minőségellenőrzés nem mndenható, nem lesz rosszabb egy ugyanazon a soron készült alkatrész csak azért, mert nem vizsgálják be alaposabban. Szvsz.

axe
axe
2023. máj. 30. 9:11
#1

na ez még érdekes is lehet :)

Vissza az oldal tetejére