PRÉMIUM SZEDÁNNAL INDÍTHATJA JÁRMŰKÍNÁLATÁT A XIAOMI

A vállalat korábban arról beszélt, hogy egy elérhető villanyautót szeretne, de most több információt is megszellőztetettek, ez alapján pedig nem lesz olcsó a jármű.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. szept. 10. 11:54
Prémium szedánnal indíthatja járműkínálatát a Xiaomi

Néhány hónappal ezelőtt azt lehetett hallani, hogy a Xiaomi augusztusban kiáll majd a közönség elé, és megvillantja a villanyautós terveit, reflektorfénybe állíthatja az első prototípusát. Nem így lett, a vállalat mostanáig nem állt elő hivatalosan friss információval, új kiszivárgott adatok azonban vannak.

Lei Jun, a Xiaomi alapítója korábban kitett egy olyan szavazást, melyben arra volt kíváncsi, hogy melyik ársávban szeretnék látni az emberek az első Xioami autót. Természetesen a legolcsóbb opció kapta a legtöbb szavazatot, az sem meglepő, hogy elsöprő többséggel. Az emberek 70 százaléka szavazott arra, hogy 21 700 dollárnak megfelelő összegnél olcsóbb legyen a jármű, és nagyjából 10 százalék voksolt arra, hogy 43 500 dollárnál drágább négykerekűre számítana. Több mint 1,7 millióan szavaztak, és most úgy tűnik, hogy azok örülhetnek majd, akik egy prémium személygépjárművet szeretnének látni a vállalattól.

Egy kínai lap arról számolt be a napokban, hogy megbízható belső információk alapján egy 300 ezer jüannál nagyobb értékű autóval állhat elő kezdésnek a Xiaomi, ami azt jelenti, hogy 17 millió forintnak megfelelő összegnél többe fog kerülni már a hazai piacán is. elképzelhető, hogy a Xiaomi szeretett volna egy gazdaságosabb autót tervezni rögtön elsőnek, viszont a jelenlegi gazdasági körülmények között ez nem lehet racionális cél.

Az alkatrészárak az egekbe szöktek a nyersanyag ellátási gondok miatt, és ha előállna a Xiaomi egy népautóval, gyártani akkor sem tudná akkora mennyiségben, amekkora igény mutatkozhatna rá. Egy nagyobb értékű járművel meg tudja alapozni azt a bevételt, ami szükséges lesz eleinte ahhoz, hogy az újonnan formálódó divízió a saját lábára tudjon állni. Hiszen az első években minden bizonnyal más részlegek profitjából kell majd hajtani. Minél előbb lesz képes önellátóvá válni, annál gyorsabban tud majd fejlődni, hiszen úgy tudja majd növelni a K+F kiadásokat a cég.

Fontos új információ az ár mellett az is, hogy állítólag nem hobbiterepjáróban gondolkodik a cég. Manapság a SUV-ok elöntik a piacot, akkor is, ha villanyautókról van szó, pedig ezeknél egyértelműen hátrányosabb is a nagy méret. A Xiaomi azonban egy négy ajtós szedánnal rukkolhat elő a Tesla mintájára, ahol a Model S prémium szedán volt az első, egyedi fejlesztésű jármű.

Belső információk szerint a Xiaomi egészen gyorsan tanulja, hogyan alkalmazkodjon ahhoz a környezethez, ami a járműiparban van az ellátási láncot illetően. Ez ugyanis új kihívást jelent mindenkinek, aki ide frissen szeretne belépni. A mobiloknak a gyártását sem egyszerű megfelelően menedzselni, de annál lényegesen komplexebb egy személygépjármű előállításhoz szükséges ellátási láncot felállítani. Eleve lényegesen szélesebb partnerkörre kell folyamatosan kapcsolatban állni, és több olyan tényező lehet, ami befolyásolja az alkatrészellátást, ráadásul itt is elég, ha egyetlen chipből hiány van, máris megakad a kész autók szállítása.

Korábbi hírek szerint a Xiaomi teljesen egyedi gyártást akar összehozni, szintén a Tesla mintájára. Emiatt még nehezebb a helyzete, de valószínűleg ők is úgy látják, hogy az igazi innovációnak ez a kulcsa, és nem tudna olyan sikeres lenni, ha meglévő gépekkel és technológiákkal kellene dolgoznia, azokhoz kellene alkalmazkodnia.

Galéria megnyitása

Friss pletyka az is, hogy a vállalat aláírt az egyik legnagyobb LiDAR beszállítóval, aki egyebek mellett autonóm robotok számára biztosít ilyen érzékelőket, de az önvezető autókban használható megoldásokat is kínálnak. A Hesai Technology egyik legmagasabb szintű LiDAR és radarrendszerért alkalmazhatja majd a Xiaomi, készülve az autonóm közlekedésre. A beszállítótól származó belső információ szerint a Xiaomi olyan hibrid érzékelőcsomagot kíván használni, ami szinte minden vakfoltot lefed és nagy felbontással dolgozik, többféle eljárást bevetve.

Galéria megnyitása

Állítólag a Xiaomi már egészen jól áll az első autójának tervezésével, és szép lassan a gyártás tervezése is kezdetét veszi. A tervek szerint egyébként 2024-re készen állna a vállalat, de ezt illetően nagyon sokan szkeptikusak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cathaia
cathaia
2022. szept. 10. 21:49
#2

Xiaomi telefont akartam venni de a tesztelők szerint a hardver tökéletes csak a szoftver használhatatlan, végül Realmi GT2 lett, egy gyöngyszem ez a telefon.

Ashtm
Ashtm
2022. szept. 11. 6:55

@cathaia Több Xiaomi telefonom is volt, semmi bja a szoftvernek.

thestock
thestock
2022. szept. 10. 21:35
#1

Prémium alatt a minőséget értjük, vagy az árat?

Kíváncsi vagyok mit hoznak össze, bár nem sok esélyt látok a sikerre. Ebben az ársávban igencsak erős a kínálat, és felmerül a kérdés hogy miért venne vki egy noname sajomit, és mondjuk nem egy 3-as BMW-t, vagy egy 4-es audit?

Vissza az oldal tetejére