A mobilpiac és a HTC kapcsolatában már mindent láttunk az elmúlt években. Az utóbbi időben a cég márkanevét licencelő, meglehetősen gyenge készülékek bukkantak fel több alkalommal is, jellemzően a Wildfire szérián belül. De most állítólag valami egészen más készül, egy olyan szerkezet kerülhet elő, amit tényleg a HTC fejlesztett.
Valamilyen érdekes újításon dolgozik a HTC, de egyelőre a vállalat hivatalosan semmit nem közölt hivatalosan, csak egy előzetes animációt osztott meg röviden annyival, hogy „See u soon” vagyis „hamarosan találkozunk”. A grafika alján pedig azt lehet látni, hogy a HTC név mellett a VIVERSE szöveg is szerepel, ami a tajvaniak metaverzumos platformja a VR és egyéb megoldások összefogásával.
A VIVERSE a HTC égisze alatt igekszik olyan megoldásokkal szolgálni a felhasználóknak, amik a virtuális és a kiterjesztett valósággal együtt még immerzívebbé teszik a felhasználói élményt. A metaverzum tavaly nagyon felkapott volt, és a HTC, valamint a Meta, azóta is dolgozik ezen a területen. A VIVERSE célja, hogy a virtuális tér és a valóság között egy olyan hidat képezzen, ami képes az embereket beszippantani, és új élményekkel ellátni.
Ebben segíthet majd egy olyan okostelefon, amin az ember a virtuális térbeli tartalmat tudja kezelni, adott esetben pedig akár egy VR/AR szemüveg is csatlakoztatható lenne hozzá. A cég a Desire 22 Próval már tett egy kísérletet a VIVERSE és a mobilok összekapcsolására, de az nem hagyott maga után maradandó emlékeket. Most a pletykák szerint ennek a folytatása jöhet majd Desire 23 Pro néven.
A mobiltelefon a VIVERSE részeként alkalmas a digitális tartalmak kényelmes és egyszerű hordozására, amellett, hogy képes a 2D és 3D anyagokat egyeránt megnyitni és kezelni, továbbá be lehet vonni a kiterjesztett valóságba is. Lehetősége lehet ezáltal a felhasználóknak a digitális javaik menedzselése mellett a VR anyagok megelevenítésére is egy szemüveg csatlakoztatását követően. A VIVERSE tartogat már dedikált tárcát és sok más egyebet is a dedikált VR és AR alkalmazásokon felül.
Azt sem jelezte még a HTC, hogy mikor lesz a tervezett bemutató, melynek keretében az új eszköz megjelenhet, de már vannak arról pletykák, hogy mire lehet képes az eszköz. Sőt mi több, kép is van róla. A híresztelésekben a Desire 23 Pro és az U23 Pro név is felbukkant, de igazából az nem különösebben érdekes, hogy hívják az eszközt, sokkal fontosabb, hogy milyen hardvert hozhat. Állítólag már a Snapdragon 7 Gen 1 chipet fogja használni, ami egy nagyon ütőképes megoldás lett, és tényleg friss alapokon nyugszik. 8 GB RAM ás 256 GB tárhellyel elérhető lesz a masina, de más kivitelt is kaphat.
AMOLED technológiás képernyővel rendelkezhet majd a HTC újdonsága. A készülék a kiszivárgott információk alapján egy 108 megapixeles főkamerával fog befutni, és optikai stabilizátort is kap majd. Összesen négy kamerája lesz a hátán, amit a képeken is lehet látni. Az Android 13 operációs rendszert futtathatja majd a szerkezet, a speciális szoftverekkel megtoldva. Egy 4600 mAh-s akkumulátor táplálhatja a mobilt, és rendelkezni fog elvileg még 3,5 mm-es Jack aljzattal is.
Egészen jól hangzik egyelőre a HTC soron követkető mobilja, bízunk abban, hogy tényleg jól fog sikerülni, és a cég tervei sikeresek lesznek a VIVERSE platformba történő beillesztést illetően is.