Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Bosszúállók: Végjáték zárja majd le a Marvel-filmek harmadik fázisát, az valójában a héten debütáló Pókember: Idegenbennel fog véget érni. Ebben Peter Parkernek a Földet fenyegető elementálokkal kell felvennie a harcot az egy másik dimenzióból érkezett Mysterio segítségével. Ám hamar kiderül, hogy a helyzet jóval bonyolultabb annál, mint ahogy azt a fiatal szuperhős elsőre képzelte.

Amennyiben inkább egy könnyed családi rajzfilmre ülnénk be, abban az esetben az A kis kedvencek titkos élete 2 lesz az ideális választás. A 2016-ban debütált, nagy sikerű alkotás folytatásában a már jól ismert állatoknak egyebek mellett egy alávaló cirkusztulajdonossal gyűlik meg a bajuk.

Ha inkább zenét hallgatnánk, akkor a Soundgarden Live form the Artists Denre válthatunk majd jegyet. Ez, ahogy azt a cím alapján könnyűszerrel kitalálható, az 1984-ben alapított, aztán egy 1997 és 2009 közötti hiátust követően 2010-től kezdve újra koncertező banda rajongóit célozza meg.

Felsorolásunk a Pajzán kíváncsiság zárja. Lou Jeunet erotikától túlfűtött művében egy szerelmi kalandja miatti bánatában Algériába utazó francia aranyifjú egy helyi lánnyal együtt elmerül a pikáns képek készítése jelentette örömökben.

Galéria megnyitása

A heti mozipremierek az alábbiak:

Július 1.

  • Soundgarden Live form the Artists Den

Július 4.

  • Pókember: Idegenben
  • A kis kedvencek titkos élete 2
  • Pajzán kíváncsiság

2019. 27. hét - Melyik filmet várod a legjobban?

Eddig 18 szavazat érkezett
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ch00ler
Ch00ler
2019. júl. 3. 22:34
#2

A pokember hozza a megszokott szintet, erdemes megnezni.

Annak ellenere is, hogy csak 4 vegtagja van :)

fox
fox
2019. júl. 3. 11:13
#1

Pókembernek hiányzik minimum 4 végtagja

s_otto
s_otto
2019. júl. 3. 12:11

@Mosdatlan_falusi

:D :D ez jó volt

Vissza az oldal tetejére