- Én vagyok a végzetetek!
Thanos tombolása után két dolgot lehetett tudni: az egyik, hogy a Marvel világ végérvényesen megváltozott. A másik, hogy a megmaradt hősök megoldást fognak keresni, bármi is legyen az ára. Minden élőlény felét kiirtani olyan nyomokat hagy, ami alapjaiban változtatja meg a civilizációkat, a gondolkodást és a bolygók képét is.
Bárhogyan is gondolkozunk a Föld helyzetéről, a jelenlegi berendezkedésünk kb. 7 milliárd emberre van kalibrálva – a termelés, a szórakoztatás, a gyógyítás és minden más is összeomlik, ha nincs elég szakember, hozzáértő vagy fogyasztó annak fenntartásához. Ilyen világba csöppenünk a film elején és ott lebeg a nagy kérdés, hogy ha az egész csapat kevés volt Thanos legyőzéséhez, a fele vajon mire lesz elég?
A kezdetek
A 2008-as Vasember bemutatójakor még talán kevesen sejtették, hogy mennyi hős, történetszál és kaland lesz egybegyúrva az elkövetkezendőkben. Csaknem 11 éves történet ciklus záródik le a Végjáték eseményeivel és a szuperhősös filmek népszerűbbek, mint valaha. A kezdeti „apró” problémákhoz képest, most már az Univerzum sorsa a tét.
A kezdet azonban nem mondható könnyűnek. A pusztítás okozta traumát mindenki a maga módján igyekszik feldolgozni. Van, aki visszavonul egy erdő közepére a családjával, más az az alkoholba és a zabálásba menekül, esetleg terápiás csoportokat vezet, vagy elkezdi lemészárolni a maffiózókat, a jakuzákat és bármilyen bűnözőt, aki szembejön. A Bosszúállókból megtört, motiválatlan vagy rossz útra tért hősök lettek, akik a maguk kis világában tengetik az életüket.
Jó pont, hogy a film felveti azt a dilemmát, hogy a hősök sem bírhatnak ki mindent és bármit. Elbuktak és a következményekkel alig, vagy semennyire tudnak megküzdeni csak.
Játék az idővel
A pusztításhoz hasonlóan megoldást a Végtelen kövek jelentenék, de az Őrült Titán tett róla, hogy ez az út ne legyen járható, legalábbis az eredeti idősíkunkban. A Hangya váratlan visszatérése, némi tudományos fejtegetés és Tony Stark azonban felcsillantja a remény szikráját, vagyis jöhet az idősíkok összekuszálása, kibogozása és az időutazás veszélyeiről szóló rész, ahol kiderül, hogy sajnos a Vissza a Jövőbe nem igazán volt pontos ilyen téren. A probléma ott kezdődik, hogy az időutazáshoz „üzemanyag” kell, amit a Hangyában megismert Pym részecskék adnak, de mivel a feltalálójuk is áldozatul esett a csettintésnek, így nagyon is limitáltak a készletek, egyetlen útra elegendő van belőle.
A helyzet attól sem lesz jobb, hogy pontosan meg kell tervezni, hogy a Végtelen kövek a múltban hol bukkantak fel (az előző filmek alapján). A múltbéli ugrások okosan végig vezetnek a filmek eddigi, ikonikus jelenetei között, egyfajta gyors visszatekintést is adnak, miközben integrált részei maradnak a történetszálnak. Azt nem mondom, hogy aki nem látta a korábbi filmeket, mindent érteni fog, de igyekeztek nem szájbarágósan elmagyarázni a dolgokat.
De még a kész haditervvel sem egyszerű a helyzet, ugyanis az adott idősíkba kell beavatkozni, az ottani hősöktől és egyéb védelmezők elől kellene ellopni a köveket, majd visszahozva inverz csettinteni egyet, hogy visszaálljon a rend – vagy legalábbis a pusztítás előtti állapot. A film talán egyik legjobb része az, ahol a hősök új szempontból látják a múlt eseményeit és közülük sokan olyan találkozásokkal lesznek gazdagabbak, amiket az idő vagy a halál rég elvett tőlük.
Az idősíkok tucatjainak összekeverése azonban nem várt (?) bonyodalmakat is okoznak, arról nem is beszélve, hogy akaratlan áruló is lesz a csapat tagjai között
Végjáték
Míg a hősök tevékenykednek, Thanos sem marad tétlen. Hiába járunk a múltban, a terve ugyanaz maradt, a Végtelen kövek megszerzése. A kulcsszereplő azonban Nebula lett, akinek a testét szinte teljes egészében géppé változtatta atyja. Egy hiba folytán a két idősík között a két Nebula látja egymás emlékeit, így Thanos megköszöni, hogy a hősök összegyűjtötték neki a köveket és elindul a Bosszúállók főhadiszállása felé. Itt kerül sor a mindent lezáró ütközetre, ami a Végtelen háborúhoz hasonlóan látványos összecsapást jelent, miközben a kövekkel felszerelt kesztyű ott ingázik a hősök és Thanos erői között. Itt azonban az is látszik, hogy a csata nem a film végső, nagy jelenete, mint az előző részben, hanem még kellett, hogy maradjon idő a lezárásra is, ahol minden hős elbúcsúzik, lezár a maga módján.
Nehéz durva spoilerek nélkül úgy írni a Végjátékról, hogy mondani is lehessen róla valamit - az biztos, hogy jó lett és aki az eddigi részeket megnézte, az nem fogja ezt sem kihagyni, de nem is lenne érdemes. A film a 3 órájával valóban monumentális, elég időt kapott minden, a felvezetést, a részleteket és a lezárást illetően is. Ha nem is olyan keserű, mint a végtelen háború, azt azért senki ne várja, hogy teljes happy end lesz a vége és a hősök ellovagolnak a naplementébe. Nemcsak egy lezárás ez a film, de sok újnak a kezdete is. A pusztítás okozta változások és a visszafordítás ára egyvalamiben egyezik meg, abban, hogy további változásokat hoz magával. Egy ponton azonban abba kell hagyni a múlt és az alternatívák bolygatását, és el kell fogadni, azt, ami van. Hogy a rajongók képesek lesznek-e rá azt nem tudom. Az azonban biztos, hogy Thanos bebizonyította, ha ilyen erőkkel játszunk, a változás elkerülhetetlen. Az egyetlen kérdés az, belenyugszunk vagy sem?
