Az AMD NAVI sorozatú videokártyái várhatóan egy hónapon belül bemutatkozhatnak, amennyiben a korábbi pletykákat vesszük alapul. Az újdonságokkal kapcsolatban már keringenek a pletykák is, igaz, ezeket egyelőre érdemes távolságtartóan kezelni. A Tweaktown munkatársai az elmúlt napokban két modell várható tulajdonságairól is említést tettek, a velük kapcsolatos információk pedig „exkluzív forrásoktól” érkeztek.

A várakozások szerint a NAVI sorozat tagjai az RX 3000-es családban kapnak helyet, az elnevezés pedig nem véletlen: így egységes platformot alkotnak majd az újdonságok a harmadik generációs, ugyancsak 3000-es sorozatú RYZEN processzorokkal, amelyek ZEN2 alapokon nyugszanak. Az új videokártyák várhatóan a Computex 2019 után egy héttel megrendezésre kerülő E3 2019 alkalmával mutatkoznak be, azaz már nem kell sokat várni, hogy megtudjuk, milyen paraméterekkel rendelkeznek, hiszen az E3 2019 június 11-én nyitja meg kapuit. Addig azonban érdemes lehet átböngészni az aktuális pletykákat is.

A NAVI család csúcsmodellje várhatóan a Radeon RX 3090XT típusjelzést adja majd, alapját pedig a NAVI 20-as GPU adja. Ez a GPU várhatóan 64 CU tömbbel rendelkezhet és 7 nm-es csíkszélességgel készülhet, fedélzeti memóriából pedig GDDR6-os kerülhet mellé, ami a pletykák szerint akár 16 GB-os kapacitással is rendelkezhet, igaz, ez jelenleg talán egy picit soknak tűnik. Teljesítmény terén arra számítanak a pletykálók, hogy a Radeon VII-hez képest 10%-kal lehet gyorsabb a Radeon RX 3090 XT, ára viszont csak 499 dollár lesz, ami nem hangzik rosszul, ha igaz. Előbbiek alapján az AMD újdonsága a GeForce RTX 2080 méltó ellenfele lehet. Apró üröm az örömben, hogy a várakozások szerint ez a modell majd csak 2020 folyamán jelenik meg, ami az Nvidia szemszögéből nézve viszont nem egy rossz hír… És 2020-ban ráadásul már az Intel új videokártyái is megjelennek majd, azaz elég komoly átrendeződésre lehet számítani a videokártyák szegmensében, már ami az erőviszonyokat illeti.

A friss pletykák szerint egy Radeon RX 3080XT típusjelzéssel ellátott modell is érkezik, ám ez még idén elérhetővé válhat, azaz rajtja jó eséllyel az E3 2019 alkalmával lesz. Itt az alapokat már nem egy NAVI 20-as, hanem egy NAVI 10-es GPU adja, ami természetesen szintén 7 nm-es csíkszélességgel készül, viszont 64 helyett már csak 56 CU tömbbel rendelkezik. Az aktuális értesülések szerint egy-egy CU tömb várhatóan 64 stream egységet tartalmaz, vagyis a Radeon RX 3080XT összesen 3584, míg a Radeon RX 3090XT összesen 4096 aktív stream egységet foghat munkára. A Radeon RX 3080XT várhatóan a GeForce RTX 2070 teljesítményszintjét veszi célba, TDP kerete azonban csak 190 W lesz, ami az RTX 2070 175 W-os TDP keretéhez képest még így is magasabb. Az igazi érdekesség persze nem ez, hanem az, hogy az 599 dolláros GeForce RTX 2070-es modellel ellen egy 330 dolláros videokártyát küld harcba az AMD a Radeon RX 3080XT személyében, ami komoly árháborút indíthat ebben a szegmensben, ha igaz.

A fenti értesüléseket egyelőre érdemes távolságtartóan kezelni. 30-35 nap múlva remélhetőleg minden fontos információról lehull a lepel, így már nem kell sokat várni arra, hogy kiderüljön, jó nyomon járt-e a pletykagyár.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
KROK
KROK
2019. máj. 9. 18:34
#11

Ennek gondolom a fele lesz igaz. Főleg ami az áraskat illeti. Vagy ha nem, akkor majd hiány lesz belőle.

csabi02
csabi02
2019. máj. 8. 18:39
#10

A pletykáknak nem szabad hinni.

Fireprism
Fireprism
2019. máj. 8. 14:00
#9

https://www.theverge.com/2019/5/7/18535078/worlds-fastest-exascale-supercomputer-frontier-amd-cray-doe-oak-ridge-national-laboratory

Ugy latom hogy vannak mar akik tobbet tudnak nalunk.

performance-price-consumption  3-as kategoriaban valleg egesz jol teljesitenek az uj procik es vedo karik vagy sik hulyek akik berendeltek az amd gepet :D

Meteoreso
Meteoreso
2019. máj. 8. 9:45
#8

Az ilyen forrásokat mindig fenntartással kell kezelni. Az sem helyes ha elutasítják sokan élből, de az sem ha mindent lefakeznak. Az árazással vagyok úgy hogy azt mindenki bízza rá a nagy cégekre, több hónappal előre szinte mindig bukta bármit mondani, hisz a konkurenciaharc is leviszi. lehet azt akarják kihangsúlyozni a 1000 sorozatokkal hogy már nem a régi GCN verzió. a teljesítményszinteket nem baj ha jelölnék mert egy hozzá nem értő tudná miből választhat , mi mi ellen megy. HA AMD adja ki előbb akkor érdekes a szitu inkább kényszerítőhatású lenne így.

Szabina2019
Szabina2019
2019. máj. 7. 23:12
#7

Aki a szamozas utan vesz videokartyat az megerdemli hogy atverjek.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. máj. 8. 9:22

@Szabina2019 Én templomban imádkozok a szentlélek vezetésére, hogy adjon nekem bölcsességet, melyik videokártyát akarja isten, hogy szándéka szerint válasszam. Utána megveszem, lefuttatom a cinebench-et és hálákat adok. Ha AMD volt a videokártya, akkor van égőáldozat is a hűtőbordán megsütve. Szela.

GeriBátyó
GeriBátyó
2019. máj. 7. 20:52
#6

Pont arra gondoltam, hogy a 3xxx-nek semmi köze a Ryzen-hez, csak az Nvidiát akarják beelőzni a számozással. Elégé ocsmány húzás (Alaplapoknál is megcsinálták az Intel ellen) függetlenül attól, hogy szurkolok nekik.

Bihus
Bihus
2019. máj. 8. 13:56

@Mosdatlan_falusi nem 600-as széria jönne egészen véletlenül?

J.o.k.e.r
J.o.k.e.r
2019. máj. 7. 20:25
#5

Hú, teljesen jogos,  a beveztőben szereplő számok a mérvadóak, gyorsan át is írtam a többit 3090-re és 3080-ra. :)

TheRealTsL
TheRealTsL
2019. máj. 7. 18:15
#4

Mondjuk a forrásként megjelölt oldalon nem 3900 és 3800 (mint a szövegtörzsben 7 helyen), hanem 3090 és 3080 szerepel, ami így erősen inkább az Nvidia elnevezéseinek meglovagolása, mint a Zen2 családhoz igazodás lenne...

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. máj. 8. 9:25

@Szabina2019 Ja, az a lényeg, hogy AMD kártya legyen, tudjuk.

Szabina2019
Szabina2019
2019. máj. 7. 18:14
#3

Egy Navi 20 nagyon erdekelne, azert erdemes lenne varni 3-4 honapot.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. máj. 8. 9:26

@Szabina2019 Engem a Navi 28784 érdekelne, mennyit kell rá várni?

tomm27
tomm27
2019. máj. 7. 18:10
#2

ha tenyleg 2070 330 dollaros szinten meglonek :D azert az adna meg ha el ismaradna ~10% tole akkor is brutalis ar/ertek arany lenne

Chavalier
Chavalier
2019. máj. 7. 17:05
#1

Épp mostanábban terveztem váltani a már idősödő Titan X-et egy 2070-re. Lehet érdemes lesz kivárni ezt az 1-2 hónapot.

Chavalier
Chavalier
2019. máj. 7. 18:36

@robbiemarko  Annyira nem, megnyertem vele a silicon lottery-t. 1070 Ti-hoz közel jár.

Vissza az oldal tetejére