A VG24/7 készített egy átfogó interjút a fejlesztő Sony Online Entertainmenttel, melyből megtudtuk, hogy bár a játék még meg sem jelent, nyitottak az ötletre, hogy Auraxis-on túl más bolygókat is hozzáadjanak a már most is hatalmas MMOFPS-hez. Jason Good játéktervező hosszasan beszélt arról is, hogy mekkora szerepe van náluk a közösség visszajelzéseinek, hatalmas hajtóerőt jelentenek a fejlesztésnél kiadás előtt és után is.

"Nagyon sok irányba elindulhatunk kiadás után, ami könnyen ahhoz is vezethet, hogy újabb világokat hozzunk be Auraxison túl, de most mind a bétára fókuszálunk, és arra, hogy felkészítsük a PlanetSide 2-t az indulásra."

"Szerintem a PlanetSide 2 fejlesztése alatt remek kapcsolatot alakítottunk ki a közösségünkkel. Mindig nyitottak vagyunk a visszajelzéseikre. Nem tudom elképzelni, hogy ne vegyük számításba a véleményüket a haladásnál."

 Elmondásuk szerint a béta eddig jól megy, de még nagyon sok munka van hátra. "Fárasztó, de szórakoztató. Nagyon nagy feladat ez a csapatunk számára. Már nagyon régóta a munkába vagyunk bújva, toljuk ki az újabb és újabb dolgokat, most meg hirtelen át kell váltanunk kiadott, 'live' játékba."

"A hibajavítások, amiket eddig félretehettünk, sürgősek lesznek, a közösség növekszik, még több új adatot kell átnézni. Az egyik dolog ami mindünket meglepett, hogy milyen eposzi volt a csata már a béta elejétől fogva."

 "Rengeteg munkánk van még, de már a jelenlegi nyers állapotában is látszik a potenciál abban, ami csinálunk. A puszta létszám egyetlen csatában már olyan intenzitást ad az ütközeteknek, amit nem lehet utánozni semmilyen más játékmechanikával. Ez az, ami igazán felpörget minket."

 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Trolltaxi
Trolltaxi
2012. szept. 11. 9:33
#5

A leggyakoribb "kritika", mióta az első PS2 videó kijött egy bő éve, hogy úgy néz ki, mint a HALO.

Egyrészt nagyjából egyszerre jelent meg az első Halo és az első Planetside. (2002-2003.) Tehát amikor a Halo kijött, a PS is bőven előrehaladott állapotban volt.

Másrészt a HALO egy komoly egyjátékos móddal bír, ez meg full multi. A Halo újabb multija semmi lényegesen újat nem hoz (játékmenetben, játékélményben és főleg TECHNOLÓGIÁBAN), itt meg 2000 ember fog háborúzni egy 8x8 km-es területen (később több ilyen területen).

Az, hogy a három játszható oldal közül az egyik történetesen lila, és megjelenés rovarszerű, akárcsak a halo alienjeinek, az tagadhatatlan. Ennél komolyabb érvet viszont még nem láttam, ami azt bizonyítaná, hogy a Planetside egy HAlO-koppintás lenne. Aki ilyet állít, az ismerthet a Halo-t, de nem a Planetside-ot.

Most már feloldották a beta-teszterek titoktartását, rá kell keresni gameplay videókra (Totalbiscuit pl. nagyon értő és elvezhető kommentárokkal látja el a felvételeit - pl a Planetside2 totalbiscuit enclave szerintem feldob egy nagyon jó videót arról, hogy 30-40 ember gyalogosan összedolgozva mi mindenre képes). Ott egyértelmű lesz, hogy miben nyújt mást ez a játék, mint bármi a lövöldözős műfajban.

Riddick77
Riddick77
2012. szept. 10. 10:25
#4

Simán úgy néz ki,hogy a Sony koppintani akarja a Halo-t xboxról . :)) Aki játszott már vele,tudja miről beszélek.

Trolltaxi
Trolltaxi
2012. szept. 7. 13:53
#3

Nem csak, hogy nagy lesz, de már most nagy. A technikai teszt óta játszok vele, és tényleg igaz, ami a cikkben is elhangzik.

Kiváló a kapcsolat a közösséggel, a csaták valóban nagyobbak, mint bármi, folyamatosan finomítanak a játékmenetn a térképeken, a fegyvereken, a felületen - részint a visszajelzések, részint a saját maguk által gyűjtött statisztikák alapján.

A játék egyre jobban optimalizált, mostanra meglehetősen stabil (nem is emlékszem, mikor fagyott/dobott ki utoljára).

Azért még rengeteg a munka vele, de ez egy igazi oldschool bétateszt - nem a reklám és a hype miatt csinálják, hanem azért, mert egy sokszáz fős csatákat fókuszba helyező játékot tényelg nem lehet sokszáz teszter nélkül belőni.

Trolltaxi
Trolltaxi
2012. szept. 7. 13:53
#2

Nem csak, hogy nagy lesz, de már most nagy. A technikai teszt óta játszok vele, és tényleg igaz, ami a cikkben is elhangzik.

Kiváló a kapcsolat a közösséggel, a csaták valóban nagyobbak, mint bármi, folyamatosan finomítanak a játékmenetn a térképeken, a fegyvereken, a felületen - részint a visszajelzések, részint a saját maguk által gyűjtött statisztikák alapján.

A játék egyre jobban optimalizált, mostanra meglehetősen stabil (nem is emlékszem, mikor fagyott/dobott ki utoljára).

Azért még rengeteg a munka vele, de ez egy igazi oldschool bétateszt - nem a reklám és a hype miatt csinálják, hanem azért, mert egy sokszáz fős csatákat fókuszba helyező játékot tényelg nem lehet sokszáz teszter nélkül belőni.

Naquile
Naquile
2012. szept. 6. 20:21
#1

Nagy lesz :)

Vissza az oldal tetejére