Két vállalat, a Boréas Technologies és a Cirque Corporation együttműködéséből egy érdekes és ígéretes újdonság született, ami nem más, mint a piezo technológiára alapozó érintőpad. Az új fejlesztés több területen is előrelépést hoz a jelenleg széles körben használt megoldásokhoz képest, például vékonyabb kivitelben érkezik, pontosabban működik és sokkal megbízhatóbb is – extraként még haptikus visszajelzést is kínálnak, ami új szintre emelheti a felhasználói élményt.
Ezek az új érintőpadok várhatóan 2022 folyamán robbanhatnak be a Windows operációs rendszerrel ellátott noteszgépek piacára, ahol jelenleg a kapacitív technológia köré épülő társaik uralkodnak. Utóbbiak igazából régi technológiát használnak, hajlamosak a meghibásodásra, de ezzel együtt fantom és halott zónáik is lehetnek, valamint nem is túl pontosak – mégis régóta használják őket. Az Apple megoldásai egy picivel jobbak ebből a szempontból, mert nagyrészt azok is kapacitív technológiára alapoznak, ám a fizikai kattintásokat a „Taptic Engine” névre keresztelt technológia váltja, amely két szolenoid segítségével dolgozik.
Az új, piezo alapú érintőpadok esetében nem csak a haptikus visszajelzés, a pontosabb működés és a vékonyabb kivitel sorolható az előnyök közé, hanem az is, hogy ezek a megoldások az érintés erősségét is érzékelni tudják majd. Ezzel együtt alacsony fogyasztás mellett is működnek, ami segít az akkumulátoros üzemidő kitolásában is.
Az új érintőpadok terjedéséhez természetesen nagy és neves gyártók bevonására lesz szükség, mint például a Lenovo, a Dell és a HP megnyerésére, hogy integrálják az új technológiát legfrissebb modelljeikbe. A két vállalat már most biztos benne, hogy az általuk fejlesztett megoldás az első olyan nagy mennyiségben elérhető haptikus érintőpad lesz, amely meghódítja a Windows alapú notebookok piacát.
A Microsoft természetesen már megkezdte az együttműködést a Boréas és a Cirque csapatával annak érdekében, hogy a technológia által kínált előnyöket a Windows 11 alapú eszközökkel maradéktalanul ki lehessen aknázni, így az érintőpad alapú vezérlés új szintre emelkedhet.