PHYSX TÁMOGATÁS A BATMANBEN

Ez a cím túl jól hangzik, nemde? Az Eidos bejelentette, hogy a Batman: Arkham Asylum PC-s megjelenését eltolta szeptember 18-ára. Az Xbox 360-as és PS3-as változat természetesen továbbra is tartja az augusztus 28-át.
Csont Szilvia
Csont Szilvia
2009. aug. 6. 22:01
PhysX támogatás a Batmanben

Galéria megnyitása
Ez a cím túl jól hangzik, nemde? Az Eidos bejelentette, hogy a Batman: Arkham Asylum PC-s megjelenését eltolta szeptember 18-ára. Az Xbox 360-as és PS3-as változat természetesen továbbra is tartja az augusztus 28-át.

Az NVIDIA is megerősítette, hogy elvállalta a Batman játék PhysX támogatásának elkészítését, aminek köszönhetően például kedvére áramolhat a vastag köd a folyosókon vagy mozoghat és elszakadhat a sok pókháló. A papírok, szemetesvödrök és tartalmuk a levegőbe röppenhetnek ahogy a bőregér elsuhan mellettük, vagy ráveti magát áldozatára. Ez még nem minden, a falakon lévő csempék szilánkosra törnek, repednek, a kőoszlopok valósághűen omlanak össze, az üvegszilánkok és szemét pedig ropog majd Batman dizájnos gumicsizmája alatt.

Ahhoz, hogy bekapcsoljuk ezt a funkciót természetesen NVIDIA videokártya szükségeltetik (GeForce 8-as széria vagy annál újabb) a legfrissebb driverrel ellátva,esetleg a régi PhysX kártya vagy egy erős processzor (soook maggal).

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

39 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Konkii
Konkii
2009. aug. 7. 23:23
#39

Én sem értem miért kell ezt a PhysX dolgot eröltetniük. Persze, nagyon csilli-villi, de hát egy komolyabb játéknál valóban keresztbetenne a kártyának.

sadi57
sadi57
2009. aug. 7. 23:19
#38

nagy parasztvakítás ez a PhysX. sok pénzt ölhetett bele az Nvidia és látszik, hogy nem hagyja bukni, mert ha mégis megtörténne akkor nagy pénzveszteség lenne. az Nvidia is inkább a kártyáiba ölné a pénzt, és nem járna ott ahol most. minden egyes játékba csak az Nvidia feliratot látod, és mégis a vele egy árban lévő ATI egyszerűen lesöpri.

Svindler
Svindler
2009. aug. 7. 17:47
#37

A PhysX támogatás érdekes dolog, sajnos néha tényleg rémes. GTX260 alatt egyébként nem is erőltetném egy játékkal sem, egy 8800GT legtöbb esetben szimplán kevés hozzá (a physx számolgatás túl sok erőforrást vesz el a shaderektől)Konzolon ezt általában prociból számolják (van elég kakaó a Xenon-ban és a Cell-ben is).Blade: félreértés ne essék, rémesen unom a konzol vs. PC vitát, de egy hibát szeretnék javítani a hozzászólásodban. Azt mondtad jobb esetben is 720p a felbontás és nem ismerik az AA-t. Egyik sem igaz, Boxon például rengeteg játék fut AA-val (rémesen gyorsan képes azt számolni) PS3-on állt ez az első amit kikapcsolnak ha nem megy elég jól a játék ez tény (általában first partysok szívnak optimalizációval csak, lásd Heavenly Sword). A 720p pedig viszonylag standard, és legtöbb esetben elég is, a TV-be nem szokott beleülni az ember, márpedig adott távolságból képernyőmérettől függően már nem is kell nagyobb felbontás (a szemed "felbontásának" határaihoz érsz), szóval speciel ezt még nem éreztem hátránynak soha. Egyébként kb. Phantomnak van igaza, kár ezért egymásnak ugrani.

Blade0012
Blade0012
2009. aug. 7. 16:19
#36

A Mirrors Edge-ben ez érdekes...nekem az akkori legfrissebb physx patchel semmi probléme nem volt benne (gtx260 mellett), viszont miután felraktam nemrég a legújabbat már nekem is diavetítés :/ Nem értem...Batmanről nem is beszélve, még az alap physxel (van high) nem tud kihozni belőle több mint 40 fpst, nélküle még 8xaa-val és 1080p-ben el sem mozdul 60-ról...supportot kérünk nvidia :/

Dante73
Dante73
2009. aug. 7. 15:57
#35

Mondjuk, ami azt illeti, 9800Gt-m van, 512 rammal. Egy rendbentartott gépben. Mégis, Mirror's Edge-ben, ha bekacsolom a PhysX-et, addig nincs gond, míg üveg nem törik. Onnan diavetítés...

Az ezt javító patch fent van, akkor is.... Bár támogatja a kártya a technológiát, vagy gyenge hozzá, vagy nem tudom....

Ugyanakkor sacred2-ben, hiba, és teljesítményromlás nélkül megy a dolog, igaz, ott üveg nem törik.... (Legalábbis eddig nem tört)

Úgyhogy, én, igazság szerint, nem értem a dolgot, de ez van. Ha jól van megcsinálva, akkor csak jó, hogy van benne, akár ez is, hiszen a hangulathoz, élményhez sokat adhat hozzá...

Phantomstranger
Phantomstranger
2009. aug. 7. 15:36
#34

Persze a konzolokra sem csinálnák hibátlan játékokat, csek egy patch megjelenésekor az (legalábbis az X360) felkínálja a frissítés lehetőségét. Az pedig nem minden estben van úgy pc-n sem hogy nem kell lamaz a játékhoz.

De mint már mondtam ez a PC-s verzióhoz kapcsolódó hír, ami késik a PhysX miatt, szóval hagyjuk abba az offolást.

A PhysX erőltetése Szerintem az NV utolsó mentsvára, amivel viszont már csak a játékosokat idegesíti. Ez az eljárás ki fog halni, ha nem választja le a CUDA-ról. A Havok egy ugyan olyan jó, és sokkal nagyobb mértékben támogatott fizikus motor, ami ráadásul nem igényel különleges hardvert (PhysX cship, illetve annak GPU-ba ágyazott változata).

Dante73
Dante73
2009. aug. 7. 15:11
#33

Ma már alapvetően ízlés kérdése, hogy ki melyik platformot választja játékra. Én azt tudom, hogy abban az esetben, ha mindent összeadunk, olcsóbban jövök ki így, hogy PC-n játszok. Persze, azt is megértem, miért vesz valaki konzolt....StevyXIX!Most akadt el öcsém, boxon a Tomb Raiderben, egy bug miatt... Patchelni kell majd a játékot. Ezzel az a gond, hogy utálom, ha beköti hálózatba a gépet. Ugyanis a PC-m azonnal nyivákol, (csináljak rajta bármit) hogy akarom-e most telepíteni, beállítani, meg ezt, vagy azt csinálni vele... Érdekes, hogy ugyanabban a játékban, amikor én toltam, PC-n, nem találkoztam komoly buggal, pedig én is patcheletlen, szűz játékkal játszottam. Továbbmegyek. A legtöbb játékot valahogy az én gépemen nem kell patchelni. Igaz, a gépemet rendben tartom, nincs rátelepítve ilyen-olyan betűkészlet, meg csili-vili skin, vagy éppen egy divatos kodek-pakk... És egy kicsit, (felhasználói szinten) értek a dologhoz.... Na persze, GTA4 alatt én is téptem a hajam, de az már másik történet. Úgyhogy, ez a telepítés, patchelés.... egyrészt nem ismeretlen fogalom ma már konzolon sem, másrészt, a telepítés 1x 10 perc PC-n, és aztán a lemezért sem kell felállnom a gép mellöl, ha játszani szeretnék. Csak kattintok az egérrel.

StevyXIX
StevyXIX
2009. aug. 7. 14:54
#32

Tényleg nem nagyon lehet, de elkerülhetetlen :)Azt kell eldönteni mit akar az ember vele, utána már könnyű megmondani mi kell neki.

Konkii
Konkii
2009. aug. 7. 14:53
#31

Sosem értettem, hogy miért kell a konzolokat a számítógépekkel összehasonlítani. Szerintem egy csirkepaprikás jobb, mint egy babgulyás. Ti mit gondoltok?

StevyXIX
StevyXIX
2009. aug. 7. 14:52
#30

Konzolt játékra tervezték (kicsit elvitték a multimédia irányába is már) és ezt a szerepet tölti be, erre tökéletes is, pc-n lehet játszani és ez mellett sok minden mást. Két tábor eltérő egymástól, konzolos leül a TV elé betolja a kedvenc játékát és játszogat, még pc-n feltelepíted felpatcheled stb, szóval pc aprólékosabb nem célplatform hanem univerzálisabb, annak minden előnyével (több rétű felhasználás) és hátrányával (játszadozás driverekkel, patchekkel egyebekkel nem beszélve a sok felmerülő hibáról amivel találkozhat az ember, nem mindenki ilyen türelmes, van aki csak játszani akar)."StevyXIX: persze, hogy olcsóbb, ezt soha nem is tagadtam. Viszont ezen az árszinten (87000 forint) már nem beszélhetünk játékos gépről, így nem hasonlítható össze egy alapvetően játékos platformmal. Multimédiás felhasználásra pedig mindkettő egyformán alkalmas."Az igaz játékra kevés, 100-120k egy belépő szintű "gamer" pc.Multimédiát meg tudnám vitatni, de mindegy, sok mindent visz a konzol is.

Blade0012
Blade0012
2009. aug. 7. 14:47
#29

Physx-el nálam is <mod>ul fut, pedig 260-asom van :/

Phantomstranger
Phantomstranger
2009. aug. 7. 14:45
#28

Ez így volt kezdetben (2005-ben az Xbox 360 megjelenésekor), de ma már azért egy olcsóbb 130-150 ezres gép is képes erre. Ez a nézetletérések fő oka. A konzolosok gondolatmenete megragadt akkor, a pc-seké pedig arra már nem is emlékeznek, csak azt látják mi van most. Így mindenki leszólja a másikat, de senkinek sincs igaza, mert végülis a két platform egyenrangú.szerk.StevyXIX: persze, hogy olcsóbb, ezt soha nem is tagadtam. Viszont ezen az árszinten (87000 forint) már nem beszélhetünk játékos gépről, így nem hasonlítható össze egy alapvetően játékos platformmal. Multimédiás felhasználásra pedig mindkettő egyformán alkalmas.

StevyXIX
StevyXIX
2009. aug. 7. 14:40
#27

(Phantomstranger @ 2009 Aug 7, 14:31) És ismét csak a MM és az 576 áraival dobálóznak, míg az általam linkelt konzolos körökben igen népszer? boltban az induló árak a legritkább esetben magasabbak 13500-nál. A PC-nél pedig a funkciógazdagságnak ára van, egy konzollal azonos árú PC csakirodai felhasználásra elég, ami szentén a funkciók számának redukálásával jár.Multimédiára is elég, vagyis átlag otthoni felhasználásra, igaz mai játékokra már nem (bár HD3200 azért nem olyan nagyon rossz).Nem rosszak az árak, az általad linkelt oldalon, de pc-s játékok ára még ez alatt van.

OrvAjn69
OrvAjn69
2009. aug. 7. 14:32
#26

Phantomstranger: Hát az én gépem egymagában került 257000ft-ba

Szerintem kell is ennyit költeni, ha olyan minőségben akarsz játszani PC-n, mint konzolon.(vagy jobban) :-)

Phantomstranger
Phantomstranger
2009. aug. 7. 14:31
#25

És ismét csak a MM és az 576 áraival dobálóznak, míg az általam linkelt konzolos körökben igen népszerű boltban az induló árak a legritkább esetben magasabbak 13500-nál. A PC-nél pedig a funkciógazdagságnak ára van, egy konzollal azonos árú PC csakirodai felhasználásra elég, ami szentén a funkciók számának redukálásával jár.

StevyXIX
StevyXIX
2009. aug. 7. 14:03
#24

Legtöbb pc játék ára azért elég hamar le tud menni, konzolon pedig a platinum kiadások amik olcsóbbak inkább, az idnuló ár pedig elég horribilis 16k szokott lenni, még pc-n sokszor már 10k sincs, szóval ebből a szempontból még mindig jobb a pc.Játék kínálat ami egyértelműen a konzol javára írható (nem minden stílusban, de a legtöbbe már igen).PC-re meg, hogy nem csak játékra jó, sok minden másra is.

Phantomstranger
Phantomstranger
2009. aug. 7. 13:49
#23

(Adriján @ 2009 Aug 7, 06:56) ára 87000, és ez tart kb 7 évig. Namost id?vel a sebességet a grafika fölé kell helyezni, ami olyan kompromisszum, amit te kötsz, amikor épp nem tudsz/akarsz új gépet venni. Így az árkülönbség, plusz a gép ára 7 évre 297 ezer, ebb?l 2 számítógép futja ki, és mivel egy darabnak fele annyi az élettartama, kb ugyan ott vagy, mint a konzollal.Lehet még hivatkozni arra, hogy egér meg billnty?zet, mert az jó, dhát kinek a pap, kinek a papné, és amúgy is játék válogatja. Egy platformjátékban (AC, PoP) nyílván a kontroller a jobb, míg egy RTS-ben az egér.Ez a hír nem a konzolosok és pc-sek vitájáól szól, hanem arról, hogy a PhysX miatt késik egy játék, így szeretném lezárni ezt a vitát, ami el?reláthatólag nem fog sikerülni, valószín?leg ez után is hönnek a mocskolódó hozzászólások, de legalább kiírtam magamból az indulatot.

Blade0012
Blade0012
2009. aug. 7. 13:21
#22

Nem tom te mikkel játszol, az utóbbi időben mindehol szépek az árnyékok :P

Merwenus
Merwenus
2009. aug. 7. 11:41
#21

BlueRay lemezeket is lehet másolni, csak épp hogy írod ki? van Blueray íród? na meg egy BR lemez olyan drága, hogy nem éri meg.Btw most leszedtem a Demo-t egyrészt, ilyet ír, hogy 8800+ kell az Antialliassinghoz ... hát szakadjon meg a készítő oda vissza...hol van a 8800GT az én HD4890emhez képest???? Béka segge alatt, sebaj....Alapból mindent maxra rak, szuper, elindítom, fut szépen, aztán játék, 8 FPS...hát na húzzanak el melegebb éghajlatra....Undorító amit művelnek, nem tom melyik cég csinálja játékot (majd utánna nézek), de egy tuti, tőlük soha többet nem veszek semmit, inkább letöltöm 15x, hogy növeljem a Warez statisztikáját, és érezzék úgy, hogy jóóó nagy a veszteségük >>Oké annyira jónak érzi Batman a PHysX-et, hogy alapból HIGH ra rakta :) örülök neki, kikapcs és 8 FPS után 60-al (max) megy .... elég zavaró a nézet, de legalább nem rontották el az árnyokat mint a játékok 90%ban >>

Blade0012
Blade0012
2009. aug. 7. 11:34
#20

A 6-7 év hatalmas túlzás, akkora már csak agyonbutított <mod>ok jönnek rá...arról már nem is beszélve h a konzolok élsimítást nem ismernek és jobb esetben is csak 720p-ben jelenítik meg a játékokat (ok ps3-nél néha 1080p, de bőven nem ez a megszokott), míg egy mai pc-s középkategória is bírja élsimítás nélkül az 1080p-t...sőt a CoD 6 már mindkét konzolra csak 1024x600 lesz. Egy pc-t meg csak okosan kell összerakni és már nincs vele probléma (csak sajnos egyre kevesebb játék jön r

Merwenus
Merwenus
2009. aug. 7. 11:31
#19

BlueRay lemezeket is lehet másolni, csak épp hogy írod ki? van Blueray íród? na meg egy BR lemez olyan drága, hogy nem éri meg.

Btw most leszedtem a Demo-t egyrészt, ilyet ír, hogy 8800+ kell az Antialliassinghoz ... hát szakadjon meg a készítő oda vissza...hol van a 8800GT az én HD4890emhez képest???? Béka segge alatt, sebaj....

Alapból mindent maxra rak, szuper, elindítom, fut szépen, aztán játék, 8 FPS...hát na húzzanak el melegebb éghajlatra....Undorító amit művelnek, nem tom melyik cég csinálja játékot (majd utánna nézek), de egy tuti, tőlük soha többet nem veszek semmit, inkább letöltöm 15x, hogy növeljem a Warez statisztikáját, és érezzék úgy, hogy jóóó nagy a veszteségük >>

StevyXIX
StevyXIX
2009. aug. 7. 10:55
#18

PS3-ra tudtommal nincs törés, ha PS3 magát chipezték is, de Blue-ray lemez másolás nem megoldott akkor ott vagyunk ahol a part szakad ...

Merwenus
Merwenus
2009. aug. 7. 10:49
#17

MassKilla - 2009.08.06 23:00

te egy idióta vagy és tudatlan is :)

PS3-t réges rég feltörték, csak írják már ki légyszi BlueRay lemezeket kérlek.

Egyébként ha legálisan és sokat játszol, PC jobban megéri, viszont azt elfelejtitek, hogy ha megcsinálnak egy konzolt, akkor utánna évekig nem lehet benne fejleszteni, magyarán amit te magadtól beállítasz (grafika) azt ők szépen fokozatosan csökkentik, mert nem bírja a gép. És ennek köszönhetően 3-4 év után egyszer csak szebb lesz PCkre a játék....holott ha legálisan játszottál, és sokat, nem kerül többe egy új vas, mint amennyivel több volt a játékokra :)

Ha az ember okosan megvesz egy gépet, akkor nem kell túl sokat rákölteni, tényleg csak évenként annyit, amennyivel több a játék, cserébe 3 év garanciát adnak rá, és ha valami van cserélik. No meg van normálisan működő egér, és tudsz fórumozni is :) meg normálisan filmet nézni, mert nem zúg melletted az Xbox...abba ugyanis ventiket se cserélhetsz magadnak, ők meg nem a drága Noctua ventiket rakják bele ^^

OrvAjn69
OrvAjn69
2009. aug. 7. 9:34
#16

Ez egy baromság, hogy a konzol a drágább. A számítástechnika iszonyatosan gyorsan fejlődik és ha az ember tartani akarja vele a szintet, bizony bele kell nyúlni a zsebébe. Szerintem a konzolokban nincs semmi kihívás, egyszerű embereknek való és ami a lényeg, lehet hog drágák hozzá a játékok , de 6-7 évig hozzá se kell nyúlnod, ellenbe egy PC-vel, amivel ha ugyanezt tennéd valószínű kidobhatnád. A konzoloknál sokkal kevesebbet kell utána olvasnod, fejlesztgetned, tuningolnod, beállítgatni a különböző programokat. Illetve az ember egy PC-t nem csak játékra vásárol szerintem és mível jóval többfunkciós egy PC a konzollal ellentétben, már ez választ ad nekünk, hogy a PC drágább mulatság.

Bari14
Bari14
2009. aug. 7. 8:39
#15

Ez a nagy szopás a PS3-ban(nekem is van), hogy blue-ray dvd-re ír ezért ilyen drága 1 játék csak azt nem értem h az Xbox 360-as játékok is ugyanannyiba kerülnek pedig az sima duplafalú DVD-re vannak írva... 1800Ft...

/ 2
Vissza az oldal tetejére