Még tavaly márciusban történt, hogy a World of Tanks játékkal népszerűvé vált Wargaming több országban is perelni kezdte egykori alkalmazottait, akik a World of Tanks mobilos változatán, a Blitzen dolgoztak.

Az ok elég egyszerű volt, a Blitz fejlesztők új stúdiót alapítottak Blitz Team néven és egy mobilos játékkal jelentek meg a piacon, a Battle Prime-mal, ami a Wargaming szerint a World of Tanks forráskódjára épül.

A Blitz Team készségesen állt ezen perek elébe és leszögezték, hogy saját forráskódot használnak és azt is, hogy jogosan használják a Blitz nevet, hiszen a Wargamingnél ők voltak a „Blitz Team”, így egyértelmű volt számukra, hogy így kívánják folytatni is. A csapat végül úgy döntött, hogy a vita rendezéséig nevet változtatnak és Press Fire néven folytatják tevékenységüket, de továbbra sem értenek egyet a Wargaminggel. Szerintük ők a védjegy tulajdonosai és a Wargaming nem sajátíthatja ki a Blitz nevet.

A kaliforniai bíróság viszont Cormac J. Carney bíró vezetésével úgy döntött, hogy nem foglalkozik tovább az üggyel.

A bíró meg is indokolta, hogy miért nem kíván beleszólni a két cég vitájába. Mivel a Wargaming és a Press Fire egyike sem Amerikában bejegyzett vállalat és amerikai polgárok érdekét sem sérti az ügy, ezért nincs érdekében igazságot tenni az ügyben. Szerinte erről nem egy amerikai bíróságnak kell döntenie, hiszen nem tud hatékony lenni, ha minden tanú és érdekeltség a tengerentúlon helyezkedik el, így a ciprusi bíróságnak kellene ítélkeznie, ahova a Wargaming be van jelentve.

A Wargamingnek nem tetszik az, hogy személyes érintettség hiányában nem foglalkoznak a továbbiakban az üggyel és továbbra is azon lesznek, hogy megvédjék érdekeltségeiket. Sikerült ugyanis elintézniük, hogy a Google levegye az áruházból a Battle Prime játékot és ez a bírósági ügy megkönnyebbülésükre nem indok arra, hogy visszakerülhessen a Press Fire szoftvere.

A Wargaming Fehéroroszországban már öt pert is vesztett a Press Fire szerint, egyedül már csak a ciprusi bíróság döntésére várnak, ám ott a járvány miatt nem foglalkoznak ilyen ügyekkel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
cheatergs
cheatergs
2021. febr. 10. 9:18
#3

Minden cég, személy és jogi hercehurca, ami a wg-nek keresztbetesz, üdvözlendő!

axe
axe
2021. febr. 1. 2:49
#2

"Sikerült ugyanis elintézniük, hogy a Google levegye az áruházból a Battle Prime játékot és ez a bírósági ügy szerencsére nem indok arra, hogy visszakerülhessen a Press Fire szoftvere."
már miért ne lenne indok? google-nak indok mivel pénzt hoz nekik

Balucsek
Balucsek
2021. febr. 1. 9:14

@axe  Az "indok" itt a jogi blabla világra vonatkozik. És mivel a Wargaming rágalmazása alapján a Google kitiltotta, így amíg nem bizonyítják, hogy ártatlanok (a gyönyörű kapitalizmus és az ártatlanság vélelme) addig nincs indok, hogy vissza tegyék, mert az amcsi bíróság csak azt mondja, hogy nagyívben tojik rá és nem fog dönteni, a világ másik felén lévő aprócska országok cégei közti jogi vitában.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. jan. 31. 20:08
#1

"és ez a bírósági ügy szerencsére nem indok arra, hogy visszakerülhessen a Press Fire szoftvere."

??? szerencsére?

A "blitz" amugy tul általános szo arra, hogy levédhessék, ez itt csak trolkodás.

A forráskódos dolog meg egyértelmüen eldönthetö.

Bár a tény, hogy egy amerikai biroságon ökörködnek egyértelmüen megmutatja, hogy semmi sincs a kezében, csak az erejével akarja elnyomni a kisebbet a wargaming.

tomm27
tomm27
2021. febr. 2. 12:26

@Busterftw  varos nevet levedetni hogy lehet? xD bocs sracok innentol az "a" es "az" levan vedve tokoljatok.

Vissza az oldal tetejére