Shop menü

PÉNZTÁRCA KÍMÉLŐ FÜLES JÖTT A XIAOMI MŰHELYÉBŐL

A Redmi Buds Active széria új generációja került terítékre, amit nagyon olcsón lehet majd megvásárolni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Pénztárca kímélő füles jött a Xiaomi műhelyéből

Sokféle vezeték nélküli fülhallgatót kínál a Xiaomi a vásárlók számára, a Redmi név alatt futnak a költséghatékonyabb eszközök, és ezen belül is az Active az igazán olcsó termékvonal. A Redmi Buds 6 Active is bőven 10 ezer forint alatt beszerezhető nálunk, és ennek az örökébe lép majd a most bejelentett Redmi Buds 8 Active.

A termék formaterve megváltozott, a hordozója is másabb lett, viszont a felszín alatt ugyanúgy 14,2 milliméteres hangszóró található. A hangkeltő a cég elmondása alapján titánt is alkalmazva éri el a szép hangzást és a megfelelő tisztaságot. Főleg a középső és a felső frekvenciatartományban szólhat majd szépen a Redmi Buds 8 Active, a basszusról nem igazán ejtett szót a gyártó. 

Galéria megnyitása

Kiemelte a Xiaomi, hogy az eszköz biztosítja az egyedi hangszínszabályozás lehetőségét, így mindenki a saját igényeihez alakíthatja a Redmi Buds 8 Active hangját. Ezen a ponton van mélykiemelés is, de azért azt szem előtt kell tartani, hogy ütős mélyeket nem egyszerű elérni egy félig nyitott hangrendszerű fülhallgatóval. 

Galéria megnyitása

Aktív zajszűrés sincs a Redmi Buds 8 Active kelléktárában, a beszélgetéseknél viszont képes csillapítani a beszűrődő környezeti hanghatásokat. Két mikrofon van a fedélzeten, ezekkel próbál a viselhető kiegészítő minél tisztább hangot összehozni a beszélgetések alkalmával. Azt is hozzátette a gyártó, hogy MI algoritmust is használ a füles, és 6 m/s-os szélzajt is meg tud szüntetni.

Galéria megnyitása

A tervezők az olcsó készüléket Bluetooth 5.4 modullal vértezték fel. Támogatott a Bluetooth LE kiterjesztés is, LE Audio viszont azért ide még nem jutott, mint ahogy magasabb hangminőség elérésére alkalmas kodek sem biztosított. Képes a Buds 8 Active gyorsan kapcsolódni a Google Fast Pair révén, és két különböző forrással is tudja tartani a kapcsolatot párhuzamosan, mint a fejlettebb termékek.

Galéria megnyitása

A tervezők kicsit finomították a korábbi Buds 6 Active formáját, így elvileg az újdonság még természetesebben illeszkedik a fülkagylóba. Ennek köszönhetően nagyobb felületen fejt ki kisebb nyomást a fülben, tehát tovább lehet kényelmesen viselni, és a stabilitással sem lesz probléma. A félig nyitott hangzás révén biztonságosan lehet majd használni az utcán, miközben élvezhető marad a hangja tömegközlekedéssel utazva is.

Galéria megnyitása

Kék, fekete és fehér színekben lesz elérhető a Redmi Buds 8 Active. A fülesek nagyon könnyűek, mindössze 3,8 grammot nyomnak, és a hordozó tömege is rendkívül alacsony, csak 28 grammról beszélhetünk. Ez a piac egyik legkönnyebb fülese összességében a 35,6 grammos tömegével. A hordozón a tervezők szorítottak helyet egy állapotjelző LED számára is. A port és a vizet IP54 tanúsítványnak megfelelő formában tudja elviselni az eszköz.

Galéria megnyitása

Az új Active modell az elődjénél jobb üzemidővel jön, egy órával tovább bírja majd a folyamatos használatot, a tokba épített telepet is kihasználva pedig már 7 órás előnyt élvez. Egészen pontosan hét órán át lehet majd szünet nélkül hallgatni a dalokat egy feltöltést követően, összesen pedig 37 órás teljesítménnyel kecsegtet a viselhető kiegészítő. A fülhallgatók 37, a tok pedig 475 mAh-s telepet rejtenek. 

A Redmi Buds 8 Active ajánlott fogyasztói ára mindössze 20 euróban lett megszabva, annyiba fog kerülni, mint az elődje. Európa-szerte megvásárolható lesz, érkezik majd hazánkba is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére