PC-s RTS-t kívánnak készíteni a StarCraft veteránok

PC-s RTS-t kívánnak készíteni a StarCraft veteránok

A ma ismert Blizzard bár továbbra is egy nagy presztízzsel rendelkező hely, valójában már egyre kevesebb köze van ahhoz a Blizzardhoz, amit a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején ismert a közösség.

A stúdió már inkább egy gyár, mintsem egy klasszikus fejlesztő stúdió, így egyre kevesebb veterán fejlesztő dolgozik ott. A legtöbb senior már vagy külön stúdiót alapított, vagy akár még a játékfejlesztéssel is felhagyott.

Az RTS piac szintén nem éli a legjobb napjait. A klasszikus alapokra épülő valós idejű RTS játékokat letarolták a MOBA játékok, így a StarCraft 2 volt az egyik utolsó cím, ami ebben a stílusban ki tudott tűnni. A C&C Remastered sikere viszont úgy tűnik reményt ad a fejlesztőknek, hogy igen is van helye a stílusnak, így a Blizzard veteránok egy része új stúdiót alapított, ez pedig a Frost Giant Studios.

A csapat célja nem kisebb, mint elkészíteni a következő nagy RTS-t, mindezt radikális újítások nélkül. Mivel konkurencia nincs a piacon, így erre minden esélyük megvan.

A Frost Giant-nál olyan nevek fognak dolgozni, mint Tim Morten (SC2, C&C Gen 2), Tim Campbell (Warcraft 3), Cara LaForge (Blizzard Esports), Jesse Brophy (SC2, Diablo 4), Ryan Schutter (SC2), Kevin Dong (SC2), Joseph Shunk (SC2, Warcraft 3: Reforged), Austin Hudelson (SC2) és Micky Neilson (bestseller író).

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap