Az Overkill Software igazgatója, David Goldfarb nemrég úgy nyilatkozott, hogy egy évre előre megvannak a DLC-k tervei bankrablós játékukhoz, a Payday 2-höz, amely ezen a héten jelent meg PC-n, PS3-on és Xbox 360-on. Összesen 5 DLC fog kijönni, már dolgoznak rajtuk. "A Payday 2, akárcsak elődje, a Payday: The Heist élő dolog. Az 505 Gamesszel együtt 5 DLC-t tervezünk az elkövetkezendő évre." Goldfarb azt is elmondta, hogy a játékhoz a fizetős kiegészítők mellett ingyenes frissítések is fognak érkezni, akárcsak az első rész esetében.

A Payday 2-ben ugyanazok a pályák többféleképpen is felhasználhatóak, így a játék alkalmas lenne a Steamworks-ös integrációra. Goldfarb, elmondta, hogy szeretnék támogatni a közösség által létrehozott tartalmakat, és megvizsgálják, hogyan lehetne ezt megvalósítani.

Almir Listo, az Overkill Software producere feltett egy üzenetet Steamre, amelyben elmondta, hogy miért nincs a játékban a menedékház átalakításának lehetősége, és a bétában már látott elit rendőrségi egység, a Cloakers. Mindkettő a frissítésekkel fog bekerülni. Goldfarb hozzátette, hogy a menedékházat így tervezték az indulásra. Ahogy a játékban Bain is mondja, amikor először belépünk oda: egyelőre ez van, adj neki egy kis időt.

Az első Payday-ben volt egy küldetés, ami a Left 4 Dead No Mercy nevű pályáján játszódott, és tulajdonképp lazán vett folytatása volt a Valve ko-op zombi lövöldözős darabjának. Amikor a franchise-ok közötti hasonló kapcsolat felmerült témaként, Goldfarb elmondta, hogy jelenleg nem terveznek ilyesmit, de ha változik a helyzet, erről értesíteni fogják a rajongókat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Milgram1
Milgram1
2013. aug. 19. 23:25
#4

Lassan már a ahoz is dlc-t kell venni hogy fegyverek legyenek a játékba :@

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 17. 12:51
#3

SyRew: Nekem nem, de Co-op-ban tényleg jobb, élvezhető játék. Csak elég zavaró, hogy még csak meg sem erőltették magukat, sok játék van amiben az AI egy agyműtétet is levezényelne.

SyRew
SyRew
2013. aug. 16. 22:02
#2

Nekem anélkül is nyilvánvaló volt,hogy ez multi/coop játék lesz,hogy játszottam volna az első résszel.Nem hiszem,hogy egyáltalán értelme lenne kipofozni a single részt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2013. aug. 16. 20:39
#1

Először bugfixelni kéne, nem DLC-zgetni. Barátságos AI még a CoD egyjátékos módjába is gyenge lenne a csapattársak irányítására, ami nagy szó. Az meg már önmagában is lenyűgöző, hogy úgy kiszúrnak, mint a Dark diszkós pályáján.

Mert így co-op nélkül nem ér sokat a játék, szinte lehetetlen csendes/lopakodós melót csinálni benne, ha pedig elszabadul a pokol, kevés a lőszer.

Vissza az oldal tetejére