Shop menü

PÁRBAN ÁLLÍT RAJTHOZ ÚJ FÜLHALLGATÓKAT A SHOKZ

A nyílt fülesekről ismert márka teljes mellszélességgel a csíptethető dizájn irányába mozdult el.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Párban állít rajthoz új fülhallgatókat a Shokz

A Shokz szeret magára úgy hivatkozni, mint a biztonságos fül- és fejhallgatók fejlesztője, mivel a nyílt hangrendszerű eszközökben utazik, és most sincs ez másként. A vállalat az OpenDots szériát bővítette két taggal, az OpenDots 2-vel és az OpenDots Airrel. 

Az OpenDots 2 egy felsőbb árkategóriás konstrukció, a vállalat legújabb eljárásaival, míg az OpenDots Air egy olcsóbb megoldás, ahol a korábbi OpenDots ONE modell technikáját csomagolták a tervezők egy megfizethetőbb köntösbe. 

“Életszerűtlenül nagy hangzást” ígér a Shokz, aminek van valóságalapja. Az OpenDots modellekben ugyanis a mérnökök nem egy, hanem két darab egyedi 11,8 milliméteres hangszórót használnak, melyek egymással szembe vannak fordítva. A speciális vezérléssel állítólag sikerült a szakembereknek azt elérni, hogy olyan erőteljes hangot tudjanak nyújtani az eszközök, mintha egy lényegesen nagyobb, 16 milliméteres hangszóró lapulna a kis eszközben.

Az OpenDots 2 már a Bassphere 2.0 technológiát használja, míg az OpenDots Airnél maradt az eredeti Bassphere eljárás. Az új “csúcsmodell” már 70%-kal kisebb torzítást ígér, hogy minél tisztább legyen a basszus még feltekert hangerő mellett is. 

A nyitott felépítésű fülhallgatóknál a basszust nem olyan egyszerű érzékletesen tálalni, mint a zárt konstrukciók esetében, de a Shokz architektúrája jól vizsgázik ezen a fronton. Előre hangolt EQ profilok is támogatják a hallgatókat, és egyedi hangszínszabályozás is állítható, hogy mindenkinek ideális legyen a zenehallgatás élménye. Az OpenDots 2 biztosít Dolby Audio támogatást is a jobb audioélményért. 

Galéria megnyitása

Aktív zajszűrés itt nincs, van viszont zajcsökkentés a hívások alkalmával, és ebben is egy kicsit jobbnak ígérkezik az OpenDots 2 az Airnél. A drágább eszközben már három mikrofon található oldalanként, miközben az OpenDots Air csak két mikrofont használ. Elvileg mind a kettő korrekt beszélgetési minőséget fog nyújtani, de az Airnél nagyobb szerep hárul majd a szoftverre ezen fronton. Kifelé mindkét fülesnél minimális a hangszivárgás, nem kell attól tartani, hogy a beszélgetéseket illetéktelenek kihallgatnák.

Galéria megnyitása

Bluetooth 6.1 modult kaptak a vezeték nélküli fülhallgatók, és egyaránt támogatják a többpontos csatlakozási lehetőséget, így különböző források párhuzamosan is jól használhatóak. Az OpenDots páros támogatja a gyorsított társítást is, és a csúcsmodellben van Google Keresési központ szupport is, ha nyoma veszne, így könnyebb lesz megtalálni. Arról nem szólt a fáma, hogy lossless átviteli lehetőség bármilyen formában biztosított lenne.

Galéria megnyitása

Az OpenDots Air fekete és lila ruhában lesz elérhető, míg az OpenDots 2 esetében törtfehér, ezüst és fekete opciók alkotják a kínálatot. Komfort és stabilitás jellemzi majd az új eszközöket a Shokz elmondása alapján. Bőrbarát szilikon bevonatot is kaptak az eszközök, és elnyűhetetlen lesz a titánlappal kialakított, rugalmas JointArc dizájnnak hála.

Galéria megnyitása
 

A kedvezőbb áron kínált modell IP55 tanúsítvánnyal rendelkezik, az OpenDots 2 viszont egy kicsit jobb ebből a szempontból, mert már IP57 előírásnak is megfelel. Az esőt ugyanolyan jól fogják bírni a termékek, de a vízbe meríteni, így elmosni már csak az OpenDots 2-t szabad. A fülesek 6,3-6,4 grammosak lettek, a tokkal együtt pedig 49,9 grammot nyom az OpenDots Air, az OpenDots 2 pedig 51,6 gramm.

Galéria megnyitása

A Shokz akár 10 órás üzemidő elérését teszi lehetővé az OpenDots 2 esetében, ami pedig az OpenDots Airt illeti, az olcsóbb készüléknél 10%-kal rövidebb, 9 órás teljesítményre lehet számítani. A tok mindkét esetben három teljes feltöltést tesz lehetővé, így összesen 40, illetve 36 órás üzemidő hozható ki a termékekből. Támogatják az újdonságok a gyorstöltést és az OpenDots 2-nél a vezeték nélküli táplálásra is van mód. A drágább eszközt 2 óra folyamatos használatért 5 percig kell tölteni, míg a társánál ez 10 perc töltést igényel. 

Galéria megnyitása

A Shokz OpenDots 2 ajánlott fogyasztói ára nem nőtt, ugyanúgy 200 dollárba kerül, mint előzőleg az OpenDots ONE. Az OpenDots Airért pedig csak 130 dollárt kell a vásárlóknak hátrahagyni a kasszánál.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére