Képzeld el, hogy egy tumorokkal borított fejű, félresikerült, mutáns teremtmény vagy, akinek egyetlen célja az életében az, hogy megalkossa a valaha készült legcsodálatosabb lemezt, amit az elektronikus zenében láttak-hallottak és ezzel híressé váljon. Ráadásul bénító hatású depresszióddal és önpusztító, példaképének Pató Pált tartó természeteddel is meg kell küzdened. Ja igen, ezenkívül le kell gyűrnöd a gonosztevők bandáját, akik nem mellesleg meg akarnak ölni. De ne aggódj, átevickélsz majd a nehézségeken, muszáj lesz – a tücctüccök kedvéért.
A Kickstarter segítségével megvalósult Paradigm egy lepusztult, kitalált kelet-európai országban, Kruszban, egy közelebbről meg nem határozott jövőben játszódó point-and-click kalandjáték. Játékosként a főszereplő Paradigm karakterét irányítjuk, illetve segítünk neki abban, hogy megalkossa új lemezét - sajnos azonban először egy tönkremenőfélben lévő atomerőművel és egy cukorkákat hányó lajhárral kell szembenéznie.
A játék nem igazán tér el a klasszikus point-and-click hagyományoktól az irányítás és játékmenet terén. Paradigmot klikkeléssel irányítjuk ide-oda, meg tudunk nézni dolgokat, használhatjuk, vagy felvehetjük őket, illetve beszélgethetünk a többi szereplővel, mindezt egyszerű jobbklikk-balklikkel. Az inventoryban lévő tárgyakat olykor kombinálhatjuk is és így egyben, vagy külön-külön felhasználhatjuk őket a környezet megfelelő pontjain. Ha a műfaj forradalmi megújulását keresitek, akkor ez a játék nem nektek szól.
Megújítás helyett itt felújítást és tökéletesítést kapunk. A kétfős alkotócsapat egyik fele, a fejlesztésért felelős ausztrál Jacob Janerka fogta ezt a klasszikus rendszert és addig csiszolta, polírozta, míg csillogó gyémánt nem lett belőle. A hasonló játékokkal kapcsolatban sokszor az a gond (régi és új címeknél egyaránt), hogy a rejtvények nem sikerülnek túl jól: vagy túl elvontak, vagy a játékosoknak problémái akadnak a megoldáshoz vezető út felismerésével.
Janerka láthatóan sokat gondolkodott ezeken a dolgokon és a Paradigmot nagy gondossággal, okos tervezéssel és döntési lehetőségek beépítésével úgy alkotta meg, hogy a játékosok sosem érzik azt, hogy megakadtak volna. A szereplők és a környezet is apró utalásokat, nyomokat őriznek a rejtvények megfejtésével kapcsolatban. Ha különböző helyzetekben többször találkozunk ugyanazzal a szóval, biztosra vehetjük, hogy nagyon fontos és valamilyen irányba szeretnék vele terelni gondolatainkat.
A rendszerbe beépítettek egy biztosítékot is: a párbeszédek és a helyszínek átfésülése ugyan a legtöbbször elég arra, hogy a jó irányba induljunk el, de ha mégsem, még több segítséget kaphatunk Paradigm tumorának aktiválásával (ő egyébként borzasztóan röhejesen beszél, már ezért is kötelező legalább egyszer kipróbálni a játékot), aki aztán további tippekkel lát el minket.
Ezeket a végtelen gondossággal elkészített fejtörőket tökéletesen kiegészítik a roppant változatos és abszurd karakterek, kezdve például a főellenféltől, Oloftól, a már említett, genetikailag módosított, cukorkát hányó lajhártól a glamrocker kiskutyáig, dubstepet nyomó padlizsánig, vagy Paradigm kedvenc számítógép-barátjáig, John 3000-ig. A vicces, bizarr, őrült és egyedi szereplők mindegyike valóságos gyűjteménye a furcsaságoknak és popkulturális utalásoknak, miközben olyan külsővel látták el őket, ami egyszerre meghökkentő és tökéletesen a képbe illő. Nézzetek meg, olvassatok el mindent alaposan, remek móka felfedezni a falon a Day of the Tentacle előtti meghajlást, vagy a furcsa plakátokat Paradigmnál, hogy csak két példát említsek (pedig erősen vissza kell magam fogni, de nem akarom lelőni a poénokat…psszt, vannak screenshotok is ;) ).
A zenét és hangeffekteket az alkotóduó másik tagjának, Jonas Kjellbergnek köszönhetjük és micsoda munkát végzett! A nyolcvanas évek kinyúlt videószalagjait idéző reklámtól a lemezekig, tücctüccökig és visítvaröhögős kelet-európai akcentusokig minden tökéletesen a helyén van.
Ezek a részletek remek játékká teszik a Paradigmot önmagukban is, de amivel igazán kiemelkedik a tömegből, az a humor. Már a legelején, mikor kiválasztjuk a nehézségi fokozatot, kapunk egy adagot belőle, de aztán minden kép, minden sornyi szöveg és minden utalás más játékokra, filmekre, a disztópikus irodalomra és számos egyéb popkulturális ikonra nevetésre késztet; a poénok ülnek és egymás után robbannak. Ez adja a Paradigm sava-borsát, mintha az egész játékot azért készítették volna, hogy elemeire bontsák a lehető legtöbb, sokszor nosztalgiába burkolózó dolgot, aztán úgy rakják össze, hogy szinte egy poén-aknamezőn lépkedünk a történetben való haladás közben.
Hiba nem sok akad, gyakorlatilag egyetlen egyet találtam: kicsit túlságosan sokszor fordult elő, hogy kifagyott az egész program; az okát igazából nem sikerült megfejtenem, teljesen változatos helyeken jelentkezett, hol a belépésnél, hol egy párbeszédben.
A Paradigm az egyik legszórakoztatóbb játék, amivel valaha játszottam. Minden point-and click rajongónak ajánlott, de azoknak is, akiknek eddig nem volt kenyere a műfaj, hiszen a kezelése nagyon egyszerű és a történetet, illetve főleg ahogy azt előadják, megjelenítik a játékban, vétek lenne kihagyni. Kóstoljatok bele ti is ebbe az abszurd kalandba, nem fogjátok megbánni!
