Az ASRock kínálatában új kompakt asztali PC-k jelentek meg, amelyek az Intel januárban piacra dobott Panther Lake processzorai köré épülnek és a NUC Ultra 300 BOX sorozatot erősítik. A helytakarékos újdonságok igény esetén felszerelhetőek monitor vagy televízió hátuljára, ehhez rendelkezésre áll VESA támogatás, valamint akár asztallap alá is fel lehet őket applikálni, igénytől függően.
Alapok terén két kivitel áll rendelkezésre: az alacsonyabb 38 milliméteres magassággal bír és egyetlen 2,5 GbE portot tartalmaz (NUC BOX), míg a másik 49 milliméter magas kivitelben kerül forgalomba és már két darab 2,5 GbE porttal szerelik fel (NUCS BOX). Az alapterület mindkét esetben 117,5 x 110 milliméter, illetve az általános felszereltség is nagyon hasonló, leszámítva a fentebb említett különbséget. A magasabb ház ezúttal 2,5 hüvelykes bővítőhelyet, illetve egyéb extra bővítőhelyet sem rejt.
Az erősebb verzió egy Core Ultra X7 358H típusú Panther Lake processzor köré épül, ami összesen 16 processzormaggal (4P + 8E + 4 LPE), valamint egy Intel Arc B390-es iGPU-t rejt. A gyengébb modellek a Core Ultra 5 325-ös processzort használják, am már csak 8 processzormagot foghat munkára (4 P + 4E), az iGPU pedig már nem 12, hanem csak 4 EU-t tartalmaz. Mindkét esetben maximum 2 x 64 GB-nyi DDR5-ös So-DIMM memória kaphat helyet az alaplapban, ami a Core Ultra x7 358H esetében DDR5-7200 MT/s-ss, a Core Ultra 3 325 esetében pedig DDR5-6400 MT/s sebességű lehet. Mindkét processzor elérhető az alacsony és a magas kivitelű ház formájában is.
Az adattárolókat két darab M.2-es slot várja, az egyik M.2-2280-as formátumig fogadja az SSD kártyákat, méghozzá PCI Express 5.0 x4-es csatolófelületen keresztül; a másik viszont már csak M.2-2242-es formátumig támogatja az adattárolókat és csak PCI Express 4.0 x4-es csatolót kínál. Ezek mellett még egy M.2-2230-as bővítőhely is jelen van az alaplapon, ami a Wi-Fi 7 és Bluetooth 6.0 támogatást biztosító kártya számára készült.
A magasabb kivitelű ház egy Intel i226LM és egy Intel i226V típusú GbE vezérlőt rejt, amelyek 2,5 GbE támogatást biztosítanak, míg az alacsonyabb verzió csak egy Intel i226LM típusú chippel érkezik, így egyetlen 2,5 GbE portot kínál. Az összes újdonságnál kapunk egy USB 3.2 Gen2 Type-A portot, egy Thunderbolt 4-es portot, valamint egy USB 3.2 Gen2x2 Type-C csatlakozót is, amelyek az előlapra kerültek. A hátlapon jelen van továbbá két darab HDMI 2.1-es videó kimenet, plusz két darab USB 3.2 Gen2 Type-A port is, amelyek mellé modelltől függően 1 vagy 2 darab RJ-45-ös port társul. Az előlapról nem hiányzik továbbá a 3,5 milliméteres Jack Audió port sem, ami a headseteket fogadja, a sort pedig egy hátoldali DC port zárja, ami a 120 W-os külső tápadaptert fogadja. Mindegyik újdonság kapott RAID 0/1 és Intel vPro Essentials támogatást, valamint mindannyian rendelkeznek TAA megfelelőséggel is.
Az újdonságok egyidejűleg akár négy monitor kezelésére is képesek: kettőt a két HDMI 2.1-es port fogad, a harmadik és a negyedik pedig az USB-C portokra kapcsolódhat, ezek ugyanis DisplayPort Alternate Mode támogatással érkeznek. A normál USB-C portnál DisplayPort 1.4-es, a Thunderbolt 4-es USB-C portnál pedig DisplayPort 2.1-es támogatás áll rendelkezésre. Az audió vezérlő szerepét egy Realtek ALC256-os kodekre osztották.
Az újdonságok barebone kivitelben kerülnek majd forgalomba, azaz nem tartalmaznak memóriát és adattárolót, az viszont még nem derült ki, pontosan mikor jelennek meg és mennyibe kerülnek majd.