ÖZÖNLENEK A GEFORCE GTX 1050-ES ÉS A GTX 1050 TI VGA-K

Az Nvidia újdonságai formálisan már elrajtoltak, így már a partnerek kínálatáról is lehullott a lepel. Rengeteg új videokártya érkezésére számíthatunk.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2016. okt. 19. 8:01
Özönlenek a GeForce GTX 1050-es és a GTX 1050 Ti VGA-k

Az Nvidia GeForce GTX 1050-es és GeForce GTX 1050 Ti videokártyájának rajtja igazi meglepetés volt, ugyanis a korábbi pletykák szerint október 25-re vártunk az újdonságokat, de a formális rajtra már egy héttel korábban, tegnap sor került. Ez azt jelenti, hogy a lentebb részletezett kínálat tagjait most még nem, majd leghamarabb is csak egy hét múlva lehet megvásárolni, igaz, a dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, egy hét múlva még csak a GTX 1050 Ti érkezhet meg. A GeForce GTX 1050 majd csak néhány héttel később, valamikor november elején vagy közepén válhat elérhetővé nagyobb mennyiségben, amennyiben minden a tervek szerint zajlik.

Addig is érdemes néhány pillantást vetni az alábbi gigantikus felsorolásra, amelyben minden GeForce GTX 1050-es és GeForce GTX 1050 Ti alapú videokártya szerepel – legalábbis azok egészen biztosan, amelyekről jelen pillanatban tudni lehet. Annak érdekében, hogy még könnyebb legyen eligazodni a kínálatban, extraként minden modellnél odaírtuk, van-e rajta külön PCI Express tápcsatlakozó.

Első körben az azonnal megjelent modelleket szedtük csokorba, de hírünket folyamatosan frissíteni fogjuk, ahogy minden gyártó kínálatában megjelennek az újdonságok.

--- ASUS ---

ASUS DUAL-GTX1050TI-4G

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

ASUS EX-GTX1050TI-4G

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

--- EVGA ---

A GeForce GTX 1050-es kínálat (EVGA)

EVGA GeForce GTX 1050 GAMING

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

EVGA GeForce GTX 1050 SC

•GPU alap- és boost órajele: 1417 MHz | 1531 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

EVGA GeForce GTX 1050 SSC

•GPU alap- és boost órajele: 1430 MHz | 1544 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

EVGA GeForce GTX 1050 FTW DT

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

EVGA GeForce GTX 1050 FTW

•GPU alap- és boost órajele: 1442 MHz | 1556 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

A GeForce GTX 1050 Ti kínálat (EVGA)

EVGA GeForce GTX 1050 Ti GAMING

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

EVGA GeForce GTX 1050 Ti SC

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1468 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

EVGA GeForce GTX 1050 Ti SSC

•GPU alap- és boost órajele: 1366 MHz | 1480 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

EVGA GeForce GTX 1050 Ti FTW DT

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

EVGA GeForce GTX 1050 Ti FTW

•GPU alap- és boost órajele: 1379 MHz | 1493 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

--- Galax ---

GALAX GeForce® GTX 1050 OC (Single Fan)

•GPU alap- és boost órajele: 1366 MHz | 1468 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

GALAX GeForce® GTX 1050 EXOC

•GPU alap- és boost órajele: 1417 MHz | 1531 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

GALAX GeForce® GTX 1050 Ti OC (Single Fan)

•GPU alap- és boost órajele: 1303 MHz | 1417 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

GALAX GeForce® GTX 1050 Ti EXOC

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1468 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

--- Gigabyte ---

A GeForce GTX 1050-es kínálat (Gigabyte)

Gigabyte GeForce® GTX 1050 D5 2G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1354 MHz | 1455 MHz

- OC Mode: 1379 MHz | 1493 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Gigabyte GeForce® GTX 1050 OC 2G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1379 MHz | 1493 MHz

- OC Mode: 1404 MHz | 1518 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Gigabyte GeForce® GTX 1050 Windforce OC 2G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1392 MHz | 1506 MHz

- OC Mode: 1417 MHz | 1531 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: Van, 1 db hattűs

Gigabyte GeForce® GTX 1050 G1 Gaming 2G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1417 MHz | 1531 MHz

- OC Mode: 1442 MHz | 1556 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: Van, 1 db hattűs

A GeForce GTX 1050 Ti kínálat (Gigabyte)

Gigabyte GeForce® GTX 1050 Ti D5 4G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1290 MHz | 1392 MHz

- OC Mode: 1316 MHz | 1430 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Gigabyte GeForce® GTX 1050 Ti OC 4G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1316 MHz | 1430 MHz

- OC Mode: 1341 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Gigabyte GeForce® GTX 1050 Ti Windforce OC 4G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1328 MHz | 1442 MHz

- OC Mode: 1354 MHz | 1468 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: Van, 1 db hattűs

Gigabyte GeForce® GTX 1050 Ti G1 Gaming 4G

•GPU alap- és boost órajele:

- Gaming Mode: 1366 MHz | 1480 MHz

- OC Mode: 1392 MHz | 1506 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: Van, 1 db hattűs

--- Inno3D ---

Inno3D GeForce GTX 1050 Compact

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Inno3D GeForce GTX 1050 Twin X2

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Inno3D GeForce GTX 1050 Ti Compact

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Inno3D GeForce GTX 1050 Ti Twin X2

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

--- MSI ---

A GeForce GTX 1050-es kínálat (MSI)

MSI GeForce® GTX 1050 2G

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

MSI GeForce® GTX 1050 2G OC

•GPU alap- és boost órajele: 1404 MHz | 1518 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

MSI GeForce® GTX 1050 2GT OC

•GPU alap- és boost órajele: 1404 MHz | 1518 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

MSI GeForce® GTX 1050 GAMING 2G

•GPU alap- és boost órajele:

- Silent Mode: 1354 MHz | 1455 MHz

- Gaming Mode: 1366 MHz | 1468 MHz

- OC Mode: 1379 MHz | 1493 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

MSI GeForce® GTX 1050 GAMING X 2G

•GPU alap- és boost órajele:

- Silent Mode: 1354 MHz | 1455 MHz

- Gaming Mode: 1417 MHz | 1531 MHz

- OC Mode: 1442 MHz | 1556 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz (OC Mode esetén 7,1 GHz)

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

A GeForce GTX 1050 Ti kínálat (MSI)

MSI GeForce® GTX 1050 Ti 4G

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

MSI GeForce® GTX 1050 Ti 4G OC

•GPU alap- és boost órajele: 1341 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

MSI GeForce® GTX 1050 Ti 4GT OC

•GPU alap- és boost órajele: 1341 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

MSI GeForce® GTX 1050 Ti GAMING 4G

•GPU alap- és boost órajele:

- Silent Mode: 1290 MHz | 1392 MHz

- Gaming Mode: 1303 MHz | 1417 MHz

- OC Mode: 1316 MHz | 1430 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

MSI GeForce® GTX 1050 Ti GAMING X 4G

•GPU alap- és boost órajele:

- Silent Mode: 1290 MHz | 1392 MHz

- Gaming Mode: 1354 MHz | 1468 MHz

- OC Mode: 1379 MHz | 1493 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz (OC Mode esetén 7,1 GHz)

•PCIe tápcsatlakozó: van, 1 db hattűs

--- Palit ---

Galéria megnyitása

Palit GTX 1050 StormX

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 7 @ GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

Galéria megnyitása

Palit GeForce GTX 1050 Ti StormX

•GPU alap- és boost órajele: 1290 MHz | 1392 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 7 @ GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

--- Zotac ---

ZOTAC GeForce® GTX 1050 Mini

•GPU alap- és boost órajele: 1354 MHz | 1455 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 2 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

ZOTAC GeForce® GTX 1050 Ti Mini

•GPU alap- és boost órajele: 1303 MHz | 1417 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

ZOTAC GeForce® GTX 1050 Ti OC Edition

•GPU alap- és boost órajele: 1392 MHz | 1506 MHz

•VRAM mennyisége és effektív órajele: 4 GB GDDR5 @ 7 GHz

•PCIe tápcsatlakozó: nincs

-------------------------------------------------------------------------------

Az Nvidia új videokártyái hivatalosan csak október 25-én válnak elérhetővé. A GeForce GTX 1050 várhatóan 41 000 forintba, a GeForce GTX 1050 Ti pedig 50 000 forintba kerül majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

42 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
gery84
gery84
2016. okt. 21. 20:33
#15
Riddick77
Riddick77
2016. okt. 21. 9:21
#14

OFF/

Na,már pletykálják,hogy a GTX 1050Ti re válaszul,kiad az AMD is egy kicsit vágott RX 470-et kevesebb fogyasztással,gyorsabb rammal. Végre egy kis pezsgés a VGA-piacon./OFF

[LINK]

ChoSimba
ChoSimba
2016. okt. 21. 10:55

Véletlenül se rx465, nehogy túl egyértelmű legyen...

rini
rini
2016. okt. 20. 14:29
#13

De van, csak vissza kellene olvasni az akkori felépítést, a teszteket és a mai megoldásokra kell levetíteni. A Fermi az akkori megoldásaival egy előremutató architektúrát hozott létre amelynek sok jellemzőit ma is használják ennyi év múltán is.

s_otto
s_otto
2016. okt. 20. 8:16
#12

Riddick: az tök mindegy hogy maga a PH! hozta le hogy nem lesz új revízió, attól függetlenül ő linkeli az ezer éves hírt.

Ahogy látod az sem számít mennyit ökörködnek a 470/480 topikban mindenféle alkalmazásokkal hogy normális módon menjenek a kártyák - tök rendben van.

És természetesen megint nem zavarja hogy nv-s hír alatt van.

kadarivi
kadarivi
2016. okt. 20. 19:02

El is tűnt. :) Amúgy a mini ára nyilván magasabb lesz, mint egy sima kártyáé.

PotykaPal
PotykaPal
2016. okt. 19. 14:49
#10

Szerintem a GTX 1050Ti 1080p-ben elég lesz annak, aki nem 1080p@60FPS-sel akar fullra tolt grafikával játszani, egyelőre egy GTX960-nal is el lehet játszani kompromisszumokkal 1080p-ben, ha ezek a 950 és 960 felé jönnek, a célközönségnek elégnek kell lennie!

noPublicFG
noPublicFG
2016. okt. 19. 13:56
#9

Ezek az egy ventis 1050ti-k jöhetnek. :)

Dom013
Dom013
2016. okt. 19. 13:03
#8

érdekes lesz. Kíváncsi vagyok a Ti hogy fog teljesíteni a 4gb-os 470-emhez képest, meg milyen áron lesznek ezek itthon. Aki csak zöldben gondolkodik, annak pl egy 750Ti-ről ideális váltás lehet. 950-960-ról már kevésbé.

thestock
thestock
2016. okt. 19. 12:56
#7

Miért lenne drágább? ugyan már....egy alsó középkategóriás kártyáról van szó, pár ezer forintos árkülönbségeket tudok elképzelni.

A hűtésre visszatérve: tényleg gázok ezek az alu tömbök. Az MSI 1050Ti-je olyan mintha leszedték volna a a GT 210-ről a passzív hűtést,és rárakták volna egy ventivel. Az 1 kártyás verzióknál jó lenne olyasmi hűtést látni mint ami a HD 4850ZL-en volt.

rini
rini
2016. okt. 19. 12:32
#6

Miért lennének túlárazva? Azért mert rövidebb a nyák, attól még nem lesz drágább, sőt, talán még olcsóbbak is kellene lennie. Két okból is. Kevesebb anyag kell hozzá és általában azt is elmondhatjuk, hogy a hűtése is kevesebb pénzbe kerül. Na persze nem is tud annyit az a hűtés mint egy 2 ventilátoros. Nem lesz hangosabb szerintem ezen a szinten már. Ha a lapátokat nézzük akkor ugyan akkorák mint a 2 ventis verzióé de itt csak egy venti lesz, szóval kevesebb hangnak kell létrejönni. Szóval ez nem az a miniatürizálás amelyért többet kellene fizetni és szerintem ezen a szinten már nincs szükség a hatalmas méretű hűtésre sem. Természetesen az más ha valaki a végletekig tuningolni akar egy ilyen terméket, annak ez nem ajánlott.

Vargha
Vargha
2016. okt. 19. 13:11

Nem egyformák a ventik az egy ventis megoldások nagyobbak. Általában 10cm míg a kettesek 8 centiméteresek.

Titmoszisz
Titmoszisz
2016. okt. 19. 12:14
#5

A rövidebb, egy ventilátoros változatok mennyire lesznek túlárazva a "teljes" méretűekhez képest, ill. a kisebb/gagyibb hűtésük miatt hangosabbak lesznek-e azoknál?

Riddick77
Riddick77
2016. okt. 19. 10:49
#4

Ha ,jó a teljesítménye és nem árazzák túl a boltok,akkor a 1050Ti népkártya lehet. Remélem,az AMD kihoz rá egy olyan Radeon RX 470-et aminél vissza van véve a fogyasztás,de jó a teljesítmény. Mert vártam egy takarékos és gyors Polaris kártyát,de nem nagyon sietnek vele,remélem nem csak a VEGA GPU-k mellett jön. Mindenesetre, ez a GTX 1050 széria ígéretesnek tűnik nagyon.

B_Real
B_Real
2016. okt. 20. 17:31

Ha érdekel, privátban elküldöm a topik linkjét, ahol több bejegyzését is megtalálhatod a srácnak, Firestrike tesztekkel és beállításokkal. Volt egy másik felhasználó is (r9 390-nel), aki szintén közölt beállításokat, amivel emlékeim szerint közel 100W-ot nyert.

Tafuh
Tafuh
2016. okt. 19. 10:28
#3

Szerintem ez a - Gigabyte GeForce® GTX 1050 Ti Windforce OC 4G - az egyik legjobb darab közülük, azok alapján, amiket eddig is említettetek.

gery84
gery84
2016. okt. 19. 8:40
#2

Gigabyte GeForce® GTX 1050 Ti G1 Gaming 4G

Nincs 6tűs táp csati??!!! Mi a fene!

Miközben a Gigabyte GeForce® GTX 1050 G1 Gaming 2G meg van!

sandor906
sandor906
2016. okt. 19. 8:39
#1

Ezekből se lesz low profilos?

asdsa
asdsa
2016. okt. 19. 10:02

MSI-n van hőcső, mégis dupla ventis. Jobb az eloszlás, és kisebb fordulat is elég. A marketing értékéről nem si beszélve.

Vissza az oldal tetejére