Ahogy az várható volt, a BlizzConon bemutatkozott az Overwatch következő hőse, de mielőtt vele foglalkoznánk, érdemes megnézni az új kisfilmet, ami Reunion névre hallgat.

Aki még nem tudja ki az új karakter, azt el kell keserítsem, nem Echo az, bár Jeff Kaplan tett egy olyan megjegyzést, hogy egyszer eljön az ő ideje is. Helyette most a törvényen kívüli Ashe kapja a főszerepet, aki a Deadlock banda vezére.

A képességeinek egy részét mintha már láttuk volna a többieknél, csak egy kicsit más változatban, de az ultija elég vicces, hiszen problémamegoldóként Bobot idézi meg. Ez az első eset, hogy egy NPC karaktert húzhatunk be a játékba egy ultival. Remélhetőleg Bob intelligensebben viselkedik majd, mint a videóban.

Nos, ennyi lenne a lényegi rész, az Overwatchban nincs is túl sok mozgástér, de azért még egy vicces dolgot villantottak. A játékban már látható volt a Lucio nevével fémjelezett reggeliző pehely, és nemsokára a valóságban is megvehető lesz. Mondjuk Magyarországra kevés az esély, hogy jön belőle, de azért a dolog még szórakoztató.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
denielstein
denielstein
2018. nov. 5. 8:10
#1

Jól néz ki, ötletes képességekkel...de sajnos csak akkor jön elő ha Ashe megnyomja a Q-t. Viccet félretéve tényleg jó hősnek néz kis Ashe és látszólag egymagában kitesz egy alternatív Roadhog/Junkrat duót Bobbal. Kíváncsi leszek az a hologram arcú omnic milyen szerepet fog betölteni...esetleg itt is megy az egy hős kiadás, egy hős teaser recept már? Amúgy a "Reunion" cinematic-al kapcsolatban csak nekem fut össze a nyál a számban attól az almás pitétől? Az agyam tudja, hogy csak egy rakás pixel...de akkor is... O.O"

Vissza az oldal tetejére