Ötvözte a hangprojektort és a streaming eszközt a Roku

A Streambar egy rendkívül jó kiegészítő lett, ami több szempontból képes az élményt javítani, és mellé befutott a Roku Ultra is.

Ötvözte a hangprojektort és a streaming eszközt a Roku

A Roku már egy ideje készít saját streaming termékeket is azon túl, hogy szolgáltatja a tartalmakat. És most a vállalat egyszerre kettő hardveres megoldással rukkolt elő, az egyik szerkezet pedig kifejezetten érdekesnek ígérkezik, ugyanis több feladatot lát el. A továbbiakban a Roku Ultra és a Streambar fog a terítékre kerülni.

Roku Streambar

Az újdonságok közül mindenképpen a Streambar az érdekesebb, ez ugyanis már a nevében utal arra, hogy egy kettő az egyben készülék. Egy streaming eszköz és egy soundbar, vagyis hangprojektor házasságának eredményeként jött létre. Ezek közül a hangprojektor funkció az, ami igazán érdekessé teszi. A Roku valószínűleg abból indult ki a tervezéskor, hogy nagyon sok ember a televíziója gyári hangszóróit használja, aminél egyszerűen lehet jobb hangzást elérni egy hangprojektorral, és úgy gondolta, hogy ezáltal jobb élményt tud majd biztosítani azoknak, akik a szolgáltatáság igénybe veszik.

Galéria megnyitása

A Streambar négy darab hangszórót tartalmaz, amelyek egyenként 1,9 hüvelykesek, és a teljes hangtartományt képesek lefedni. A hangkeltők kvartettje irányítottan helyezkedik el a szövet bevonatos burkolat alatt, így ezekből semmit nem lehet látni, de képesek térbeli hangról gondoskodni.

Önmagában persze nem fogja a Streambar sem megváltani a világot, de lehet hozzá a még teljesebb élményért külön vezeték nélküli hangszórókat társítani, és egy önálló mélynyomó is csatlakoztatható hozzá, és így összességében már remek hangzás hozható össze.

Galéria megnyitása

Ez a készülék 4K Ultra HD videózást támogat, és a HDR lehetőségről is képes gondoskodni, ezen a fronton a HLG és a HDR10 tartalmak támogatása biztosított, Dolby Vision nincs. Lehet majd használni az eszközről a Roku saját szolgáltatásai mellett a Netflixet, a Hulut, a Prime Videót, a Disney+-t, az Apple TV+-t, a CBS, valamint a Showtime saját megoldásait is. És gondoskodtak a fejlesztők az Alexa és a Google Assistant digitális asszisztensek szupportjáról is.

Galéria megnyitása

A Dolby Atmos opció sajnos nincs, csak Dolby Audio van. A terméken található HDMI 2.0 (ARC) csatlakozó, optikai aljzat, és egy USB felület is. Kétsávos, 802.11ac szabványnak is megfelelő Wi-Fi támogatással szolgál (MIMO), és Bluetooth 5 modul is van benne. Mobilról is vezérelhető kényelmesen, a gyári távkapcsolóban pedig van mikrofon.

Galéria megnyitása

A Roku Streambar 130 dollárba fog kerülni, és október 15-én kezdődik a forgalmazása.

Roku Ultra

A Roku Ultra az eddig legjobb kizárólagos streaming eszköze lesz a vállalatnak. Itt a 4K Ultra HD minőség támogatása mellett a Dolby Vision HDR is támogatásban részesül az eddigi HDR10 és HLG szabványokon túl. És a hangzás szempontjából pedig képes a termék kezelni a Dolby Atmost is, ami megfelelő hangszóró szett csatlakoztatásával fog értelmet nyerni.

Galéria megnyitása

Egy teljesen új négymagos processzor került a készülékben, ami arról is gondoskodni fog, hogy az egész rendszer simábban mozogjon a használata közben. Támogatott már itt is a Google Assistant és az Amazon Alexa asszisztens szolgáltatás, amiket sokféle módon lehet majd kiaknázni a Roku Ultra használata közben. A szerkezet már a Roku OS 9.4-et futtatja majd, ami frissítés révén a többi megoldásra is elérhető lesz, és a Streambar is gyárilag ezzel fog a boltokba kerülni. Később pedig az AirPlay 2 és a HomeKit támogatás is biztosított lesz.

Ez a berendezés az eddigieknél 50 százalékkal nagyobb távolságból lesz képes a vezeték nélküli hálózatokra csatlakozni, így könnyebben meg lehet majd találni a helyét a lakásbab. Egyébként 802.11ac támogatással szolgál 2,4 vagy 5 GHz-es sávon, és van MIMO antennája, plusz biztosított a kábeles csatlakozási opció is egy RJ-45 (Ethernet) aljzat révén. HDMI is került a készülékre, és ideális körülmények között az Atmos hangot is gond nélkül fogja ezen átvinni.

Galéria megnyitása

Támogatott a Bluetooth-os hangeszközök csatlakoztatása is a Roku Ultránál, és külön érdekesség, hogy a távirányítóra került egy 3,5 milliméteres Jack aljzat. Erre rá lehet dugni a vezetékes fül- és fejhallgatókat, és máris élvezhetőek a Roku vagy más szolgáltatások tartalmai úgy, hogy azzal mást nem zavar az ember. A távkapcsoló rendelkezik mikrofonnal is, és ezt kihasználva lehet majd hangutasításokat adni a kütyünek.

A Roku Ultra drágább lesz a vállalat eddig streaming eszközeinél, ezért a készülékért már 100 dollárt kell majd kifizetni. És itt is október 15-én indul a forgalmazás.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap