Otthoni takarékoskodás Google-módra

Úgy segítené elő az energiatakarékoskodást a lakástulajdonosok számára a Google, hogy lehetővé tenné számukra az otthonuk energiafelhasználásának pontos nyomon követését, jelentette be nemrég a keresőóriás, nem mulasztva el természetesen azt a kiegészítő PR-megjegyzést sem, miszerint ezzel együtt egyben a környezetszennyezés mérséklését és a természetes erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodást is elősegítik.

Az ezirányú erőfeszítéseiket takaró projekt a PowerMeter nevet viseli, és az amerikai kormánnyal, valamint energiaszolgáltató közművekkel közösen dolgoznak rajta. Ez egy olyan szoftver lenne, amely pontosan, valós időben mutatja meg az embernek, hogy épp mennyit is fogyaszt - ezt pedig megfelelő mérőegységek precíz összehangolásával érnék el.

Így aztán az ember könnyen tetten érheti az otthonában a különösen energiazabáló berendezésket, amelyeknek aztán, ha valóban takarékoskodni szeretne, visszafoghatja a használatát, megszabadulhat tőlük, vagy kicserélheti őket energiahatékonyabb modellekre, igény szerint.

Aki pedig úgy gondolja, hogy nem érdemes ezzel vacakolni, az nagyon téved. A Google ugyanis több tanulmányból is idéz, amelyek arra mutatnak rá, hogy ha az ember könnyen nyomon tudja követni a fogyasztását, akkor akár 5-15%-al is képes csökkenteni a havi villanyszámlái összegét. Konkrétan az USA-ra vetítve pedig még azt is kijelenti, hogy ha az ottani lakásoknak csak a felének a fogyasztása visszaesne csak 10%-al, az máris azzal lenne egyenértékű, mintha nyolcmillió autót távolítottak volna el az utakról.

Egyelőre természetesen a Google PowerMeter még csak prototípus-fázisban működik, és épp most tesztelik, ám az eredmények láthatólag okot adnak a bizakodásra, mivel úgy nyilatkoztak, hogy szeretnék minél előbb "élesben" is aktiválni a rendszert.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward