Az ADATA vezetése örülhet a Chia kriptovaluta körüli felhajtásnak, ugyanis ennek köszönhető az, hogy a vállalat 400% és 500% közötti forgalomnövekedést tapasztalt az elmúlt hónap folyamán a nagy adattároló kapacitású SSD-k szegmensében, vagyis viszik a portékát, mint a cukrot.

A DigiTimes beszámolója szerint az adattároló eszközök iránti igények növekedése lassan Ázsián kívül is megindulhat, ami nem jó hír, hiszen a chiphiány miatt egyes vállalatok – mint például a Phison – már így is árat emeltek. Ráadásul SSD vezérlőkből is hiány van, ami további áremelkedéseket hozhat – erre tehet rá még egy lapáttal a Chia kriptovaluta bányászata.

Annak érdekében, hogy a megnövekedett kereslettel lépést tudjanak tartani, az ADATA illetékesei háromhavi chiptartalékot halmoztak fel, így egy ideig biztosan ki tudják szolgálni majd az érdeklődőket. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy a vállalat a Galaxhoz hasonlóan szintén készül-e a jótállási feltételek szigorítására, de alighanem csak idő kérdése, hogy meghozzák a szükséges intézkedéseket.

Noha a Chia kriptovalutát merevlemezekkel is lehet bányászni, az SSD meghajtók és kártyák célravezetőbbek, ezekkel ugyanis a magasabb folyamatos írási tempó miatt hamarabb elkészülhet egy-egy plot. Egy ilyen 101,46 GB-os plot létrehozásához viszont elég tekintélyes mértékű írásmennyiséget kell elvégeznie az adott meghajtónak: nagyjából 1,6 TB és 1,8 TB-nyi írásmennyiség szükséges ahhoz, hogy elkészüljön egy plot.

Galéria megnyitása

Az SSD meghajtók és kártyák tehát gyorsabban elvégezhetik a feladatot, viszont az óriási mennyiségű írásnak köszönhetően hamarabb tönkremehetnek a bennük található NAND Flash lapkák, de az SSD vezérlő is meghibásodhat az extrém igénybevételtől, így bőven a jótállási idő letelte előtt lehet vége a termék pályafutásának.

Vegyünk példának egy 4 TB-os ADATA XPG SX8100-as SSD-t, amelynek strapabírósága 2560 TB-nyi írásmennyiségre rúg. Ezzel az SSD-vel akár 1422 plotot is létrehozhatunk, mielőtt meghibásodna – nyilván nem várt meghibásodás is előfordulhat bőven a jótállási időn belül, valamint bőven túl is teljesítheti az SSD a gyártó vállalását. Ha azt nézzük, hogy egy ilyen SSD jelenleg 499,99 dollár, akkor egyetlen plot létrehozása 0,35 dollárt kóstál – nem számolva a konfiguráció működése során elhasznált árammennyiséget. Egy-egy plotot néhány óra alatt lehet létrehozni, de párhuzamos munkavégzésre is van mód, így akár tíz vagy ennél több plottal is terhelhető az adott adattároló, ezáltal még hamarabb érhet pályafutása végére.

Jelenleg a Chia hálózat 950 PB-nyi plottal rendelkezik, amelynek tárolásához nagyjából 240 000 darab 4 TB-os meghajtóra lenne szükség, és a hálózatban dolgozó konfigurációk adattároló kapacitása napról napra növekszik. Érdekes lesz látni, a május harmadikán induló kereskedés folyamán mennyibe kerül majd egy Chia kriptovaluta, valamint az is érdekes lesz, hogyan alakul az árfolyam az elkövetkező hetekben és hónapokban.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Merwenus
Merwenus
2021. máj. 3. 19:38
#4

Érdekes, hogy itthon mindig csak azokon az oldalakon olvasom ezt ahol árulnak is SSD-ket, gondolom a véletlen hozta. :)

mtrx220
mtrx220
2021. máj. 3. 14:35
#3

És hol lehet venni ezt a szart, tudja valaki?
Mármint chia magot...

Bár ellene vagyok, de baszki már lassan ott tartok, hogy csesszük már szét ezt a piacot is ha már így alakult. Meg aztán, a Bittorent atyja találta fel (állítólag), ha mást nem - de ez azért valamit jelent számomra.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. máj. 3. 12:45
#2

Csak a hülyék vesznek erre 4TB-os SSD-t. 4x1TB vagy 8x512GB RAID0-ban és jónapot, nagyobb throughput, kevesebb írás/nand és még menőn is néz ki. Ráadásul ilyen méretű tárolókból lényegesen több van a piacon, mint nagyokból, szóval tényleg agyrokkantnak kell lenni ahhoz, hogy valaki ennyire elcsessze a befektetését.

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. máj. 3. 13:35

@chris123 nyilván erre nem M.2-es SSD-t kell venni... de ha annyira azt akarsz használni, vannak pcie vezérlőkártyák direkt erre a feladatra.

arn
arn
2021. máj. 3. 12:25
#1

Az eddigi szamolasi szemet helyett tarolasi szemet... Remek. Barminek nagyobb haszna lenne a tarolasnal, mint ennek a szarnak. Koszonjunk a bitcoint, semmi ertelme igy a kornyezetvedelemnek, ha masok meg kilometerrol szarnak bele.

marc23
marc23
2021. máj. 4. 8:02

@arn az hagyjan h kornyezetvedelem, de tulkereslet van a piacon, minden szart megvesznek, a gyartok meg felemelik az arat m nekik ez jo business! A szerencsetlen gamerek meg vakarjak a fejuket a h se gpu, se cpu, se ram, se ssd/hdd, ha meg is lenne az meg arany aron van :/ emiatt kevesebben veszbek majd csucs pc gamet, mivel a regi vason nem jol fut az uj meg aranyert van, igy ott is kevesebb bevetel lesz , emiatt talan dragitas is, de vegul kevesebb pc game fogy, egyre kevesebb keszul is majd aztan majd kijelentik h nem lesz m a kutya sem veszi m a pc piac megnyekkent es marad a konzol, azt legalabb a celhadrver miatt veszik. Es mindezt rafogjak arra h nem fejlesztenek pct( v is rank) mikozben az osszes nekunk szant hardvert felvadaroljak a buzi kriptovaluta miatt :/ mindenki nyer vele csak a kornyezet nem es a gamerek :/ 

komolyan mondom auto alkatreszeket kene felvasarolni a gamer piacnak es akkor az autoipart akasztanank meg, azzal legalabb a kornyezet jol jar :D

Vissza az oldal tetejére