A napokban egy meglehetősen érdekes okostelefonnak a fotója kapott szárnyra, az alábbi felvételen állítólag a következő csúcs-Nokia szerepel, de az igazából itt nem is érdekes, hogy pontosan milyen modellről van szó, a lényeg az, hogy milyen kamerarendszer látható a hátoldalán.

Mostanra már Dunát lehet rekeszteni a duálkamerás okostelefonokkal, van olyan is, aminek három képalkotó jut szerephez a hátoldalán egymás mellett, ezek viszont mind eltörpülnek amellett, amiről a HMD Global hamarosan leránthatja a leplet. A napokban egy olyan Nokiát sikerült valakinek lencsevégre kapnia, aminek a hátulján nem kevesebb mint öt kamera figyelhető meg. A gyűrűszerű elrendezésben szerepet vállal még egy LED-es segédfény, valamint egy szenzor, ami feltételezhetően infrás, és az automatikus fókuszálást segítheti bizonyos környezeti viszonyok esetén. Ami még megfigyelhető – és egy kicsit furcsa –, hogy mindegyik kamerának az optikája teljesen ugyanúgy néz ki. Sajnos a fotón túl semmilyen információnk nincs az igazán különleges rendszerről.

Galéria megnyitása

A Zeiss felirat nem meglepő módon ott van a kamerák gyűrűjében, viszont érdekes módon a HMD Global által nemrégiben újra megszerzett PureView márkajelzés nem szerepel rajta, márpedig ha valahol, akkor itt minden bizonnyal érthető lenne a használata. Elképzelhető, hogy ez még egy korábbi tesztpéldány (augusztus 30-i dátum szerepel rajta, de azt nem lehet tudni, hogy ez mit jelölhet), és ha tényleg megjelenik a kész szerkezet, azon már a PureView jelző is olvasható lesz.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a kép mennyire hiteles, de több előjele is volt már annak, hogy a HMD Global égisze alatt egy ilyen megoldás láthat napvilágot. Az év elején például egy kiszivárgott vázlaton teljesen ugyanezt a kameraelrendezést lehetett látni. Azzal a különbséggel, hogy akkor még egy ujjlenyomat-olvasónak a helye is szerepelt az ábrán, a különös eszközről készült képen azonban a biometrikus érzékelőt nem lehet látni. Talán csak elfedi az a matrica, ami a hátlapon van, de az is elképzelhető, hogy máshova kerül, például be lett ágyazva a kijelző mögé, hiszen már erre is van lehetősége a fejlesztőknek.

Galéria megnyitása

Kíváncsian várjuk, hogy vajon tényleg megjelennik-e a pentakamerás szerkezet, és ha igen, akkor mikor kerülhet bevetésre. Az év végéhez közeledve több vállalat is bemutat új csúcsmodellt, nem kizárt, hogy a HMD Global is így fog tenni, és a hátán öt darab képalkotóval szerelt mobil lesz a következő zászlóshajó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére