A Facebook egy ideje már lehetőséget nyújt arra, hogy a felhasználók megosszanak különböző fotókat és mozgóképfelvételeket úgy, hogy azok 24 óra elteltével törlődnek. Valószínűleg a legtöbb olvasónknak nem kell már ezt bemutatni, mint ahogy azt sem, hogy a Facebook esetében mennyire túl van ez bonyolítva.
Mi vezetett a kvázi káoszhoz? A vállalat korábban megpróbálta felvásárolni a Snapchetet, de a Snap nemet mondott a közösségi oldal megkeresésére, ezt követően a Facebook úgy döntött, hogy ha a Snapchat nem áll kötélnek, akkor egész egyszerűen lemásolja azt a funkciót, amiért a szolgáltatást szeretik az emberek, az átmeneti tartalommegosztást. Ez meg is valósult, mostanra minden fronton átvette a funkciót a vállalat, beépült ez megosztási lehetőség az Instagramba Stories néven, WhatsAppba Status-ként, a Facebookba szintén Stories címszó alatt, a Messengerben pedig ez lett a Day. Érthetetlen okokból tehát külön fut a Facebookon és a Messengeren ugyanaz a funkció, holott alapvetően a Messenger a Facebook üzenetküldőjeként üzemelne. Az Instagram Stories bombasiker lett, a WhatsApp esetében sem lehet ok panaszra, 300 millió ember alkalmazza a Statust, a Facebook és a Messenger viszont pofont kapott, mindössze néhány tíz millió ember oszt meg ezeken a felületeken ilyen módon.
A Facebook persze nem törődik bele abba, hogy a „főfelületen” nem futott be a Stories funkció, éppen ezért néhány hónapja egész egyszerűen megoldotta, hogy a fél milliárd aktív Instagram Stories felhasználó egyetlen gombnyomással a Facebookon is megoszthassa a fényképeit, rövid mozgóképfelvételeit. Most pedig végre úgy döntött a vállalat, hogy megszünteti a különálló Messenger Dayt és a Facebook Storiest, szinkronba hozza ezeket. Főleg azok fognak örülni ennek a régóta várt lépésnek, akik eddig mind a kettőn megosztották a dolgaikat, mert ez elég körülményesen ment. Az emberek ezáltal már ugyanazokat a tartalmakat fogják látni mind a kettő felületen, így nem maradnak majd le a Messenger használata közben azoknak az ismerőseiknek az átmenti megosztásairól, akik a Facebookon teszik közzé a tartalmaikat. És amennyiben az egyik felületen megtekint valamit a fiók tulajdonosa, már a másik szolgáltatásban is megnézettnek fogja jelölni azt a rendszer, ami szintén jó hír. Hogy ettől jelentősebb mértékben megugrik-e a felhasználók száma, azt nehéz megmondani, de legalább most már áttekinthetően fog működni.
Az összehangolt felületek egyelőre csak a tartalom szintjén lesznek szinkronban, a grafikus felület és a kamera funkcionalitása már eltérő. A Facebookról úgy tudnak megosztani az emberek, hogy rengeteg téma, effekt, maszk és kiterjesztett valóságos cucc pakolható a képekre és videókra, a Messengernél pedig inkább stilizált szövegek és egyéb gyors opciók vannak a megosztásra szánt tartalmak érdekesebbé tételére.
Újdonság még a Facebook Események és a Csoportok is saját Stories bejegyzéseket hozhatnak létre. Ezekben az esetekben az adminisztrátoroknak lesz lehetősége képeket és videókat megosztani, látni pedig azok fogják az ilyen bejegyzéseket, akik tagjai az adott csoportnak vagy részt vesznek az érintett eseményen. Továbbá azt is el kell még itt mondani, hogy hamarosan már a Facebook Lite esetében is láthatóak lesznek a 24 óra után törlődő megosztások. Ezáltal azokhoz is el fognak jutni a tartalmak, akik gyengébb eszközzel rendelkeznek, vagy éppen elmaradottabb régióban használják a Facebookot, ahol korlátozó tényező lehet a sávszélesség.
És végül egy szomorú hír azoknak, akik eddig használták a Facebook Directet: a vállalat kiveszi ezt a funkciót a szolgáltatásból. A Facebook Direct arra szolgált, hogy az emberek olyan üzeneteket küldhettek egymásnak, amik egy nap után eltűntek. Talán megoldás lett volna ezt a funkciót beemelni a Messengerbe, de minden jel szerint a Facebook ezt nem kívánta meglépni, inkább parkolópályára tette a funkciót.

































