A Pac-Man valószínűleg az a játék, amit kicsik és nagyok egyaránt ismernek, és tudják, hogy az egyszerű, de szórakoztató játék nagy múltra tekint vissza. A retro gaming napjainkban divatos, a Pac-Man pedig ettől függetlenül is mindig a felszínen van, nincs semmi különleges alkalom a játék életében, amivel a OnePlus indokolta volna a különleges kiadású okostelefon piacra dobását.

1980-ban jelent meg a Pac-Man, és először Japánban vált elérhetővé, hónapokat kellett arra várni, hogy globálisan is hozzáférhetővé váljon. A fejlesztése egy évvel korábban, 1979-én kezdődött, és már több mint 40 év telt el azóta, de a mai napig tudja az embereket szórakoztatni. A OnePlus Nord 2 speciális kiadásának a hátán pedig kirajzolódik a pálya térbe forgatva, de erre csak akkor kerül sor, ha leoltják a villanyt, és sötétben veszik kézbe a szerkezetet.

Galéria megnyitása

Az újdonság kétréteges „festést” kapott a OnePlus elmondása alapján. A különlegesebb anyaghasználat a vállalat számára mindig fontos volt, és a Nord 2 x Pac-Man esetében ezen a területen is tudott kísérletezni. Talán későbbi modelleknél pedig újra fel fogja használni az itt szerzett tapasztalatokat – visszaköszönhet ez akár csak egyetlen világító elemnél is.

Galéria megnyitása

A szerkezet alapvetően elegáns maradt úgy is, hogy egy játéknak a speciális kiadásának készült. Néhány fényes pötty van az ezüstös hátán, és a Pac-Man figura is megjelenik a kamera alatt, de csak halványan, egyáltalán nem tolakodó módon. Viszont amikor sötétben pillant rá valaki a hátlapra, akkor nem szokványos látvány fogja várni. Egy 3D nézetbe helyezett Pac-Man labirintust ábrázol a készülék egész háta, és stilizáltan ez a OnePlus márkajelzését és a Nord feliratot is magában foglalja.

Galéria megnyitása

A készülék doboza is eltér a megszokottól, színjátszó labirintusmintát hordoz, de csak egy jelzésértékűen, és a Pac-Man márkajelzés van rajta kiemelt helyen. A csomagolás tartalmazza a Warp Charge töltő adaptert és a gyári kábelt, ezek szükségesek a 65 wattos gyorstöltés biztosításához. És még mielőtt megfeledkeznénk róla, a töltés sem hétköznapi, ugyanis egyedi Pac-Man grafikát kapott. Szóval akárhányszor töltőre teszi készülékét az ember, egy kis vidámságot csalhat az arcára. Plusz még egy tok is jár az eszközhöz kiváló minőségben, ugyancsak a Pac-Manhez igazítottan.

Galéria megnyitása

A szoftveres oldalon a töltésanimáción túl több extrával is készült a OnePlus. Van például egyedi háttérkép grafika, amik között található dinamikusan változó megoldás is. De van extra fotós matrica is egyebek mellett. Sok kis apróságot el is rejtett a OnePlus, amiket nem hozott egyszerűen nyilvánosságra, hanem meghagyta az embereknek, hogy felderíthessék ezeket a szórakozás jegyében – ilyen az előre telepített Pac-Man 256 játék. Plusz egy rejtélyt is feladott, ami így szól:

  1. Ha nem kergetik el a kihívások, érje el a tökéletes eredményt a még több szórakozáshoz.
  2. Ha sokszor kudarcot vallott, és úgy érzi, nincs remény, egy 7 jegyű számjegy megoldja a rejtélyt.
  3. Ha megtalálja a keresett számot, adja meg a számológépben (és koppintson az „=” gombra).
Galéria megnyitása

Egyébként a Nord 2 maga változatlan hardverrel szolgál, és továbbra is egy nagyon jól összerakott konfigurációnak számít. Egy kiváló 6,43 hüvelykes, AMOLED képernyőt kapott 90 Hz támogatással, az alapját pedig a Dimensity 1200 jelenti felsőkategóriás teljesítménnyel. 12 GB RAM-ot vonultat fel 256 GB tárhely mellett, az akkumulátora pedig 4500 mAh-s kapacitással rendelkezik. Az OxygenOS 11.3 fut rajta, ami a Pac-Man extrák miatt is fontos, és 50 MPixeles a főkamerája.

Galéria megnyitása

A OnePlus Nord 2 x Pac-Man 10 euróval többe kerül, mint a szimpla variáns, ennek 550 euró az ajánlott fogyasztói ára. De öröm az ürömben, hogy a hivatalos oldalról megrendelve még egy mobiltartó is része a pakknak, méghozzá a Pac-Man grafikát a Lego stílussal ötvözve.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
SirDragon
SirDragon
2021. nov. 18. 6:42
#1

Reméljük azért ez nem lesz "kirobbanó" siker :D

Vissza az oldal tetejére