Oroszország a Baikal Electronics processzoraival szerette volna megoldani, hogy a nyugati technológiákat hazai fejlesztésűekre cserélhessék.
A csúcsot egy 48 processzormaggal rendelkező, BE-S1000 kódnévre keresztelt SoC egység képviselte volna, ami a szerverpiacra készült, ám időközben az orosz-ukrán konfliktus miatt életbe léptetett szankciók, valamint egyéb problémák is közbe szóltak, így a szóban forgó chip már megmarad a tervezőasztalon, kereskedelmi forgalomban jó eséllyel sosem lesz elérhető. A minőségi lapkafotóiról ismert Fritzchens Fritz valamilyen úton-módon hozzájutott egy ilyen processzorhoz, amit szokásához híven alaposan körbe fotózott, és a lapka felépítésével kapcsolatban is rendelkezésre áll minden fontos információ.
A Baikal Electronics alapvetően olyan SoC egységek fejlesztésével foglalkozott, amelyek a PC piacra, illetve a szerverpiacra készültek, ezekkel csökkenteni lehetett volna nyugati x86-os processzoroktól való függőséget, ám a hajó végül léket kapott és éppen süllyed. A legkomolyabb SoC, amit sikerült kifejleszteni és elkészíteni, kétségkívül a 48 darab ARM Cortex-A75-ös processzormaggal ellátott BE-S1000-es modell, amely a TSMC 16 nm FFC gyártástechnológiájával készült.
Ez a processzor FCLGA-3467-es processzorfoglalatba illeszkedik, és természetesen nem csak egyprocesszoros, hanem akár kettő- vagy négyprocesszoros rendszer részeként is szolgálatot teljesíthet. A TDP kerete egyetlen ilyen processzornak 120 W magasságában helyezkedik el, azaz extrém hűtésre sincs igazán hűtése.
A lapka 607 négyzetmilliméteres kiterjedésű, vagyis nagyjából akkora, mint az Nvidia GeForce RTX 4090 alapját adó Ada Lovelace AD102-es GPU lapka. A 48 darab ARM Cortex-A75-ös processzormag 12 tömbre osztva foglal helyet a rendszerben. A négymagos tömbökön belül magonként 512 KB-nyi másodszintű gyorsítótárat találunk, valamint egy 2 MB-os egységes harmadszintű gyorsítótár is jelen van a kínálatban.
A négymagos processzortömbök 32 MB-nyi negyedszintű gyorsítótárhoz kapcsolódnak, ami négy blokkra van osztva a négy processzortömbnek megfelelően. A processzormagok 2 GHz-es órajelen ketyegnek, maga a SoC pedig hat darab 72-bites memóriavezérlővel gazdálkodik, ezek maximum 768 GB-nyi DDR4-3200 MHz-es ECC memória kezelésére képesek, csatornánként 128 GB-os kapacitással.
Az I/O részleg öt darab PCI Express 4.0 x16-os slotot kezelhet, ezek közül három darab CCIX 1.0 támogatással is rendelkezik, hogy a kettő- és négyutas rendszerekben az SMP támogatás biztosítható legyen. Találunk még két darab GbE portot biztosító vezérlőt, egy USB 2.0-s vezérlőt, valamint némi általános felhasználású I/O csatolót is. A SoC belsejében koherens mesh hálózat biztosítja az összeköttetést az egyes részek között.
Teljesítmény terén a marketinganyag alapján az AMD 16 processzormaggal ellátott EPYC 7351-es, illetve az Intel 20 processzormaggal ellátott Xeon Gold 6148-as, valamint a Huawei 48 magos Kungpeng 920-as megoldása ellen szállhatott volna harcba az újdonság, amely eredetileg 2022-ben vagy 2023-ban került volna forgalomba. A 20 magos, 2,4 GHz-es órajelen ketyegő Intel Xeon Gold 6148-as processzort lehagyta volna a termék, igaz, az Intel terméke nem egy mai darab, 2017-ben jelent meg. A HPLinPack tesztben persze már nem muzsikált ilyen jól, ami az alapoktekintetében nem teljesen meglepő, hiszen a Cortex-A75-ös processzormagok nem a nagy teljesítményt igénylő FP64-es munkafolyamatokhoz készültek.
Maga a BE-S1000-es processzor egy bátor próbálkozásnak tűnt, amellyel az AMD és az Intel processzorait részben ki lehetett volna váltani bizonyos terhelésformák esetén, ám az új SoC egy kicsit későn érkezett volna, addigra a riválisok aktuális processzor-generációihoz képest jelentősen lassabbnak tűnt volna, amit vonzóbb árcédulával lehetett volna kiküszöbölni. Az orosz-ukrán háború és a szankciók miatt ez a fejlesztés már nem valószínű, hogy valaha is forgalomba kerülhet, de azért így is érdekes próbálkozásnak minősül.
