Az Apple a tabletpiacot olyan fölénnyel vezeti, hogy arra nehéz szavakat találni, tényleg konkurencia nélkül van a vállalat. Amire abszolút rá is szolgált, mert egy pillanatra nem ált le az iPadek fejlesztésével, akkor sem, amikor mélyponton volt a kereslet. A vállalat állítólag most azt fontolgatja, hogy az eddigieknél nagyobb méretekkel rukkol elő.

Jelenleg az iPad Pro legnagyobb variánsa 12,9 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik. Már ez is eléggé nagynak számít, talán mondanunk sem kell. Beszédes, hogy a MacBook induló mérete 13,3 colos, szóval majdnem akkora a kicsi noteszgépnek a képernyője, mint az iPad Prónak. De a jövőben további növekedés jöhet, amiről a Bloomberg számolt be.

Galéria megnyitása

A Bloomberg rengeteg Apple-lel kapcsolatos pletykát szellőztetett meg az utóbbi időben, ami minimum szokatlan, de bízunk abban, hogy hiteles forrásból tájékozódnak. A lap hasábjain megjelent információk szerint az Apple rajthoz állíthat olyan iPadet, ami már 14-16 hüvelyk közötti képátlóval rendelkezhet. Adott esetben ez már nagyobb lenne, mint a ma kapható notebookok jelentős része, hiszen a 15,6 hüvelykes méret számít átlagosnak.

Arról egyelőre elvileg nincs szó, hogy biztosan érkeznek ilyen hatalmas iPadek, de az Apple felállított egy olyan kutatócsoportot, aminek a feladata ezeknek az opcióknak a vizsgálata. Arra nem kell számítani, hogy már jövőre jönne ilyen iPad-óriás, ha a tesztek sikeresen zárulnak, és kellően jó eredményeket hoznak, akkor is bőven a jövö zenéje ez a projekt. Évek múlva jöhetnek 14-16 colos iPadek, de minden esély megvan ezekre.

Galéria megnyitása

Prototípusokat is épít az Apple annak érdekében, hogy a lehető legjobban ki tudja próbálni a dizájnokat. A vállalat a tesztelésre és kutatásra mindig nagy kapacitást fordít, hogy a lehető legkevesebb esetben nyúljon mellé. És egy hatalmas tablet esetében bizony nagyon jól eltalált dizájnra van szükség, hogy a termék jól használható legyen.

Az Apple jelenleg a 12,9 hüvelykes iPad Prót mini-LED technológiás képernyővel szállítja, míg a 11 colos modellnél ez elmaradt. A következő generáció esetében viszont már mindegyik iPad Pro ilyen panelt kaphat majd. A vállalat a MacBookoknál is a mini-LED technológiára fog átállni minden esetben, és szinte borítékolható, hogy a még nagyobb iPadnél is hasonló helyzet lehet majd, ha a termék megvalósul – amennyiben a távoli jövőben jön létre, akkor pedig már akár az OLED panel megjelenése sem zárható ki.

Galéria megnyitása

A nagyobb iPad bevezetése biztosan hatással lenne az Apple termékkínálatának a többi részére is. Egészen pontosan arra gondolunk itt, hogy a kisebb MacBookok eladásait akár a földbe is állíthatják. Az iPadOS már akár a programozók számára is jó lehetőségeket biztosít, számtalan munkát lehet rajta kényelemben megoldani egy csatlakoztatott Magic Keyboardot használva, mintha laptopon dolgozna az ember. Ha ezt a még nagyobb képernyővel is megtoldjuk, az végképp ebbe az irányba terelheti a felhasználókat.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2021. jún. 29. 20:58
#3

akkor jöhetne egy teljesértékű tablet, rendes desktop rendszerrel

_Nope_
_Nope_
2021. jún. 29. 20:49
#2

"Az Apple a tabletpiacot olyan fölénnyel vezeti, hogy arra nehéz szavakat találni" Én találok, 10% vezet a Samsung előtt, ezzel 32 % piaci részesedése van. 10-ből 3 tabletet ad el ő, 7-et a konkurenciái szóval, hogy konkurencia nélkül maradt-e....talán nem találó kifejezés.

_Nope_
_Nope_
2021. jún. 30. 10:53

@Ch00ler  Abszolút piacvezető a szegmensben, ugyanígy az órák terén is. Én csak félrevezetőnek találom, ezeket a hangzatos mondatokat, h "konkurencia nélkül" ahogy bosszantó, az is, hogy ha két perc leguglizni két számot a valós viszonyok ismertetéséhez, akkor miért kell kihagyni?

Az meg, hogy miért tudott erősödni a Samu, valószínűleg amit írsz, azzal a kitétellel hogy belépő szinten megfizethetőbb árértékarányú eszközeik vannak, mint a konkurenciának. De ami izgalmas, hogy az apple tabletek részesedése idővel a macbookok kárára fognak növekedni, ahogy az ARM platformmal egyre inkább csak az aksi mérete a különbség az eszközeik között.

arn
arn
2021. jún. 29. 17:20
#1

a 11es pro sem konnyu eppenseggel - a 12es meg messze tul van azon a mereten, amire ezt eredetileg kitalaltak (tartalomfogyasztas a kanapen), igy igazabol mindegy, ha mas celra meg jobb.

Vissza az oldal tetejére