A Microsoft éppen a napokban közölte, milyen árazásra lehet számítani a Windows 365 speciális, kifejezetten üzleti felhasználóknak és nagyvállalati ügyfeleknek szánt verziójánál. A kínálat meglehetősen széles, ugyanis a belépő csomag már 21,9 eurótól elérhető, míg a legjobban „felszerelt” virtuális konfigurációért már 147,5 eurót kérnek, ám ez tényleg combos rendszert takar. Az előfizetéssel kapcsolatos további tudnivalókkal kapcsolatban korábbi hírünk ad bővebb tájékoztatást.
A felhő alapú Windows 365 szolgáltatás lényege, hogy bizonyos havidíjért Windows 10 vagy Windows 11 operációs rendszerrel, illetve különböző alkalmazásokkal ellátott virtuális PC-t kölcsönözzünk magunknak, amit stabil internetkapcsolat birtokában sokféle eszközön keresztül el tudunk érni, sőt, eszközváltást vagy egyszerű kijelentkezést követő újbóli bejelentkezésnél onnan folytathatjuk teendőinket, ahol előzőleg abbahagytuk.
A koncepció a jelek szerint sokak érdeklődését felkeltette: a Microsoft szerint óriási roham érte az ingyenes próbaidőszakot kínáló szervereket, amelynek eredményeként az erre a célra elkülönített erőforrások hamar beteltek, így nem maradt más választás, ideiglenesen le kellett állítani az ingyenes próba lehetőségét. Az előfizetéses elérések természetesen továbbra is működnek, hiszen ezeket a kifizetett havidíj fejében zavartalanul az előfizetők rendelkezésére kell bocsátania a vállalatnak.
Annak érdekében, hogy a próbaidőszak folytatódjon, most extra erőforrásokat csoportosítanak át a próbaidőszakot kiszolgáló infrastruktúrába, így az remélhetőleg bírni fogja az újbóli nyitás utáni rohamot. Ingyenes próba keretén belül egyébként kétféle virtuális konfiguráció érhető el, amelyek két virtuális processzorral, 4 vagy 8 GB-nyi fedélzeti memóriával, illetve 128 GB-nyi tárhellyel rendelkeznek.
A biztonságos stream formájában elérhető virtuális konfigurációk nemcsak Windows alapú gépeken, de macOS alapú Apple konfigurációkon, valamint iOS és Android operációs rendszert futtató eszközökön is elérhetőek – egyedül a Linux támogatás nem készült el a publikus rajtra, de a későbbiekben az is megérkezik.
Azt a vállalat egyelőre nem közölte, hogy az ingyenes próbaidőszakot pontosan mikor lehet folytatni, de amint ezzel kapcsolatban friss információ érkezik, arról be fogunk számolni.































