Nagy eltérés lesz a Galaxy Note10 és a Note10+ között

Rengeteg információ derült ki az új Galaxy Note generációról, és ezek alapján a Note10+ hatalmasra nőhet.

Nagy eltérés lesz a Galaxy Note10 és a Note10+ között

Az elmúlt napokban számos forrásból jelentek meg információk a Galaxy Note10 kapcsán, ami már egészen biztos, hogy nem magában fog érkezni, hanem több kivitele lesz, mint a Galaxy S10-nek. Az egymással nagyvonalakban megegyező pletykák szerint egészen érdekes lesz a Galaxy Note10 és a Galaxy Note10+ viszonya. Egyebek mellett már Evan Blass is megosztott néhány fontos adatot a fejlesztésekkel kapcsolatosan.

Bár tavaly már olyan híreket is lehetett hallani, hogy a Samsung beszántja majd a Galaxy Note szériát, ennek éppen az ellenkezője látszik bekövetkezni, még inkább kibővíti ezt. A Galaxy Note10 mellett idén már biztosan jönni fog egy nagyobb modell előre láthatólag Galaxy Note10+ néven. A pluszosított Galaxy Note pedig bőven túltesz majd a szerényebb modellen. Eleve jelentős méretbeli differenciára lehet számítani, mert a hírek szerint a Galaxy Note 10 6,3 hüvelyk körüli megjelenítővel lesz felvértezve, amire a Galaxy Note10+ már egy 6,8 colos monstrummal fog rálicitálni. Az eszközök felbontása egyaránt 1440p-s lesz a nyújtott képarány mellett, és mindkét esetben egy lyukba lesz elrejtve a frontra helyezett képalkotó. A Samsung az AMOLED technológiát viszi tovább, és elvileg nem érdemes kiemelkedő képfrissítési rátával kalkulálni.

Galéria megnyitása
Egymás mellett a Galaxy Note10 és a Note10+ műanyag mása

A kamerák terén a Galaxy Note10 kínálhat egy 12 megapixeles elsődleges egységet, egy 16 MPixeles ultra-széles látószögű megoldást, valamint egy szintén 12 megapixeles, teleoptikás képalkotót. A Galaxy Note10+ pedig ezeken felül még bevethet egy 3D ToF szenzort is. Az előlapi kamera esetében lehet majd éjszakai módot alkalmazni, és elérhető lehet itt a Live Focus, valamint az audio zoom is, ami a videohívásoknál tehet jó szolgálatot. Az Android 9.0 operációs rendszer kerül majd az okostelefonokra, és a One UI grafikus felhasználói felület lesz elővéve olyan extrákkal, amik az S Pen használatával kapcsolatosak. Az S Pen kapcsán azt lehet sejteni, hogy a Samsung már a levegőben tett gesztusokat is használhatja majd a vezérlés során.

A Samsung talán már a Snapdragon 855 Plus mobilplatformhoz fog nyúlni, és egy felpörgetett Exynos is érkezhet, a legtöbb globális piacon az Exynos 9825 lapka jelenhet meg az okostelefonokban. A Galaxy Note10 változatai többféle konfigurációban fognak jönni, ez már biztos. A rendszermemóriát illetően 8 és 12 GB-os kivitelekről lehet hallani, ami pedig a térhelyet illeti, 256 és 512 gigás megoldások vannak eddig belengetve, de még 1 TB-os pletykák is voltak korábban. A háttértár UFS 3.0 technológiás lesz a lehető legjobb teljesítmény elérése érdekében, és talán a bővíthetőségről sem kell majd lemondani, de ezen a téren még ködösek a kiszivárgott infók – a Galaxy Note10+ esetében van csak külön említve a microSD támogatás.

Galéria megnyitása
Egymás mellett a Galaxy Note10 és a Note10+ műanyag mása

A kisebb modell 168 grammos tömeggel jöhet, a nagyobb pedig 198 grammot nyomhat, ami a várható jellemzőköhöz képest nem is érződik soknak. A Bixby gombja menni fog, és az asszisztenst a bekapcsoló gombot használva lehet majd előcsalogatni. A készülékek kellően izmos akkumulátorokra lesznek bízva, a Galaxy Note10 burkolata alatt egy 3500-3600 milliamper körüli telep bukkanhat majd fel, míg a Galaxy Note10+ energiaellátásáról már egy 4300 mAh-s vagy még nagyobb telep gondoskodhat. A gyorstöltés mindkét gépezetnél biztosítva lesz, de az a hír járja, hogy a szerényebb Galaxy Note nem fogja megkapni a 45 wattos teljesítményű eljárás támogatását, hanem csak szerényebb tempóra lesz képes. Gyárilag pedig a pletykák szerint Galaxy Note10+ mellé sem jár majd a 45 wattos adapter, hanem külön kell majd megvásárolni a szükséges kiegészítőt borsos áron – állítólag 60 dollárt is elkérhet majd ezért a Samsung.

A Galaxy Note10 és annak minden kivitele előre láthatólag augusztus 7-én kerül majd reflektorfénybe, de már szép lassan szinte teljesen kirajzolódik, hogy mire számíthatunk. Ahogy a Galaxy S10-ről, úgy a Galaxy Note-ról is szinte minden kiszivárogni látszik a hivatalos bemutatóig.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward